Rábaköz PRINT

2016.08.25. 11:59

Délceg vágtat Kapuvár színeiben

Kiss M. Vencel bérelt lovat indít a nemzeti Vágta döntőjén a Hősök terén

Cs. Kovács Attila

„Azt akartam, hogy Kapuvár ott legyen a Nemzeti Vágtán, és sikerült" – mondja Kiss M. Vencel gazdálkodó. Első lova nem teljesítette a célt, ezért bérelt egy kisbéri félvért.


Kapuvári színekben is versenyez ló szeptemberben a Nemzeti Vágta budapesti döntőjén. Kiss M. Vencel indítja Délceget, a hatéves kisbéri félvért, nyergében Somogyi Józseffel. A gazda büszke rá, hogy a fővárosba az ő paripája viszi el Kapuvár hírét. A jószág amúgy „bérlemény".


– A soproni elővágtán indultunk először egy anglo-arab lóval, de belőle hiányzott a tűz. Nem is szerezte meg az indulás jogát – mondta a Kisalföldnek Kiss M. Vencel, aki Kapuváron gazdálkodik. – Azt viszont nagyon szerettem volna, hogy Kapuvár a tavalyi kihagyás után ismét ott lehessen a Hősök terén. Így Kecskeméten béreltem egy lovat, Délceget és a gyenesdiási vágtára neveztem be.


Kiss M. Vencel jó lóra tett, hiszen a bérelt jószág másodikként ért célba a Balaton-parti versenyen, azaz mehet a szeptember 16-a és 18-a között rendezendő Nemzeti Vágtára.

Kiss M. Vencel  bérlova hajtójával, Somogyi Józseffel a gyenesdiási verseny után.



– Számomra az a lényeg, hogy Kapuvár neve ott legyen a versenyben indulók között Budapesten. Lehetőségem volt rá, hogy így legyen, hát kötelességemnek tekintettem a feladatot – jegyezte meg a gazda. Kiss M. Vencel vonzódása a lovakhoz egyébként már gyerekkorában kialakult. Gazdálkodócsalád lévén már akkoriban is tartottak állatokat.


– Egészen kicsi voltam, amikor megszerettem a lovakat. Aztán arról is vannak már emlékeim, amikor 1958-ban kivezették az udvarunkról négylábú barátaimat. Sokáig sirattam őket. Amikor lehetőség nyílt rá, magam is gazdálkodni kezdtem, azóta tartok igavonókat. A gazdaság erősödésével gondolhattam arra is, hogy sportlovakkal foglalkozzam. Így kerültünk most harmadszorra a Nemzeti Vágtára – fogalmazott.

A kapuvári termelő nemcsak saját örömére tartja lovait. Sporttársaival rendszeresen szervez lovasrendezvényeket, illetve fogatát szívesen bocsátja a nagyközönség rendelkezésére egy-egy helyi rendezvényen. Városnéző túrákra viszi ilyenkor az érdeklődőket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!