2015.09.01. 11:54
Beled - Huszonnyolcmillió forint a kastélyra
Huszonnyolc és fél millió forint a beledi Barthodeiszky-kastély idei felújításának költsége. Ebből hatmilliót kapott támogatásként a város. A polgármester szerint nehéz funkciót találni a műemléki épületnek.
– A munkák kétharmadánál tartunk és várhatóan októberben be is fejeződik a felújítás – tájékoztatta lapunkat Major Jenő beledi polgármester a helyi, Barthodeiszky-kastély felújításáról. A dél-rábaközi kisváros jelképének is számító műemléki épület tetőzetének felújítását néhány hónapja kezdték el a szakemberek.
– Volt egy kötelezvényünk még 2013-ból az örökségvédelmi hivataltól az állagmegóvó munkákra, ám különböző okok miatt a tavaly év végén kiírt kivitelezési pályázatunkra egyetlen vállalkozás sem jelentkezett – mondta a polgármester.
Major Jenő: A kastélynak a jelenlegi helyzetben nagyon nehéz megfelelő funkciót adni.
A felújítást végül az idén újra kiírt pályázaton közbeszerzési eljárás keretében egy környékbeli vállalkozó 28,5 milliós ajánlata nyerte.
– Az örökségvédelmi hivatal 6 milliót adott, a beledi büdzsé állja a maradék 22,5 milliót. Így ezzel az idei év legnagyobb saját erős beruházásává nőtte ki magát a kastélyrekonstrukció – jegyezte meg Major Jenő. Hozzátette: sajnos egy olyan beruházásról van szó, amelynek közvetlen napi hasznát nem érzékelik a helyiek, holott lenne helye másutt a pénznek, és a mindennapi életet könnyítené, a működési körülményeket javítaná. Kétségkívül szép lesz, ami elkészül, de hogy ezt a laikus is meg tudja ítélni, a teljes rekonstrukcióhoz még nagyon sok pénz kellene.
– Itt adódik egy újabb fogas kérdés, miszerint a kastélynak a jelenlegi helyzetben nagyon nehéz megfelelő funkciót találni. A szomszédos iskola teljesen kitölti az egykori kastélypark területét. Az épület belső felosztása pedig nem olyan, hogy az egyébként nagyon hiányzó tágas közösségi teret ki tudnánk benne alakítani – tette hozzá a beledi vezető. Sem műemléki szálloda, sem nagy forgalommal járó közfunkció nem költöztethető az ódon falak közé. A szomszédos intézmény miatt az egykori parkot sem lehet eredeti állapotába visszaépíteni.
– A jelenlegi munkák során kicserélik a tető több gerendáját és új cserepek kerülnek az épületre. Aztán majd meglátjuk, hogyan folytatódik e jobb sorsra érdemes épület kálváriája – fogalmazott Beled polgármestere.