Rábaköz PRINT

2017.06.24. 09:00

Hatvan éve szolgálja a híveket Bősárkányban

Vasárnapi gyémántmiséjére készül Maráz Sándor címzetes prépost, főesperes. Hatvan éve pap, négy évtizede szolgálja a bősárkányiakat.

 

Hosszú utat járt be, mígnem közel negyven évvel ezelőtt megvetette lábát a rábaközi faluban. A sopronkövesdi származású Maráz Sándor tanulmányait a bencés gimnáziumban kezdte: „Ötödik gyerekként születtem a családba, ma már egyedül én élek a hat testvér közül" – kezdte a nyolcvannégy éves esperesplébános. Máig ragaszkodik szülőfalujához. Sopronkövesdnek egy Szent István-szobrot és Apor Vilmos vértanú püspökre emlékezve egy domborművet is adományozott.


Tudatosan készült a papi pályára: „Amikor gyermekként megkérdezték tőlem, milyen hivatást választok, gondolkodás nélkül válaszoltam: pap leszek!" – mondta. Egy jóbarátja Rómába, testvére Norvégiába csábította, de akadt felkérés Németországba is. Maráz Sándor azonban úgy érezte, rá itthon van szükség.

A hatvan évből közel negyvenet szolgált Bősárkányban Maráz Sándor plébános.

Sok helyütt vállalt szolgálatot, s mindegyik településről emlékek sora jut eszébe. Iván, Győr és Kóny után került Agyagosszergénybe. „A Mikulás vitt oda" – jegyezte meg mosolyogva, mivel december 6-án került a faluba. „Egy idős plébános mellé kerültem. Áldott főnököm volt, aki szinte mindent rám bízott. Akkoriban két pap volt a faluban, manapság egyre öt-hat település is jut" – tette hozzá a főesperes, aki tíz év eltelte után Hövejre, közel negyven éve pedig utolsó szolgálati helyére, Bősárkányba került.


Elmondta: négy évtizedes szolgálata alatt a bősárkányi templomban a falakon kívül minden megújult. A mérete is csak harmada volt a jelenleginek. Az elejét lebontották, kereszthajóval emelték feljebb a falakat. Belül is újjászületett a templom a színes mozaikablakoktól a festésen át egész a márványpadlóig. „Ez mind a hívek adományából valósult meg" – tette hozzá.


Maráz atya pappá szentelése hatvan éve, 1957 júniusában volt. „Bősárkányban voltam ezüstmisés, itt volt az aranymisém és itt lesz a gyémánt is" – beszélt a vasárnapi hálaadó szentmiséről a plébános. A szertartás a templom külső falára helyezett, az atya adományából készíttetett dombormű megszentelésével kezdődik. Ez is, mint a két másik sopronkövesdi emlékmű, Lebó Ferenc alkotása.


„Ora et labora, azaz imádkozz és dolgozz. Az imádság és a munka úgy függ össze, mint a kettes evező. Ha csak egyik felén evez az ember, akkor körbe-körbe halad, nem jut előre. A második szabály: őrizd meg a rendet és a rend megőriz téged. A harmadik üzenetem pedig, hogy a család az élet alapja" – mondja búcsúzóul Maráz Sándor, a jubiláló pap.

Gyémántmise


Maráz Sándor főesperes, plébános pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából hálaadó szentmisét tartanak június 25-én, vasárnap délután négy órától a bősárkányi templomban.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!