Eszterháza Meets Jazz - Stílusok és korszakok koncert, fertődi Esterházy-kastély

Helyszín Fertőd, Joseph Haydn utca 2
A XX. század első felének két legnagyobb hatású jazz-zeneszerzője, George Gershwin és Cole Porter lesz közössztárfellépője a Karosi Júlia Quartet november 2- ai, eszterházai koncertjének, amely 19 órakor kezdődik a fertődi Esterházy-kastély Marionettszínházában. Advent második hétvégéjén, 2019. december 7. szombaton 19.00 órakor Vastag Csaba lép fel a fertődi Esterházy-kastély Marionettszínházának színpadán.

Win-win, Gershwin
Egy koncert ahol mindenki nyerő!

A hazai és nemzetközi elismeréseket is elnyerő énekesnő, Karosi Júlia nevét jól
ismerik a jazzrajongók, hiszen – mint minden fellépő művészünk – évek óta ő is
meghatározó alakja a műfajnak, az egyik legválasztékosabb ízlésű hazai jazzelőadó –
mondta Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont
Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A műfaj legnépszerűbb dalai mellett a műsorban helyet kapnak kevésbé ismert, de
annál izgalmasabb kompozíciók is a fertődi Esterházy-kastély Marionettszínháza
különleges helyszínén – tette hozzá Egresitsné Firtl Katalin.
Karosi Júlia tudatosan építi saját repertoárját az igényes megszólalás és a közérthető,
de egyértelműen modern stílus jegyében – erről most a fertődi Esterházy-kastély
közönsége is meggyőződhet, miután szakmai méltatói is ezt hangsúlyozzák az
énekesnővel kapcsolatban – fogalmazott az ügyvezető.
Kísérletező gondolkodásmód, a műfajban pedig a felemelő szabadságélmény
élvezete, Karosi Júlia stílusát ez jellemzi a leginkább – mondta el Rácz Márton, az
Eszterháza Központ zenei vezetője.
Amint jazz énekesi diplomat szerzett, máris egy francia verseny döntőse volt, első
lemezét egy japán, második albumát pedig egy New York-i kiadó jelentette meg.
Quartetjének ismertsége és elismertsége tíz éve töretlen ívben emelkedik itthon és a
tengerentúlon egyaránt – fejtette ki Rácz Márton.
“Win-win. Mindenki nyertes, hisz munkásságukat a szakma díjai és méltatásai mellett
a közönség állandó kiemelt figyelme és megbecsülése is kíséri. Mostani koncertjükön
közreműködik az Artisjus-díjjal kitüntetett Bujtor Balázs által 1995-ben megalapított
RTQ vonósnégyes, akik egyben a mára közel 100 világszínvonalú filmzene-felvételt
készített Hungarian Studio Orchestra oszlopos tagjai is” – fogalmazott a zenei vezető.

Zenekaros adventi koncertjén a nagy múltú, bensőséges falak között egy nagyon személyes
koncerttel várja eszterházai közönségét a művész, amelyen saját számai mellett az
ünnepkörhöz tartozó örökzöldek hangzanak fel.

Vastag Csaba fiatal kora óta zenével és énekléssel foglalkozik. Hosszú ideig rock-zenekarok
énekese volt, akikkel Európa számos országát bejárta. Közel két évig a RapSzínHáz
társulatával lépett fel, majd a Popdaráló című műsorban láthatták a tévénézők. A széles körű
ismeretséget és népszerűséget 2010-ben az X-Faktor hozta meg a számára, ahová testvérével,
Tamással együtt jelentkezett. A több hónapos komoly versenyt 2010 decemberében Csaba
nyerte meg. A győzelem óta alaposan felpörgött az élete; azóta itthon, valamint a környező
országokban is fellépésről-fellépésre jár, dalait szívesen játsszák a helyi és az országos
rádióadók. Az energikus, maximalista énekes berobbanása óta háromszoros Fonogram-díjas
előadó lett, platinalemezek és megszámlálhatatlan egyéb zenei és művészeti díj tulajdonosa.

Jegyek már kaphatók a www.jegymester.hu weboldalon vagy az Esterházy-kastély
recepcióján. További információk a www.eszterhaza.hu weboldalon található.

