Rábaköz PRINT

2017.03.06. 20:05

A Jobbik belecsap a 2018-as kampányba - Csornán pénteken bemutatják a térség jelöltjét

Úgy tűnik, hosszú hajrát nyit a Jobbik, több mint egy évvel a 2018-as országgyűlési választások előtt hadba állítja jelöltjeit.

kisalfold.hu

Csornán mutatja be a Jobbik a megye hármas választókörzetének (Csorna, Kapuvár, Tét, Beled, stb.) jelöltjét, utat mutatva ezzel a többi pártnak is, hogy csipkedje magát, mert a kampány hosszú lesz, egy évnél is tovább tart. A korai kampány felvezetése lehetett, hogy a Jobbik már február elején közmeghallgatást tartott Ivánban >>


A Jobbik jelöltje a csornai központú hármas körzetben: Magyar Zoltán


[namelink name="Magyar Zoltán"] 2014-ben is a Jobbik színeiben indult a régióban. Ez volt az első olyan választás, amikor Kapuvárnak és Csornának egyéniben közös országgyűlési képviselője lett, a választási törvény módosítása után.

Magyar Zoltánnak parlamenti munkája alatt körülbelül 1200 önálló indítványa és sok száz felszólalása volt, amelyek jelentős része megyei ügy - tudtuk meg a politikustól.


Magyar Zoltán három évvel ezelőtt a körzetben második helyen végzett, Gyopáros Alpár (Fidesz) mögött jócskán lemaradva, de megelőzve a baloldali összefogás jelöltjét, Kránitz Lászlót. Magyar 20,19 százalékot kapott, ez elmaradt a Jobbik országos pártlistájára leadott 20,3 százalékos eredményétől, ennek ellenére úgy tűnik, pártja bízik a fiatal politikusban. Mást nem is tehet, hiszen februárban Magyar Zoltán maradt a megyei Jobbik elnöke >>


A fiatal, mosonmagyaróvári politikus már 2010-ben is próbálkozott egyéni mandátumot szerezni a Rábaközben, de Ivanics Ferencet megszorítani sem tudta, a fideszes jelölt majdnem ötször több szavazatot kapott.


Helyi eredmények


2014-ben a választás estéjén kiderült, jobbikos jelölt egyéniben egyáltalán nem szerzett mandátumot az egész országban, csak listás helyekről kerültek a Parlamentbe, Magyar Zoltán is így lett képviselő.

A körzetben 2014-ben több mint 67 ezer választópolgárból valamivel kevesebb mint 42 ezren szavaztak érvényesen


Gyopáros Alpár (Fidesz) 24707 szavazat, 58.85%

Magyar Zoltán (Jobbik) 8478 szavazat, 20.19%

Kránitz László (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) 7005 szavazat, 16.69%

Szakács Gyula (LMP) 1268 szavazat, 3.02%


A Győr-Moson-Sopron megye 3. számú választókerület jobbikos országgyűlési képviselő-jelöltjének bemutatkozása március 10-én (péntek) délelőtt 10 órakor lesz a csornai Jobbik irodában (Csorna, Szent István tér 5.)

MIÉP-től a Jobbikig - Magyar Zoltán korábban (Forrás: wikipedia)


2000-ben lépett be a Magyar Igazság és Élet Pártjába. Később a Győr-Moson-Sopron megyei MIÉP Ifjúsági Tagozatának vezetője volt. A 2002-es önkormányzati választásokon Mosonmagyaróváron képviselőjelöltként indult. 2007-ben lett tagja a Jobbiknak. 2008 óta megyei elnöke a pártnak. A 2009-es európai parlamenti választások során a Jobbik megyei kampányfőnöke volt. A mozgalom Agrár és Vidékfejlesztési Kabinetjének tagja. A 2010-es országgyűlési választásokon Győr-Moson-Sopron megye 6-os számú választókerületének képviselőjelöltje volt. A választók 13,81%-a adta rá a voksát, ami 4152 szavazatot jelent, így második helyet szerzett, megelőzve az MSZP-t. A Győr-Moson-Sopron megyei listáról jutott az Országgyűlésbe.


Az országban több helyen is bemutatkoznak a Jobbik jelöltjei


Csongrád megye 1. választókerület 2018-as jelöltjének bejelentése március 7-én lesz Szegeden, a Csillag börtön előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!