Rábaköz PRINT

2018.11.27. 08:00

Napelemek középületeken a Rábaközben

Összefogással 20,5 millió forintot költhetett el középületeinek energetikai korszerűsítésére három község. Farád, Sopronnémeti és Bősárkány fogott össze.

Cs. Kovács Attila

Három rábaközi község, Bősárkány, Sopronnémeti és Farád szerelkezett fel napelemes rendszerekkel a közelmúltban. Az önkormányzatok közösen indultak egy pályázaton és így nyertek el támogatást. A fejlesztésekhez mindössze tízszázalékos önerőt kellett biztosítaniuk.


A három település konzorciumot hozott létre, ami összesen 20,5 millió forintos támogatást kapott. Középületeik energiafelhasználásának korszerűsítésére fordíthatták a pénzt.

Farádon a községháza épületére is napelemes rendszert építettek – tájékoztatott Szalai Zoltán.

– Farádon a községházára, az óvodára és az iskola épületére szereltük fel a rendszert – tájékoztatott Szalai Zoltán, a falu polgármestere. – Az iskolát ugyan nem mi működtetjük, de az ingatlan a miénk, így ahol lehet, törekszünk a takarékoskodásra. A napelemes programot nem szeretnénk abbahagyni ezekkel a beruházásokkal. Úgy tervezzük, hogy a közösségi házra és az átalakított, felújított tűzoltószertárra is szerelünk fel, ha alkalom adódik rá. Figyeljük az idevonatkozó pályázatokat.


Bősárkányban az óvoda épületére költötték a fejlesztésre kapott pénzt. Szalay Imre polgármester elmondta: az intézmény konyhájának energiaellátását fedezi a berendezés. A bősárkányi önkormányzat 4,8 millió forintban részesült.


Sopronnémetiben a községházát korszerűsítették a támogatásból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!