Rábaköz PRINT

2014.07.03. 11:54

A bölcsőcske is érték Vitnyéden

Nagy sikerrel szerepelt a vitnyédi Énekes Lenke Hagyományőrző Egyesület az „ágazati" olimpián.

Turbók Attila

A rábaköziek összegyűjtik helyi értékeiket. A bölcsőcskét a megyei értéktárba is nevezték.

Nagy sikerrel mutatkozott be Turán a hagyományőrző olimpián a vitnyédi Énekes Lenke Hagyományőrző Egyesület. A táncos bemutatón túl a rábaközi kistelepülés civil szervezetének vezetője a vitnyédi értéktár kialakításáról is beszélt az érdeklődőknek. Zsámboki László elmondta, az egyesület és az értéktár munkája szinte összenőtt a faluban.

Zsámboki László (balra): A táncos hagyományokat is felvettük az értéktárba

Zsámboki László (balra): A táncos hagyományokat is felvettük az értéktárba

– A vitnyédi értéktárbizottság idén januárban alakult azzal a szándékkal hogy megőrizzen és gondozzon a faluban minden épített, kulturális és szellemi örökséget – mondta Zsámboki László. A helyi értéktárban jelenleg már hat érték szerepel, többek között a vitnyédi templom, a pünkösdölő és a bölcsőcske. Utóbbi kettőt a bizottság megyei értéklistára is felterjesztette.

– Ezek mellett továbbra is várunk minden ötletet és a felterjesztésekben részt venni tudó és akaró segítséget – tette hozzá a bizottság elnöke. A civil szervezet és az értéktár más, nagyobb felterjesztésben is együttműködik, a többi közt a rábaközi körverbunkok és a rábaközi artézi kutak országos listára kerülésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!