Nyílt nap a Fliegl Abda Gépgyártónál

A Fliegl sikertörténete 1975-ben kezdődött, amikor id. Josef Fliegl Kastlben (Bajor­ország) megalapította saját gépgyárát.

A thüringiai, triptisi üzem 1991-es megnyitásával elindult a Fliegl terjeszkedése, majd két évvel később, 1993 májusában a magyarországi gyár kezdte meg működését Abdán, az egykori REKARD (Mezőgép)-gyártól vásárolt területen, ifj. Josef Fliegl irányítása mellett. A német tulajdonos nagy jövőt és egyben kihívást is látott az új gyár létrehozásában, nem messze a magyar–osztrák határtól.

A gyár egykor…

Nemcsak a hazai piacra készülnek eszközök Abdán, hanem a világ számos részére gyártanak termékeket, a többi között Oroszországba, Srí Lankára és Új-Zélandra is. A magyarországi üzemben folyamatos a gyártmányfejlesztés is. A Fliegl mérnökei 3D CAD-program segítségével tervezik a legújabb típusokat, emellett folyamatosan fejlesztik a meglévő gyártmányokat.

… és most.

Az elmúlt több mint 25 évben számos befektetést hajtottak végre a hazai telephelyen, de a munkálatok jelenleg is folyamatosan zajlanak, nagyon intenzív jövőképpel.

„Nyílt napunk alkalmából szeretnénk megmutatni a szakmának és minden érdeklődőnek gyártmányainkat és gyárunk modern technológiáit. Legújabb beruházásaink egyike az automatizált, porral festő üzem, amely egy 450 millió forintos invesztíció. Szeretnénk felhívni a figyelmet a magyar mezőgazdasági gépgyártásra és képet adni arról, hogy hol tart az agrárlogisztika fejlődése és mi hol helyezkedünk el a piacon.” – mondta Ackermann Tamás cégvezető.

A legimpozánsabb beruházás egy teljesen új, 26 méter magas csarnok építése volt, amiben a modern technikájú Jungheinrich automatizált magasraktár kapott helyet. A beruházás értéke meghaladja az 1,2 milliárd forintot, alapterülete közel fél hektár. A felrakógépet, ami az anyag­mozgatást végzi, a már kész épületbe emelték be, amihez a méretek miatt Magyarország legnagyobb darujára volt szükség.

A lébényi telephelyen naponta többször tekinthetők meg élőben, munka közben a termékek. Részletes információ a www.fliegl.hu/nyiltnap oldalon található, illetve regisztrálni is érdemes, mert étel- és italjegy jár cserébe. Minden érdeklődőt sok szeretettel vár a FLIEGL ABDA Gépgyártó Kft.

Programajánló kicsiknek és nagyoknak

A cég 2019. szeptember 21-én nyílt napot rendez. Abdán egész napos programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. A résztvevők találkozhatnak Kiss Norbival, a kétszeres Európa-bajnok kamionverseny-zővel; megtekinthetik, hogy Darázs Ádám és az erősemberek hogyan görgetik a kamiongumikat; fellépnek a környék tánccsoportjai és fúvós-zenekarok, valamint délben zenél a Folk on 45 zenekar. Ugrálóvárak, szabadtéri játékok várják a gyerekeket.

(x)

