2017.06.18. 09:00
Ma is él a légi csata túlélője
Amerikában van már a Kisalföldnek az a lapszáma, melyben a Rábaközt érintő, második világháborús légi eseményekről számoltunk be. Él ugyanis még egy katona, aki Rábatamásinál ért földet 1944-ben. Egy szemtanú számolt be a történtekről.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk ("Townies kocsmája Bágyogszováton", Kisalföld, 2017. március 13.), a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata szeretné megörökíteni a térségben történt légi háborús eseményeket. A cikkben olvasott felhívásra jelentkezett a 82 esztendős Varga Gyula csornai ácsmester. Szalay Balázs helytörténeti kutatóval a napokban bejárta azokat a helyszíneket, ahol 1944-ben gyerekként találkozott a háború borzalmával.
Gyula bácsiék a háború idején Farádon laktak, de Rábatamásiban járt iskolába. 1944. április 23-án is éppen ott élő nagynénjénél volt. A faluból nézett végig egy légi csatát, amely a nyugati irányba tartó amerikai bombázók és a német vadászgépek között zajlott. Az egyik bombázót találat érte és kivált a kötelékből. Lemaradva társaitól délnyugati irányba fordult. Négyen kiugrottak az egyre inkább ereszkedő gépből. Farád északi határa és a kanális között értek földet, a mai 85-ös főút északi oldalán. Egy amerikai – mint utóbb kiderült, Robert Field, akinek arcképe a Kisalföldben is szerepelt – a Farkas-árok partjánál ért földet a főúttól délre. Varga Gyula bácsi látta, ahogy a gépbe kapaszkodik az egyik amerikai. "Lógott ki a repülőből, de úgy látszott, hogy nem akarja elengedni. Körülbelül száz-százötven méter magasságból aztán lezuhant. Az ejtőernyője nem nyílt ki, és az őszi búzavetésbe esett" – emlékezett Gyula bácsi, aki a holttestet is látta és megmutatta azt a helyet, ahol halálra zúzta magát Frank Coupe őrmester. Úgy emlékszik rá, hogy megtermett ember volt.
Később a csendőrök is odaértek, a ma is álló kápolnánál állt meg az autójuk. A Farádnál elfogott négy amerikai is velük volt már. Társukat, Fieldet is elfogták, a kocsira tették. A katona sírt, amikor észrevette bajtársa, Coupe holttestét. Varga Gyula szerint a helyiek nem volt ellenségesek az amerikai katonákkal. Szalay Balázs a Kisalfölddel közölte: az amerikai gép története remélhetőleg folytatódik. Kiderült ugyanis, hogy még él az az amerikai katona, Robert Field, aki Rábatamási közelében ért földet. A kutató elküldte neki a Kisalföldet, melyben beszámoltunk az eseményekről és lányán keresztül próbálja felvenni vele a kapcsolatot. (A történet fejleményeire visszatérünk.)
Ha valakinek vannak még emlékei, esetleg képei vagy a repülőből származó tárgya a világháború idejéből, akkor jelezze a helytörténeti társulat elnökénél a [email protected] e-mail-címen vagy a 30/284-1584-es telefonszámon.