3756 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 5 idős krónikus beteg
Ezzel 491 főre emelkedett az elhunytak száma, 1711-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
A magyarok többsége indokoltnak tartja a veszélyhelyzet bevezetését
A megkérdezettek 62 százaléka szerint a koronavírusnak lesz második hulláma is.
Egyre több helyen számíthatunk csapadékra
Intenzívebb záporok, zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak.
El sem éghettek volna a Demokratikus Koalíció iratai
A DK székhelye nem abban a Teréz körúti irodában van, ahol a tűz keletkezett.
Gyász
„Megpihent a dolgos, jó apai szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, bánatos családodnak most őrangyala. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, dédipapánk, testvérünk és rokonunk, MEDEI LÁSZLÓ mecséri lakos, a Graboplast nyugdíjas portása életének 68. évében, türelemmel viselt, súlyos betegségben csendesen elhunyt. Utolsó útjára május 29-én, pénteken 16 órakor kísérjük a mecséri temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, örök álmát őrizze béke és nyugalom. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédmamánk és rokonunk, TILINGER PÁLNÉ szül. Horváth Mária életének 88. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 27-én, szerdán 15 órakor lesz a mosonszentmiklósi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.15 órakor. Köszönetet mondunk a Karolina Kórház kardiológia osztálya dolgozóinak áldozatos munkájukért, valamint mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Sok szenvedés után megpihenni tértem, pontosan ezért ne sirassatok engem. „Ha egy könnycsepp gördül az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy méltósággal viselt betegség után BOGNÁR CSABA agrármérnök 2020. május 14-én, életének 84. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvait 2020. május 22-én - kérésének tiszteletben tartásával - szűk családi körben, felesége, lányai, vejei, unokái jelenlétében, a csornai Őrangyal-temetőben helyeztük végső nyugalomra. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Emléke örökké szívünkben él! Gyászoló család
„Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, dédimamánk és rokonunk, KELEMEN FERENCNÉ szül. Ivánkovics Julianna életének 89. évében csendesen elhunyt. Hamvasztása utáni búcsúztatása 2020. május 27-én 16 órakor családi körben lesz. Előtte, 15.30 órakor engesztelő szentmisét tartunk a hegykői temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Véget ért a szenvedése, szívében nyugalom, a miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesanyánk, Anyósunk, Nagymamánk, Dédmamánk, ÖZV. SZABÓ JÓZSEFNÉ életének 94. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. május 27-én, szerdán 15 órakor lesz a hegyeshalmi temetőben. Köszönjük az őt utolsó heteiben kezelő háziorvosának, kórházi kezelőorvosának és az ápolószemélyzetnek a segítségét. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Egész életeden át szívesen dolgozva, szerényen éltél, most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Drága Férjem, Édesapánk, Nagyapánk, Isten Veled! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk és rokonunk, PÓTA MIKLÓS szobafestő életének 76. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 28-án, csütörtökön 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága keresztszüleink, HORVÁTH SÁNDOR (1939. július 28. - 2019. november 23.) és neje, HORVÁTH SÁNDORNÉ szül. Katona Irén (1936. május 26. - 2020. május 19.) osli születésű, volt tényői lakosok hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 27-én, szerdán 14 órakor lesz a győri Szentlélek-templom altemplomából, szentmisével egybekötve. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjukra elkísérik őket, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló keresztgyerekeik és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett papánk, apósunk, nagyapánk, testvérünk és rokonunk, HORVÁTH ISTVÁN a MOVI nyugdíjasa életének 70. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 28-án, csütörtökön 15 órakor lesz a máriakálnoki temetőben. Engesztelő szentmise lelki üdvéért 14.30 órakor lesz a katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, társam, anyósunk, nagymamánk, testvérünk és rokonunk, KOVÁCS ANDRÁSNÉ Marika életének 65. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 27-én, szerdán 13 órakor lesz a mosonszolnoki temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk a szerető férjre, édesapára, nagyapára, dédapára, testvérre, NÉMETH GYÖRGYRE halálának 9. évfordulóján Hideg kőtábládon megpihen kezünk, veled vagyunk rád emlékezünk. De tudni kell, hogy valaki mindig velünk van, ő fentről figyel, mindig köztünk marad. Szerető családod, testvéred.
Fájó szívvel emlékezünk KREICZ MÁTYÁSNÉ halálának 5. évfordulójára. Hozzád már csak a temetőbe mehetünk, virágot is csak a sírodra tehetünk. Mikor már rátérek én is erre az útra, gyere elém, hogy találkozzunk újra. Elmegyek mindig hozzád, amíg élek, nem hagylak magadra, vissza-vissza térek. Vigyázzon rád a Jóisten, szívből kérem, nyugodjál békében. Örökké Szerető Férjed Gyerekeid és családjuk
„Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már, nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédim, anyósunk, testvérem és rokonunk, HORVÁTH ISTVÁNNÉ (Mimi) 78 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 27-én, szerdán 15 órakor lesz az öttevényi régi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.15 órakor lesz. Köszönetet mondunk a Péterffy Sándor Evangélikus Szeretetház dolgozóinak, valamint mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
„Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédink, anyósom és rokonunk, BOROS VINCÉNÉ Harkai Ilona szilsárkányi lakos életének 100. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. május 27-én, szerdán 15 órakor lesz a csornai Szent Antal-temetőben. Engesztelő szentmise a temetés napján, 7 órakor lesz a helyi premontrei templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, minket és mindent, amiért küzdöttél. Szorgalmas két kezed nem dolgozik többé, megpihent a szíved mindörökké. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédink, anyósunk és rokonunk, VIRÁG GÉZÁNÉ szül. Blümmel Teréz mosonudvari lakos életének 89. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. május 27-én, szerdán 15 órakor lesz Mosonmagyaróváron, a Feketeerdei úti új temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Hirtelen mentél el, köszönni sem tudtál, örökre lecsuktad csillagszemed. Vigyázunk az álmodra, Te csak aludjál! Kedves Szerettünk, Isten Veled!” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagypapánk, testvérem, apósunk, sógorunk, nászunk, rokonunk és ismerősünk, TÓTH LAJOS GYULA „Gyuszi” 79 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 28-án, csütörtökön 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Fiai: Gyula és Zoltán, unokái: Roland, Krisztián és Fanni, menyei: Ildikó és Zsanett