Rábaköz PRINT

2019.06.27. 00:16

Elszármazottak ünnepét tartják Soboron vasárnap

A rábaközi kistelepülések egyike Sobor, ahol vasárnap nagyszabású rendezvényre készülnek a helyiek. A búcsúval egybekötött falunapi programra a Sobor községből elszármazottakat is várják.

Tudósító

A rábaközi kistelepülések egyike Sobor, ahol vasárnap nagyszabású rendezvényre készülnek a helyiek. A búcsúval egybekötött falunapi programra a Sobor községből elszármazottakat is várják. A búcsúi ünnepi szentmisére délelőtt 11 órától kerül sor a helyi Római Katolikus templomban , ahol díszpolgári címek átadására fog sor kerülni. Különféle kulturális rendezvények várják az ingyenes programra látogatókat a déli harangszót követően félórával a sobori sportpályán. 


A népszerű Tóth Éva és Leblanc Győző operettekkel és nótákkal fogják majd szórakoztatni a látogatókat. A szomszédos település is képviselteti magát -e rendezvényen , ahol fellépnek az Egyedi Dalkör tagjai valamint az egyedi citerások is. A kulturális programok között, "Sobor Község Érdemes Diákja 2019" és "Sobor Község Jó Tanulója 2019" díjak átadására is sort kerítenek a búcsúi falunapozó soboriak.Ismét megnézhetik a néptáncot kedvelők, miként jár a sobori néptáncosok lába, akiket a Bogyoszlói Rábaközi Néptánccsoport táncosai váltanak a színpadon. Takács Zoltán és Csikó Teodóra a Győri Nemzeti Színház művészeinek produkcióját is láthatja majd a nagyérdemű közönség.


A programok között lesz még Neoton Party Band koncert,Két Zsivány pedig a mulatós műfaj kedvelőinek fogja húzni a talpalávalót. A népszerű Desperado Együttes is ellátogat a rábaközi településre,ahol a hajnalig tartó búcsúi – falunapi bál szórakoztatja a résztvevőket.


Gulyás Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!