Kisalföld logö

2018. 12. 15. szombat - Valér -2°C | 1°C Még több cikk.

A drogmegelőzéstől a nyugdíjas-olimpiáig

Beled - A beledi Egyesített Szociális Központ idén hagyományteremtő szándékkal drogmegelőzési vetélkedőt is szervezett. Emellett immár hat éve működtetik nyári bentlakásos és napközis táboraikat.

– Hagyományos bentlakásos és napközis táborainkon túl az idén drogmegelőzési programot szerveztünk a beledi Egyesített Szociális Központ által ellátott terület településeinek – mondta Odoricsné Buthi Krisztina, az intézmény vezetője. – Az idén először megtartott drogellenes vetélkedőn tizenkilenc település huszonhat csapatának közel százhatvan gyermeke vett részt. A nyolc héten át tartó viadalon hetente egy-egy feladatot kaptak a gyermekek, melyeket aztán az intézmény értékelt, majd a legjobb helyezetteket jutalomban részesítette. Odoricsné Buthi Krisztina szerint a program sikerén felbuzdulva jövőre ismét megtartják a drogprevenciós vetélkedőt.

Bentlakásos tábort is szervezett az intézmény, legutóbb Pilismaróton, amelyen közel negyven gyermek vett részt. A táborlakók jártak Komáromban, Esztergomban és Visegrádon is. A gyermekek táborozását fejenként tízezer forinttal támogatta az Egyesített Szociális Központ, a további anyagi hátteret a Beled Ifjúságáért Egyesület biztosította. Odoricsné Buthi Krisztina hangsúlyozta, a pszichiátriai gondozottakat is elvitték egy kőszegi kirándulásra, melyen több mint húszan vettek részt.
Az intézmény nyári étkeztetést is biztosít a rászorulóknak, melynek anyagi hátterét a Magyar Államkincstár biztosítja.

– Az intézmény mérlegelte, hogy melyik lehetőséggel tudunk nagyobb segítséget nyújtani a családoknak, végül a hidegélelmiszer-csomag mellett döntöttünk, melyben a település minden rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő általános iskolás korúja részesült – mondta az intézményvezető.

Közel negyven dél-rábaközi gyermek táborozott Pilismaróton, ahonnan bejárták a környéket.
Közel negyven dél-rábaközi gyermek táborozott Pilismaróton, ahonnan bejárták a környéket.

Az Egyesített Szociális Központ kétszer egyhetes elfoglaltságot is ajánlott a gyermekeknek, ahol az első héten közel harminc kiskorú volt a foglalkozásokon. A rendezvény második hetében a göbösmajori telepen az állatokkal ismerkedhettek a gyermekek. Utóbbi kiránduláson közel kilencvenen vettek részt. Az Egyesített Szociális Központ az idősebb korosztály számára nyugdíjas-olimpiát rendezett. A vetélkedő települések (Rábakecöl, Edve, Vásárosfalu, Beled) két-két csapattal jelentkeztek, melynek keretében otthoni feladatként csapatzászlót kellett készíteni és csatakiáltással bemutatkozni a csapatoknak.

Az idén először megtartott drogellenes vetélkedőn tizenkilenc település huszonhat csapatának közel százhatvan gyermeke vett részt.

– Hozzá kell tennem, hogy az Egyesített Szociális Központ munkatársai ezeken túl minden hétvégén falunapi rendezvényeken vesznek részt, illetve minden olyan programon, amit az ellátási területünk tizenkilenc települése szervez – jegyezte meg Odoricsné Buthi Krisztina.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spanyolországban fogták el a kukoricás csalót

Az illetőt többek közt azzal is vádolják, hogy a GP Trade Kft. igazgatójaként eladott kukorica árából 300 millió eurót elsikkasztott. Tovább olvasom