Nem mind arany, ami fénylik

Lapunk gazdasági rovatában Marczali Zoltán, a MASC Kft. ügyvezetője, vezető adótanácsadója osztja meg a gondolatait az olvasókkal hónapról hónapra.

 

A kívülről jövő béremelési kényszerhez csak egy darabig, az üzleti eredmények rovására tudnak alkalmazkodni a cégek.

Általában nem tudom előre, hogy miről fog szólni a szokásos havi rovatom, de már megfigyeltem, ahogy közeledik a leadási határidő, mindig tudok tenni egy érdekes megfigyelést a környezetemben történtekről, amelyet összefüggésbe tudok hozni egy tágabb olvasói – és természetesen vállalkozói – kört is érdeklő témakörrel.

Az arany, ami fénylik

Így volt ez most is, amikor egyik nap bejött hozzám az irodába az egyik munkatársam, és elmondta, hogy kapott egy olyan ajánlatot, ahol a jelenlegi fizetésénél 60%-kal többet tudna keresni, ha lehet, ő elfogadná az ajánlatot, mert családalapítás előtt áll, nagyon jól jönne nekik a több pénz. Majd’ egy órát beszélgettünk, és szerencsére tudtam neki új nézőpontokat adni – erre még visszatérünk a cikk további részében – a helyzete megítéléséhez, mert a beszélgetést követően már azzal a kérdéssel tért vissza hozzám, hogy a jelenlegi munkaköréhez képest milyen olyan pluszfeladatokat tudna ellátni, amellyel a mi cégünknél tudna több pénzt keresni. Bevallom, számomra ez a gondolkodás és hozzáállás nagyon szimpatikus és szerethető, mert megmutatja egy vezető számára a munkatársban lévő ambíciót. (Ambíció: erős törekvés egy cél elérésére, megvalósítására. Ez az erkölcsi, lelki erő megnyilvánulása.)

Az érem másik oldala

Pár napra rá megjelent egy cikk az interneten a következő címmel: Az első dominó lehet az Electrolux 800 fős leépítése. A cég ugyanis 800 dolgozó elbocsátását jelentette be. Hoppá! A hír megdöbbentőnek tűnhet, mivel ilyen mértékű csoportos leépítésre már régóta nem volt példa az országban. Pedig, ha alaposan megnézzük a vállalat adatait, kevés okunk marad a meglepetésre. A cég munkaerőköltségei a toborzási nehézségek és a bérnyomás fokozódásával jelentősen megnövekedtek. A havi bruttó átlagbér három év alatt a harmadával nőtt, ugyanakkor a bérszínvonal folyamatos emelkedését 2015 és 2018 között nem követte a vállalat termelékenysége. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy a fizetésemelés hátterében a cég egyre hatékonyabb működése helyett inkább a külső kényszer állt. A kívülről jövő béremelési kényszerhez egy darabig – az üzleti eredmények rovására, de – alkalmazkodni tudnak a cégek. (Forrás: g7.hu)

Olvassuk csak el még egyszer a fontos részleteket:

– A cég munkaerőköltségei a toborzási nehézségek és a bérnyomás fokozódásával egyre inkább megnövekedtek.

– A fizetésemelés hátterében a cég egyre hatékonyabb működése helyett inkább a külső kényszer állt.

– A kívülről jövő béremelési kényszerhez egy darabig – az üzleti eredmények rovására, de – alkalmazkodni tudnak a cégek.

Viszont csak egy darabig! Az üzleti eredmények rovására zajló gazdasági folyamatok egy vállalkozásban – legyen az bármekkora méretű és forgalmú – nem tarthatók fenn, csak ideig-óráig.

Aranyásók kerestetnek

A képzett munkaerő hiánya – amelynek okait, a többi között a hazai szakképzés „állapotát” jelen cikkemben nem szeretném részletesen taglalni – egy növekvő-fejlődő gazdaság mellett beindított egy olyan folyamatot a munkaerőpiacon, amelynek következtében a mikro-, kis- és középvállalkozások hátrányos helyzetbe kerültek a nagyobb vállalatokhoz képest. A munkavállalók pedig „éltek a lehetőséggel”, és így aránylag rövid idő alatt az egekbe szöktek a munkabérek, főleg a fővárosban és az ország nyugati részén, de például a jászberényi ügyfeleim is – az Electrolux éppen jászberényi cég – hasonló problémákkal küzdenek évek óta.

