Rábaköz PRINT

2017.01.03. 22:10

Halálos baleset Farádon: gyalogost gázolt egy autó

A gyalogos - egy helyi, idős nő - a helyszínen életét vesztette.

kisalfold.hu

Vízért ment a házával szemben lévő kúthoz egy 78 éves farádi asszony, de sajnos már nem térhetett vissza otthonába. Egy helybeli gázolta el a nyugdíjast tegnap este a községben eddig tisztázatlan  körülmények között.


Az eset Farád egyik kevésbé megvilágított mellékutcájában történt. A 78 éves asszony a házával szemben lévő kúthoz igyekezett vízért. Láthatóan csak a kannáját akarta megtölteni, hisz a kapujának ajtaját nyitva hagyta és a villanyok is égtek otthonában. Az ibrik azonban üresen maradt.


A baleset következtében a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.


Információink szerint szintén helyi középkorú férfi volt a gázoló sofőr. A nyugdíjas asszonyról annyit tudtunk meg a helyszínen, hogy bár egyedül élt, a faluban élő unokái látogatták. Vidám természetű nyugdíjas volt. A farádi közösség egy szeretett emberét veszítette el.


21.34 - Információink szerint a baleset áldozata egy helyi, 78 éves nő. Úgy tudjuk, szeretett volna átmenni az úttest másik oldalára - vízért ment volna a házával szemben lévő kúthoz, a kannáját akarta megtölteni -, amikor a személyautó elütötte. Az eset Farád egyik nehezen megvilágított mellékutcájában történt.

 

21.10 - Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt kedd este Farád belterületén. Eddig tisztázatlan okok és körülmények között egy személyautó elgázolt egy gyalogost, aki az úttesten akart áthaladni. A baleset következtében a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére lezárta és a forgalmat a környező utcákba tereli.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!