Rábaköz PRINT

2019.07.24. 10:33

A város szíve lesz a kultúrpark Csornán

"Csorna szíve lesz, igazi közösségi tér, kultúrpark" - jellemezte a Kisalföld kérésére a csornai premontrei prépostság megújuló parkját Fazakas Zoltán Márton apát.

Cs. Kovács Attila

A rend 125,5 millió forintos állami támogatást kapott a fejlesztéshez. „Azt szeretném, ha nem lenne olyan gyerek Csornán, de a Rábaközben sem, akit nem hoznak el hozzánk és nem mutatják meg mindazt, amit létrehozunk" –tette hozzá Márton apát.


A város központjában fekvő zöldterület, a park, évszázadokon át szerves része volt a premontrei rendháznak. Zárt kert, mely a szerzetesek elmélkedésére, elvonulására szolgált. Volt benne antik, az ókort idéző kiülő pihenőhely, a szánkózódombon zenepavilon, illetve a palántáknak, virágoknak üvegházak. A rend szétszóratásakor aztán a helyi tanács kezelésébe került az ingatlan. Szabadtéri színpadot építettek benne, később sörözőt. A csornai iskolák gyakran tartották ott testnevelésóráikat. Komoly fejlesztés az elmúlt évtizedekben nem történt a területen. A közelmúltban a rend visszakapta egykori birtokát, az apátság pályázatot nyert a felújítására és megkezdődött a munka. Augusztus 16-án adják át ünnepélyesen a többi, premontreis beruházással együtt. A rendházban ugyanis turisztikai fejlesztés is megvalósul, például látogatóközpontot alakítanak ki és az ünnepségen egy idősek otthonának alapkövét is leteszik. Mindezekről a Kisalföld is beszámol majd a későbbiekben.

– A premontrei rend építi és a tulajdonjog is a miénk, de azt szeretnénk, ha a csornaiak magukénak éreznék a parkot, hiszen nekik is készül – fogalmazott Fazakas Zoltán Márton. – Az ősi, eredeti állapotot persze nem tudjuk visszaállítani, de igyekszünk egy igazi közösségi teret, kultúrparkot kialakítani. A kapuk nyitva állnak majd mindenki előtt. A gyerekeknek például játszóteret építünk, de áll már a kis faház is, amit valaki mézeskalácsháznak nevezett. Közösségi ház lesz, később esetleg vendégszállás. Teret adunk a hansági élővilág bemutatásának, vizenyős, lápos területet alakítva ki. Komolyan gondolom, hogy örülnék neki, ha valamennyi csornai és környékbeli gyereket vendégül láthatnánk apátságunkban a következő években. Megmarad a szabadtéri színpad, amin például már augusztus tizenhetedikén a Pántlika együttessel közösen szervezünk nemzetközi néptánctalálkozót. Tudom, hogy sokan aggódtak a park fáiért. Úgy alakítottuk a terveket, hogy minél kevesebbet és csak a betegeket, elöregedetteket vágjuk ki. A Soproni Egyetem fadoktora volt segítségünkre és adott szaktanácsokat.


Márton apát a részletekről kifejtette: a Premontrei park reggeltől estig nyitva lesz. A tervek között különböző tematikus rendezvények is szerepelnek. Közösségépítő, az embereket összehozó eseményekre gondolnak a szerzetesek.

Márton apát

– Olyan programok járnak a fejemben, amiken együtt lehetünk, a látogatóink jól érzik magukat, beszélgethetnek, megismerhetik egymást. Itt van egy gyönyörű, csodálatos környezet, tér a város központjában. Azt szeretném, ha Csorna szíve lenne a Premontrei park. Mi ezért mindent meg is teszünk. Gondoljunk csak bele a helyzetbe: szól a szabadtéri zene a parkban, a gyerekek játszanak, kézműveskednek, a szülők pedig premontrei sört kortyolgatnak, ami a megnyíló türjei üzemünkből kerül az asztalra – vázolta a közeli jövőt Márton apát. Hozzátette: még egy kicsi, háromhetes türelmet kér a helyiektől és minden érdeklődő megláthatja a változást a parkban. Ezt azért jegyezte meg, mert már most, az építkezés idején is sokan kíváncsiskodnak a területen. „Egyelőre még munkaterületről van szó, aminek felkeresése balesetveszélyes. A bajt viszont mindenképpen szeretnénk elkerülni, ezért kérem, hogy várjuk meg a hivatalos és ünnepélyes átadást. Augusztus tizenhatodikán megnyitjuk a kapukat" – jegyezte meg Fazakas Zoltán Márton.

Megújul a növényzet


A parkban az elöregedett, beteg fákat újakkal pótolják, a növényzetet megújítják. 3300 virágot ültetnek el, 550 lombhul­lató cserjét és 150 örökzöldet telepítenek. A Rábaköz és Hanság élővilágát úgynevezett biotóp bemutatóhelyen ismerhetik meg az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!