Logópályázat

2021.02.22. 12:42

Kapuváron fókuszba kerül a klímavédelem

A nyolcadik osztályos Mészáros Alexa kreatívan megtervezett logója kíséri végig a kapuvári önkormányzat KlímaKapu programját. A város eddig is elkötelezett volt a klímavédelem iránt, ami az elkövetkezendőkben még hangsúlyosabbá válik.

Kustor Réka

A logópályázat nyertes pályaművét Mészáros Alexa készítette. A kör alakúra tervezett logóban a város jelképeit, valamint a klímavédelemhez kapcsolódó elemeket jelenítette meg.

Forrás: Kisalföld

Fotó: Kustor Réka

Mint arról korábban beszámoltunk, a klímastratégia kidolgozására, valamint klímatudatosságot erősítő programokra közel 20 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a kapuvári önkormányzat. Ennek keretében logótervezési pályázatot hirdettek a Kapuváron óvodába járó gyerekek, általános és középiskolás tanulók körében. A tárgya olyan jelkép megalkotása volt, mely kapcsolódik a városhoz, utal a klímavédelem fontosságára és vizuális szimbólumként kíséri végig a KlímaKapu programot. A hivatalos nyitórendezvényt online tartották, melyet Hámori György polgármester nyitott meg, s ennek keretén belül hirdették ki a logópályázat díjazottjait.

A nyertes pályaművet Mészáros Alexa, a Pátzay Pál Általános Iskola 8. b osztályos tanulója készítette, aki a Kisalföldnek elmondta, kiskora óta szívesen rajzol, ezért is gondolta, hogy megméretteti magát. A kör alakúra tervezett logóban a város jelképeit, valamint a klímavédelemhez kapcsolódó elemeket jelenítette meg.

A logópályázat nyertes pályaművét Mészáros Alexa készítette. A kör alakúra tervezett logóban a város jelképeit, valamint a klímavédelemhez kapcsolódó elemeket jelenítette meg.
Fotó: Kustor Réka / Kisalföld

– Kapuvár évek óta elkötelezett a klímavédelem iránt: az uniós támogatásból 2020 és 2030 közötti időszakra szóló klímastratégiában a szakértők felmérték a várható változásokat és megoldási lépéseket fogalmaztak meg a megfelelő intézkedésekhez – utalt Hámori György a kidolgozott stratégiá­­ra, melyet már annak tervezésekor is az elkövetkezendő évek, évtizedek egyik legmeghatározóbb dokumentumaként aposztrofált.

A város eddig nem rendelkezett olyan átfogó stratégiai tervvel, amely áttekintést nyújtott volna arról, hogy Kapuváron milyen következményeket vonhat maga után az éghajlatváltozás, illetve az annak következményeihez való alkalmazkodás milyen feladatokkal jár a városvezetés, a lakosság és az intézmények, illetve a vállalkozások számára.

Az elmúlt években számtalan olyan fejlesztés valósult meg a városban, amelyek hozzájárultak az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérsékléséhez. Ilyen többek között az épületek energetikai és a közvilágítás korszerűsítése, a kerékpáros-infrastruktúra kiépítése, valamint Kapuváron épült fel az ország legnagyobb naperőműve, amely 25 éven keresztül mintegy 10 ezer háztartás, 30 ezer ember villamos­energia-ellátását biztosítja.

A célok között a távhőellátó rendszer fejlesztése, az elektromos gépjárművek és kerékpárok közterületi töltőpontjainak, köztük gyorstöltők kiépítése is szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!