Rábaköz PRINT

2017.10.05. 09:00

Síremléket kapott a falutól

Egy falu tekintette családtagjának Jobaházán Frühwirt Ferencet, aki a helyi szociális otthonban élt 38 évig. Annyira szerették, hogy most, halála után 12 évvel adakozásból síremléket állítottak neki.

Hancz Gábor

Nem szokatlan, ha egy temetőben síremléket szentel fel egy plébános; az már inkább, ha az eseményen félszázan vannak jelen; az pedig csak egészen kivételes személyiséggel érdemelhető ki, ha a mementó elkészültét sokak adománya teszi lehetővé. Ez történt a napokban Jobaházán, ahol a sírkertben emlékeztek a 2005-ben, 71 évesen elhunyt Frühwirt Ferencre. "Mindenki Ferkója" Győrsövényházról került 1967-ben gondozottként a helyi szociális otthonba, ahol 38 évig lakott, és közben megtalálta életcélját: szeretett. S így aztán nagyon szerették.


"Csupa szív emberként mindenkihez volt egy jó szava, és mindenkinek segített. Úgy tekintettek rá, mint tősgyökeres jobaházira. Ha nagy hó esett, körbement a faluban, és kibontotta a házakat. Amikor reggel hatkor mentünk dolgozni, már a kapuban várt minket, és kérdezte, hogy mit csinálhat. Teendő pedig akadt bőven. Akkoriban az otthon még önellátó volt, hatalmas kerttel és sok disznóval. Ő ha kellett, az egész éjszakát az ólaknál töltötte, amikor ellett egy állat, de minden más munkát is elvégzett" – mondta a Kisalföldnek Frühwirt Ferencről az intézmény konyháján dolgozó Tóth Istvánné.


 

Mindenkihez volt egy jó szava, és mindenkinek segített

Mindenkihez volt egy jó szava, és mindenkinek segített.


Az ő ötlete volt, hogy "Ferkónak" méltó síremléket kellene állítani, mert – a helyiek által egyébként rendszeresen gondozott – sírjának fakerete már elkorhadt. Az elképzelést tett követte, és végül 54-en – az otthon nyugdíjas és aktív dolgozói, valamint falubeliek – adták össze a szükséges 80 ezer forintot. Ugyan többen is mondták, hogy ha kell, szívesen adnak még pénzt, de nem volt szükség nagyobb összegre, mert a gránit fedlapot néhai Horváth Gyulának, az intézmény egykori gondnokának családja adományozta. Így gyakorlatilag csak a munkadíj jelentett költséget.


A síremléket Maros Károly esperesplébános szentelte fel, de ahogy egy avatási ünnepséghez dukál, beszéd is elhangzott. "Frühwirt Ferenc egyszerűen egy nagyon szerethető, hétköznapi, derék ember volt. Az otthonban eltöltött 38 év alatt szinte családtagnak tekintették az intézet dolgozói és a falu lakossága egyaránt" – mondta Tóth Mihályné egykori polgármester.


 

A síremlék felavatása után a résztvevők késő estig tartó beszélgetésen idézték fel szeretett Ferkójuk alakját. Fotók: Hancz Anita

A síremlék felavatása után a résztvevők késő estig tartó beszélgetésen idézték fel szeretett Ferkójuk alakját. Fotók: Hancz Anita


– Ő volt a Ferkó, mindenki Ferkója, aki nyitottságával, egyszerűségével, közvetlenségével hatott mindenkire. Különösebb ok nem kellett neki, hogy mosolyogjon, hogy jókedvű legyen. Nem akart soha több és más lenni, mint mindenekelőtt EMBER, így, csupa nagybetűvel."


A hideg gránitra Frühwirt Ferenc melegséget sugárzó arcképe is felkerült, hogy mindenki felidézhesse a szemében megbúvó jellegzetes mosolyt. A nap zárása is ehhez illő volt: sokan nemcsak a temetőben emlékeztek rá, hanem utána késő estig tartó, olykor derűs beszélgetésen is a kultúrházban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!