Viszont nem mind arany, ami fénylik

…és hogy milyen tanáccsal tudtam ellátni a magasabb munkabér ígéretével csábított munkatársamat?

Hát azzal, hogy „nem mind arany, ami fénylik”, azaz a kívülről jövő béremelési kényszerhez csak egy darabig – általában éppen az üzleti eredmények rovására – tudnak alkalmazkodni a cégek. A szakértők által jósolt gazdasági megtorpanás – egyesek a válság kifejezést használják – következtében éppen azok a vállalkozások fognak a legnagyobb bajba kerülni, akik most még a magasabb munkabérek ígéretével próbálják elcsábítani a jó szakembereket a kisebb cégektől. Ők lesznek azok, akik legelőször fogják leépíteni a magas bérköltségű munkavállalói állományukat. Egy családalapítás előtt álló fiatal dolgozónak pedig ez nem jelenthet biztonságos alternatívát a tervszerűen gazdálkodó, a hosszú távon a stabilitást választó, a munkavállalói iránt felelősséget érző vállalkozással szemben.

Kérdése van?

Olvasóink kérdéseit az [email protected] címre várjuk. A cikksorozat elkészítésében a győri MASC Kft. a partnerünk.

 

Hozzászólások

Orbán Viktor: július 1-jével kifizetjük az 500 ezer forintot az egészségügyi dolgozóknak
Azonnali kérdésekre válaszol a miniszterelnök.
Visszatér a képernyőre az egyik legrégebbi magyar műsor
A kijárási korlátozás időszaka alatti online adásokban közel 300 üzenetet közvetített a Duna Televízió népszerű kívánságműsora, az Önök kérték.
Szivárgott a gáz egy építkezésen Hegykőn
A helyi önkéntes tűzoltók elszorították a vezetéket.
Megváltoztatta alapjaiban a GDPR a vállalatok működését?
A vállalatok többsége keményen dolgozott azon, hogy kellően felkészüljön a GDPR 2018-as bevezetésére.
Gyász
„Megpihent a dolgos, jó apai szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, bánatos családodnak most őrangyala. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, dédipapánk, testvérünk és rokonunk, MEDEI LÁSZLÓ mecséri lakos, a Graboplast nyugdíjas portása életének 68. évében, türelemmel viselt, súlyos betegségben csendesen elhunyt. Utolsó útjára május 29-én, pénteken 16 órakor kísérjük a mecséri temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, örök álmát őrizze béke és nyugalom. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédmamánk és rokonunk, TILINGER PÁLNÉ szül. Horváth Mária életének 88. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 27-én, szerdán 15 órakor lesz a mosonszentmiklósi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.15 órakor. Köszönetet mondunk a Karolina Kórház kardiológia osztálya dolgozóinak áldozatos munkájukért, valamint mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Sok szenvedés után megpihenni tértem, pontosan ezért ne sirassatok engem. „Ha egy könnycsepp gördül az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy méltósággal viselt betegség után BOGNÁR CSABA agrármérnök 2020. május 14-én, életének 84. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvait 2020. május 22-én - kérésének tiszteletben tartásával - szűk családi körben, felesége, lányai, vejei, unokái jelenlétében, a csornai Őrangyal-temetőben helyeztük végső nyugalomra. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Emléke örökké szívünkben él! Gyászoló család
„Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, dédimamánk és rokonunk, KELEMEN FERENCNÉ szül. Ivánkovics Julianna életének 89. évében csendesen elhunyt. Hamvasztása utáni búcsúztatása 2020. május 27-én 16 órakor családi körben lesz. Előtte, 15.30 órakor engesztelő szentmisét tartunk a hegykői temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Véget ért a szenvedése, szívében nyugalom, a miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesanyánk, Anyósunk, Nagymamánk, Dédmamánk, ÖZV. SZABÓ JÓZSEFNÉ életének 94. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. május 27-én, szerdán 15 órakor lesz a hegyeshalmi temetőben. Köszönjük az őt utolsó heteiben kezelő háziorvosának, kórházi kezelőorvosának és az ápolószemélyzetnek a segítségét. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Egész életeden át szívesen dolgozva, szerényen éltél, most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Drága Férjem, Édesapánk, Nagyapánk, Isten Veled! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk és rokonunk, PÓTA MIKLÓS szobafestő életének 76. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 28-án, csütörtökön 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága keresztszüleink, HORVÁTH SÁNDOR (1939. július 28. - 2019. november 23.) és neje, HORVÁTH SÁNDORNÉ szül. Katona Irén (1936. május 26. - 2020. május 19.) osli születésű, volt tényői lakosok hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 27-én, szerdán 14 órakor lesz a győri Szentlélek-templom altemplomából, szentmisével egybekötve. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjukra elkísérik őket, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló keresztgyerekeik és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett papánk, apósunk, nagyapánk, testvérünk és rokonunk, HORVÁTH ISTVÁN a MOVI nyugdíjasa életének 70. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 28-án, csütörtökön 15 órakor lesz a máriakálnoki temetőben. Engesztelő szentmise lelki üdvéért 14.30 órakor lesz a katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, társam, anyósunk, nagymamánk, testvérünk és rokonunk, KOVÁCS ANDRÁSNÉ Marika életének 65. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 27-én, szerdán 13 órakor lesz a mosonszolnoki temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk a szerető férjre, édesapára, nagyapára, dédapára, testvérre, NÉMETH GYÖRGYRE halálának 9. évfordulóján Hideg kőtábládon megpihen kezünk, veled vagyunk rád emlékezünk. De tudni kell, hogy valaki mindig velünk van, ő fentről figyel, mindig köztünk marad. Szerető családod, testvéred.
Fájó szívvel emlékezünk KREICZ MÁTYÁSNÉ halálának 5. évfordulójára. Hozzád már csak a temetőbe mehetünk, virágot is csak a sírodra tehetünk. Mikor már rátérek én is erre az útra, gyere elém, hogy találkozzunk újra. Elmegyek mindig hozzád, amíg élek, nem hagylak magadra, vissza-vissza térek. Vigyázzon rád a Jóisten, szívből kérem, nyugodjál békében. Örökké Szerető Férjed Gyerekeid és családjuk
„Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már, nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédim, anyósunk, testvérem és rokonunk, HORVÁTH ISTVÁNNÉ (Mimi) 78 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 27-én, szerdán 15 órakor lesz az öttevényi régi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.15 órakor lesz. Köszönetet mondunk a Péterffy Sándor Evangélikus Szeretetház dolgozóinak, valamint mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
„Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédink, anyósom és rokonunk, BOROS VINCÉNÉ Harkai Ilona szilsárkányi lakos életének 100. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. május 27-én, szerdán 15 órakor lesz a csornai Szent Antal-temetőben. Engesztelő szentmise a temetés napján, 7 órakor lesz a helyi premontrei templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, minket és mindent, amiért küzdöttél. Szorgalmas két kezed nem dolgozik többé, megpihent a szíved mindörökké. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédink, anyósunk és rokonunk, VIRÁG GÉZÁNÉ szül. Blümmel Teréz mosonudvari lakos életének 89. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. május 27-én, szerdán 15 órakor lesz Mosonmagyaróváron, a Feketeerdei úti új temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Hirtelen mentél el, köszönni sem tudtál, örökre lecsuktad csillagszemed. Vigyázunk az álmodra, Te csak aludjál! Kedves Szerettünk, Isten Veled!” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagypapánk, testvérem, apósunk, sógorunk, nászunk, rokonunk és ismerősünk, TÓTH LAJOS GYULA „Gyuszi” 79 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 28-án, csütörtökön 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Fiai: Gyula és Zoltán, unokái: Roland, Krisztián és Fanni, menyei: Ildikó és Zsanett