Rábaköz PRINT

2016.09.26. 12:49

Trágyalé és bűz rontja a levegőt Soboron

Egy Soborról jött levél írója - többek nevében, ám sajnos névtelenül - az elviselhetetlen bűzre panaszkodik. A falu a szakhatóságokhoz fordul. A gazdák pályázatból korszerűsítenék telepeiket, hogy megszűnjön a kellemetlen szag és a trágyalészivárgás.

Kustor Réka

„Az elviselhetetlen bűz miatt képtelenség az udvaron megmaradni, szellőztetni, ruhákat kiteregetni, mert valósággal fojtogatja az embert az erős szag" – olvastuk egy Soborról kapott levélben. A feladó említi, hogy a telep környékén több helyütt hígtrágyamocsarak vannak.


 „Jelenleg három nagyobb állattartó van Soboron. Több ezer sertést hizlalnak évente az egykori téesztelepen, a falutól mindössze néhány száz méterre. Egy másik gazdánál körülbelül száz szarvasmarha van a falu déli részén. Információink szerint még egy nagyobb sertéstelepet szeretnének létrehozni, szintén a falu déli részén, a volt Köncölmajor területén, közvetlenül a lakóházak mellett" – kezdte érdeklődésünkre a polgármester, Nemes László.

 – Többször érkezett panasz az egykori tsz-telepről érkező elviselhetetlen bűz miatt. A levél tartalma és a képek megfelelő alap ahhoz, hogy a képviselő-testület megkeresse az illetékeseket. Az önkormányzat nem söpri szőnyeg alá az ügyet. Az elmúlt időszakban tizenkét ház kelt el, főként családos fiatalok költöztek a faluba. Szeretnénk, ha ez a tendencia továbbra is megmaradna. A lakosok érdekeit szem előtt tartva mindent megteszünk, hogy élhető település legyen Sobor – fogalmazott Nemes László.



Az egykori tsz-telep kétezer sertésnek lehet átmeneti otthona.



A hírbe hozott sertéstelep családi vállalkozásban működik, tulajdonosai apa és fia. Kérésükre nevüket nem közöljük. A fiatalabb gazdálkodó tájékoztatása szerint a sertéstelepek a falu közigazgatási területén, a falu határától nyugatra ötszáz méterre helyezkednek el, szántóval, legelővel övezve. A környezetvédelmi engedélyben meghatározott férőhelyeiket jelenleg nem is töltik fel. A hatósági engedélyek és előírások betartásával KMS (Kiváló Minőségű Sertéstartó) minősítésű almos trágyás technoló- giával nevelik a sertéseket. Ezt a minősítést elsőként kapták meg a megyében.

Szimpatizálok a falu lakóival, nem szeretném, hogy bűzben éljenek.

A telep tulajdonosa

– A környezetvédelmi előírásokat  betartva, nyertes uniós pályázat révén két ötszáz férőhelyes istállót újítottunk fel. Tíz éve kaptuk meg az üzemeltetési engedélyt az ezer darab sertésre – mutatja az ingatlant az apa. Mint mondja, azt is meghatározták számukra, hogy mekkora trágyatálcát kell építeniük.


 A Kisalföldhöz beküldött fotók alapján az épületek környékén kiterjedt hígtrágyamocsarak láthatók. „Csapadékos időben, mivel lejt a talaj, keletkezik a csurgalék. Szimpatizálok a falu lakóival, nem szeretném, hogy bűzben éljenek. A megoldás érdekében pályázatot adtunk be egy csurgalék-összegyűjtő akna építésére és a kifutók lefedésére" – mondta felvetésünkre a gazda. Ő tulajdonol még egy magtárat, a fia pedig egy másik épületet. Ebben ezerhatszáz sertésre van engedélyük. Itt jelenleg ezret nevelnek. A csurgalékaknát és a kifutó lefedését itt is pályázati pénzből oldanák meg.


Sobor lakóinak véleménye megoszlik a bűzről. Csurka Zsuzsanna szerint nem csak a sertéstelepen, máshol is tartanak állatokat, ez pedig szaggal jár. „Régen faluhelyen ez nem okozott problémát, szinte mindenütt volt háztáji. Akinek nem tetszik, költözzön városba" – mondta.


Varjasi János és felesége fél éve költöztek Bács-Kiskun megyéből Soborra. „Szerettünk volna egyrészt közelebb lenni a fiunkhoz, másrészről élvezni a tiszta, jó levegőt. Szinte folyamatosan érezni a bűzt. Nem az a probléma, hogy állatot nevelnek. A körülmények legyenek olyanok, hogy az ne zavarja a lakókat" – vélekednek.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!