Kisalföld logö

2019. 07. 16. kedd - Valter 14°C | 25°C Még több cikk.

A volt óvodába költözhetnek az idősek

Csorna - Pályázati támogatással felújítják, átalakítják a volt Laky Döme utcai óvodaépületet. Az idősek otthona költözik majd oda, az intézmény buszt is nyert. A beruházás befejezésének határideje december vége.

A tervek szerint december végén új helyére költöztetik a csornai idősek otthonát. Az önkormányzat 64,2 millió forintot költ a beruházásra, amihez pályázaton 57,8 milliót nyert a város. Az intézményt a volt Laky Döme utcai óvodában helyezik el, miután az épületet felújítják.

Az idősek otthona 1975 óta az Erzsébet királyné utcában működik. A négyszintes ingatlan felújítása, akadálymentesítése időszerű lett volna, ám ezt szakemberek sem javasolták az önkormányzatnak. Jobb megoldásnak tűnt, ha új helyet jelölnek ki. Így ˝találták meg˝ a régóta üresen, kihasználatlanul álló volt óvodát. Átalakításához a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatára nyújtották be igényüket. Az épület átalakítását a tervek szerint idén szeptemberben kezdik el, a befejezés határideje december vége.

A Laky Döme utcai épületet felújítják.
A Laky Döme utcai épületet felújítják.

– Az idősek otthona így közelebb lesz a városközponthoz, az összes helyiség egy szinten helyezkedik el. A főbejárat akadálymentesítése emelős felvonóval megoldható – sorolta a fejlesztés előnyeit Gyopáros Alpár alpolgármester. – A számítások szerint a fenntartási költségek is jelentősen lecsökkennek a Laky Döme utcában. Továbbra is egy helyen működhet az idősek napközbeni ellátása, a szociális étkeztetés biztosítása és a házi szociális gondozás.

A szociális intézmény most korszerűtlen épületben működik. Az idősek is várják, hogy belakhassák új helyüket.
A szociális intézmény most korszerűtlen épületben működik. Az idősek is várják, hogy belakhassák új helyüket.

A nappali szociális ellátás harminc férőhelyen, átlagosan huszonhét idős ember ellátását biztosítja.

Napi háromszori étkezés, fürdés, mosás, vasalás tartozik a szolgáltatásba. A pályázati projekt tartalmazza a gépjárműbeszerzést is, amely az étkeztetés megfelelő színvonalú ellátásához nyújtana segítséget. Gyorsabb és higiénikusabb lesz a kiszállítás. A gépjármű segítségével az idősek napközbeni ellátását igénybe vevők köre is bővülhet, mivel a város távolabbi pontjain élő idős emberek, illetve egészségi állapotuk miatt egyedül közlekedni nem tudók be- és hazaszállítása is megoldódik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A WC-ket is ellopták

Ismét megrongálták a Csorna–Pápa vasútvonal műszaki berendezéseit. Tovább olvasom