Rábaköz PRINT

2015.07.13. 13:06

Kikötő, kenuk, kemence

Fejlesztette Keszeg-ér-parti pihenőhelyét a markotabödögei önkormányzat.

Cs. Kovács Attila - Kisalföld napilap


Családi nappal avatják fel ma Markotabödögén a Keszeg-ér partján kialakított pihenőhelyet. Régi terve volt az önkormányzatnak, hogy kikötőt építsen a patak mentén, ami végül a Markotabödögéért Egyesület sikeres pályázatának köszönhetően készülhetett el. Községi kenukat is vásároltak már.

Markotabödöge közepén, a Keszeg-ér-híd lábánál alakítottak ki a helyiek közösségi teret. A civil szervezet 2,1 millió forintot nyert hozzá a LEADER-programon keresztül. Készült fedett pihenőhely, parkoló és még kemencét is emeltek hozzá.

A markotabödögei, Keszeg-ér-parti pihenőhely nem csak nevében lesz közösségi tér.
A markotabödögei, Keszeg-ér-parti pihenőhely nem csak nevében lesz közösségi tér.


Térköveztek és parkosítottak is. Utóbbiakat már az önkormányzat finanszírozta. Horváth Sándor polgármester elmondta: összesen közel 600 ezer forintot költöttek a területre a pályázati támogatáson kívül. A céljuk az volt, hogy igazi, kihasználható közösségi teret hozzanak létre, ami nem csak névleg a közösségé.

– Úgy érzem, sikerült ezt a tervet megvalósítanunk – fogalmazott Horváth Sándor. – Szombaton igyekszünk emlékezetes avatóünnepséget tartani, kipróbáljuk a kemencét és sok meglepetéssel várjuk a vendégeket.

Egyfajta gyereknap is lesz, hiszen most köszöntjük a tanévben jól teljesítő helyi diákokat. Azokat a pedagógusokat is ünnepeljük egyúttal, akik Markotabödögén dolgoznak vagy itt élnek, de máshol oktatják az ifjúságot. Később aztán a pihenőhely hasonló rendezvények kiváló színhelye lehet. Egyébként nem csak a falubeliek használják ki. Ritka az a nap, amikor nem látni kerékpáros turistákat ott, akik megpihennek, körülnéznek.

A vízi turizmus fejlesztéséért a markotai önkormányzat két darab, négyszemélyes túrakenut is vásárolt. Ezeket bérbe adják igény esetén, illetve a szombati rendezvényen is az érdeklődők rendelkezésére bocsátják.

– A mi példánk is bizonyítja, van igény a közösségi rendezvényekre. Bízom benne, hogy a befektetésünk megtérül, persze nem anyagi haszonra gondolok. Inkább arra, hogy az amúgy is összetartó falu még jobban összekovácsolódik – tette hozzá Horváth Sándor.
Horváth Sándor polgármester
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!