Rábaköz PRINT

2019.03.21. 08:00

Ki a nyírfa vizét issza...

A tavasz beköszöntével a kapuvári Hollósné Marianna rendhagyó nedűvel frissíti magát és családját. A nyírfát csapolja meg.

Kustor Réka

Virics és viricselés, e két szót a népi gyógyászatból ismerhetik az emberek. Előbbi a nyírfa levét, míg a viricselés annak kinyerését jelenti.


Hollósné Marianna hat éve egy közösségi oldalon találkozott először az eljárással.


– Első hallásra furcsának tűnt, hogy megcsapolva a nyírfát, iható vizet kapunk – emlékezett vissza, majd a csapolásról kifejtette, hogy az érett, kifejlett nyírfába 5–8 centi mély lyukat fúr. A lékelést követően egy csövet helyez a nyílásba, amin keresztül egy, a fához erősített flakonba folyik a nyírfalé. A fának ez az eljárás nem árt.

Hollósné Marianna és családja három héten át a nyírfa kincsét fogyasztja.

Hollósné Marianna és családja három héten át a nyírfa kincsét fogyasztja.

– A cső egy flakonba vezet, amit naponta kétszer cserélek. Eleinte ódzkodtunk tőle, de már az első kóstolás meggyőzött. Tiszta, lágy, édeskés az íze. Rendszerint korán kelek és már öt órakor begyűjtöm az éjszaka kifolyt nyírfalét. Még a munkahelyemre is magammal viszem, merthogy ilyenkor ezt isszuk víz helyett. A nyírfa nedve egy évben egyszer, rügyfakadás előtt gyűjthető, mindössze három héten át.


– A frissen kinyert nedű egy részét lefagyasztom, a többit még aznap el kell fogyasztani, különben könnyen megerjed. Egy-egy jó évben naponta 3 liternyi folyadékot lehet fánként kigyűjteni – mondta Marianna.

A nyírfanedv egy színtelen, ásványi anyagokban, vitaminokban gazdag folyadék, amely gyulladáscsökkentő hatású betulint tartalmaz. Többek között immunerősítő, vitalizáló hatású, de alkalmas a bőr és a hajas fejbőr ápolására.


Marianna egyébként is a természetes hatóanyagok pártolója, saját készítésű szappant és arckrémet használ.


– A „szezon" végén már láthatóan zavaros, fogyasztásra alkalmatlan víz folyik belőle – emelte ki, s ez az intő jele annak, hogy el kell végezni az utókezelést. Miután elvégeztük a gyűjtést, a fát viasszal, gyantával vagy szurokkal kell bekenni a betegségek, kártevők támadásának megakadályozására.


A csapolással kinyert nyírvíz mellett gyógyászati célokra mindenekelőtt a vizelethajtó hatású, magas C-vitamin-tartalmú, zsenge nyírfalevelet használják, hasznosítják a nyírfa kérgét, az ágak száraz lepárlása útján pedig nyírfaszurkot állítanak elő, ami a gyógyszappanok gyártásának alapanyaga.


Fontos leszögezni, hogy kizárólag csak a saját fánkat szabad megcsapolnunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!