Hozzászólások

Gyász
„Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál…” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk, anyósunk és rokonunk, KÁPOSZTÁS JÁNOSNÉ szül. Kovács Flória életének 92. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 21-én, csütörtökön 15 órakor lesz a rábapatonai temetőben. Engesztelő szentmise 14.15 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
„Csillag volt, mert szívből szeretett, s mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben él, és örökre ott marad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, dédink, testvérem, sógornőm és rokonunk, DOBOS FERENCNÉ szül. Tolnai Mária életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése november 20-án, szerdán 15 órakor lesz a hédervári temetőben. Előtte, 14 órakor engesztelő szentmise a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Egész életeden át szívesen dolgozva, szerényen éltél, most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Drága édesanyánk, isten veled! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédink és anyósunk, GADÁNYI LAJOSNÉ szül. Kovács Aranka életének 85. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. november 20-án, szerdán 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójából. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elmenni nehéz volt, itt hagyni titeket, de azért ne fájjon értem szerető szívetek. Csak az idő múlik, feledni nem lehet, kinek élete jóság volt és szeretet. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesanyánk, Anyósom, Nagymamánk, Testvérünk és Rokonunk, TAKÁCS LÁSZLÓNÉ szül. Surányi Mária Magdolna életének 71. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. november 21-én, csütörtökön 14 órakor lesz a koroncói temetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmisét 13.15 órakor tartunk a koroncói katolikus templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elment egy lélek ma ismét a földről, kit szívünk többé el sosem feled. Csendesen figyelsz ránk már odaföntről, legyen helyettünk: Isten Veled! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH MIHÁLYNÉ szül. Horváth Erzsébet győr-révfalui, egykori rábatamási lakos életének 99. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. november 20-án 15 órakor lesz a rábatamási temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 14.15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Nyugalmat ad nektek e virágos sírhalom, kik szerettek, azoké a fájdalom. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, testvérem, anyósom és rokonunk, KISS JÓZSEFNÉ szül. Sipos Margit, a Soproni Idegenforgalmi és Vendéglátó Szakképző Iskola volt tanára életének 81. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 20-án 13 órakor lesz a rábatamási temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 12.15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Szerető szíveddel oly sok jót adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál. Tested pihen csak az anyaföld mélyében, emléked tovább él szeretteid szívében. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, fiam, édesapánk, nagypapánk, apósunk, sógorunk, testvérem és rokonunk, LŐRINCZ GYULA röjtökmuzsaji lakos 64 éves korában türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2019. november 20-án, szerdán 15.30 órakor lesz a röjtökmuzsaji (Muzsaji) temetőben. Engesztelő szentmise lelki üdvéért 14.45 órakor a röjtöki templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamám, anyósom és rokonunk, ÖZV. KÁNTOR LÁSZLÓNÉ szül. Varga Emma Anna, a Fésűs Fonalgyár volt dolgozója életének 81. évében hosszan tartó betegség után, csendesen elhunyt. Búcsúztatója 2019. november 22-én, pénteken 14 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. DEBERA JÓZSEFNÉ szül. Nagy Marcella Aranka 74 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása november 20-án, szerdán 13 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel, de soha el nem múló szeretettel, és mélységes fájdalommal emlékezünk imádott lányunk BÖGI ILDIKÓ halálnak 10. évfordulójára! Volt egy csodálatos mese, aminek azt hittük, soha nem lesz vége, de az élet kegyetlenül beleszólt, ebbe a gyönyörű mesébe. Angyalként jössz hozzánk, éjjel csillagként ragyogsz. Igaz nem látunk, de tudjuk fentről mindig ránk mosolyogsz. Nyugodj csendesen álmod békés legyen, találd meg az örök boldogságot odafenn, ha a földi életedbe nem sikerült. Mert Te a jónál is jobbat érdemeltél! Bánatos szüleid, lányod Dóra , bátyád és unokaöcséd
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk szeretett feleségem, drága édesanyánk, imádott mamánk CSER ZOLTÁNNÉ Zsuzsi halálának 8. évfordulójára! „De szomorú mindig csak egyedül lenni. Valakit mindenütt hiába keresni. Valakire várni, aki nem jön többé. Valakit szeretni titokban örökké. Temetni a múltat, feledni az álmot. Százszor megcsókolni egy hervadt virágot. Elsárgult virághoz reményeket fűzni. Elcsüggedt szívvel a jövőre nézni.” Szerető férjed, lányaid, unokáid.
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk VERÉB KRISZTIÁN halálának 2. évfordulójára Egy váratlan percben életed véget ért, mint vihar a rózsát, a halál tépte szét. Hosszú útra mentél, búcsút nem intettél. Ha elfáradsz utadon, pihenj meg egy percre, Tekints az itt maradt bánatos szívekre. Szerető Édesanyád és az egész rokonság
Fájó szívvel emlékezünk ifj. HARDI TIBOR halálának 5. évfordulójára. Istenem, miért is születtem, ha ilyen hamar véget ért az életem? Ugye, édesanyám, nem leszek feledve, hisz legdrágább kincsed van itt eltemetve. Hozzál virágot gyermeked sírjára, anyai jóságod az Isten megáldja. Drága testvérem és sógorom, ti se felejtsetek engem, én vigyázok most rátok odafent az égből. Örökké gyászoló szüleid, testvéred és sógorod
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk szeretett Feleségem, POLGÁR JÓZSEFNÉ halálának 8. évfordulójára. Üres a ház, az udvar, hiába várunk nem jössz haza már, eltűnt az élet már csak az emlék marad, szívünkben érted hulló könny fakad. Mindig csak egy célod volt a családért élni, melyet csak a halál tudott tőlünk elvenni. Elfeledni téged nem lehet, csak kitörölni az érted hulló könnyeket. Szerető férjed: József, fiad és családja, unokáid, dédunokáid.
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk drága testvérünk BOUDNY ILONA halálnak első évfordulóján! Örök az arcod, nem száll el szavad Minden mosolyod szívünkben marad. Szerető testvéreid, szeretteid.