Rábaköz PRINT

2016.06.13. 11:56

Kisbaboton libafarmot szeretnének

A községi kertészet működtetése nagy figyelmet igényel a kisbaboti elöljáróktól. Ezzel együtt mindig jut idő és energia a falu fejlesztésére is: legutóbb a tűzoltószertárat újították fel.

Cs. Kovács Attila - Kisalföld napilap

Önkéntes tűzoltó-egyesületüket ünnepelték a minap a kisbabotiak. Százharminc éve működik az egylet, a régiek, az elődök tiszteletére emléktáblát is állítottak. Az ünnepségre megújult a tűzoltószertár is.


Barcza Tibor polgármester elmondta: önerőből, mintegy 1,3 millió forintból fejlesztettek. Sokat spóroltak azzal, hogy a helyiek társadalmi munkát is vállaltak. „A képviselő-testület tagjai, az önkéntes tűzoltók, helyi vállalkozók segítették a szertár korszerűsítését.


Kicseréltük a tetőt, a nyílászárókat, kívül-belül tataroztunk. Igyekeztünk méltó ünnepséget is rendezni, s megemlékeztünk az elhunyt elődökről. A felavatott emléktáblát egy kőfaragó vállalkozó ajánlotta fel. Meghívtuk az ünnepségre az egykori, ma nem aktív egyesületi tagokat is. Vendégünk volt Győrből a Rába fúvószenekar is" – mondta Barcza Tibor.


A tűzoltószertár felújítása után a Petőfi utca burkolatának felújítása lenne soron. A polgármester megjegyezte: a második pályázatukat nyújtották erre be, s bíznak benne, hogy most eredményesek lesznek. „Ha nem nyerünk támogatást, kénytelenek leszünk önerőből állni a munkát" – tette hozzá Barcza Tibor.


Kisbaboton évek óta eredményes a közmunkaprogram. Kertészetet indított az önkormányzat, jelenleg egy hektáron kapás növényeket termelnek, van egyhektárnyi búzájuk, egy hektár kukoricájuk, fél hektáron pedig krumplival foglalkoznak és fóliasátort is építettek.


– Kezd beérni munkánk gyümölcse és egyre hatékonyabb teljesítményre vagyunk képesek – fogalmazott Barcza Tibor.


 – Termelünk epret, van újburgonyánk, paprikánk, hagymánk, cseresznyénk, karalábénk, borsónk, zöldségfélék, sárgarépa, uborka. Gyakorlatilag minden, ami csak egy kiskertben elképzelhető. Kihasználjuk a csornai, szombati piac előnyeit, eddigi tapasztalataink kedvezőek. Az értékesítéssel egyébként nincs gond, egyre népszerűbbek vagyunk, törzsvevőink vannak, akik keresik terményeinket. Ősszel még száz diófát is szeretnénk ültetni.

Barcza Tibor korábban arról beszélt, hogy a közmunkaprogramban olyan egyedi dolgot kell kitalálni, amit más településen nem csinálnak. Kisbaboton a libatenyésztés lett volna ez, ám ötletük nem nyert támogatást. Jövőre ismét próbálkoznak vele. „Jó lenne pedig a kezdeményezés, területünk is van hozzá. Jövőre ismét megpróbáljuk" – fejtette ki a polgármester, aki az önkormányzati gazdaságot is irányítja.


Parancsnokukat is köszöntötték

A kisbaboti tűzoltóünnepen a tagság köszöntötte Németh Józsefet, az egyesület parancsnokát is.

Ötven esztendeje állt az önkéntesek közé, húsz éve a vezetőjük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!