Rábaköz PRINT

2015.09.01. 11:57

Az elvesztett bérlet nem pótolható

Ha az utas a megváltott buszbérletét elveszti, nem kaphat újat, a korábbi számla alapján sem. Így járt rábatamási olvasónk, Bogdán György is.

Cs. Kovács Attila

Elvesztette havi buszbérletét a rábatamási Bogdán György. A számlát viszont, amit a vásárláskor kapott, megőrizte. Gondolta, az alapján állítanak ki számára egy újat, de csalatkozott. A 17.800 forintos bérletet viszont nem tudja még egyszer megfizetni.

Bogdán György Rábatamásiban lakik, Enesén dolgozik, így naponta buszozik. Augusztusi bérletét nem sokáig használta, fogalma sincs róla, hol hagyhatta el. A csornai buszmegállóban kért segítséget, de úgy tájékoztatták, csak a számla alapján nem kaphat új bérletet. Ha naponta jegyet vált, közel kétezer forintjába kerül a munkába járás.
– Nem eladtam, hanem véletlenül elvesztettem azt a bérletet. Lehetne annyi méltányosság a Volánban, hogy pótolja, ha már bajba kerültem. Évek óta dolgozom Enesén, mindig érvényes bérlettel utaztam – mondta a Kisalföldnek Bogdán György.

Igazolvány és számla rendben van, csak a bérlet hiányzik. Bogdán Györgynek sokba került a figyelmetlenség.

Igazolvány és számla rendben van, csak a bérlet hiányzik. Bogdán Györgynek sokba került a figyelmetlenség.

A rábatamási férfi gondjára próbáltunk megoldást keresni, nem sikerült. Az Északnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. kommunikációs csoportja válaszolt kérdésünkre. E szerint a társaságuk (és valamennyi közlekedési központ) üzletszabályzata úgy rendelkezik, hogy elveszett, eltűnt menetjegyet, bérletet vagy más utazási igazolványt a szolgáltató nem pótol, illetve ilyen esetben visszatérítés sem jár. A szabályozás arra való tekintettel készült, hogy az elvesztés ténye egyértelműen nem bizonyítható.

Bogdán úr esetleg abban bízhat, hogy valaki megtalálja és leadja elveszett dokumentumát.

– Sokba kerül nekem a figyelmetlenségem, vásárolhatom nap mint nap a buszjegyet – reagált a tájékoztatásra Bogdán György.

– Azért mint régi ügyféllel és utassal, méltányosságot gyakorolhatott volna a Volán, hiszen bárki járhat hozzám hasonlóan – jegyezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!