Rábaköz PRINT

2015.11.12. 18:05

Megérdemli, hogy ilyen szép legyen

Közel negyvenmillió forintból újították fel a farádi községházát. A műemlék jellegű épület őrzi és tanúsítja a régi mesteremberek igazi szakértelmét.

Turbók Attila

 

– Az államtól kapott húszmillió forintos kompenzációs támogatásból és tizennyolcmillió forint helyi forrásból újítottuk fel a helyi községházát. Ide néhány napja már visszatértek a munkatársaim is – kezdte Szalai Zoltán farádi polgármester.


 – A helybéliek visszajelzése alapján mondhatom, megérdemelte az épület, hogy ilyen szép legyen – fogalmazott a község vezetője.


Az épület új tetőt és külső vakolatot kapott, hő- és vízszigetelését felújították, a nyílászárókat kicserélték. A teljes külső és belső felújítás mellett a padozat és a vizesblokkok is megújultak, valamint a takarékosság jegyében csökkentették a belmagasságokat is. 


– Néhány bútor vásárlása mellett új irodát kapott a falugazdász és a családsegítő. Sőt, vadonatúj teremben köthetnek házasságot a fiatalok – mondta Szalai Zoltán.


– Érdekessége az épületnek, hogy a felújítás során előkerült téglafalak és faszerkezetek olyan időtálló minőségben készültek, hogy nem szorulnak cserére. Látszik, hogy eleink az épületeiket hosszú távra tervezték – hangoztatta a farádi polgármester.

Címkék#Farád

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!