Fotó: MVM Zrt.

MVM EDISON 2020 – Verseny az innovatív megoldásokért

Indukciós rollertöltő, digitális malacpersely és napelemes befektetési platform nyert díjat.

A Rollin Technologies, a PiggyBanx és a Solar DAO állhatott az MVM EDISON 2020 startup verseny képzeletbeli dobogójára. Az első három helyezettnek lehetősége lesz, hogy akár 50 millió forint értékű magvető befektetéshez jusson az MVM Csoporttól.

Idén negyedik alkalommal hirdette meg az MVM Csoport az EDISON startup versenyt, amelyre minden várakozást meghaladó, 220 pályázat érkezett. A kezdeményezés a jövő ígéretes és egyben piacképes fejlesztéseit kívánja felkutatni, idén több új kategóriában is. A jövő energetikáját és fintech megoldásait meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira és a digitális infrastruktúrára vonatkozó innovációkkal is nevezhettek a fejlesztők. A legjobb hét pályázó csapatot szakmai zsűri választotta ki, ők a második forduló többhetes, a pandémiás helyzet miatt online képzési programján vehettek részt.

A hét döntős csapat a szakmai zsűri előtt mutatta be projektjét rendhagyó módon online eseményen május 28-án, a Demo Day-en.

Szakmai zsűri értékelt

A zsűri tagja volt Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója, Márton István, a Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója, Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal főosztályvezetője, Mikesy Álmos, a Hiventures vezérigazgató-helyettese és Dervalics Ákos, az Innoenergy HUB Hungary country managere.

Hárommillió forint támogatásban részesült az első helyezett Rollin Technologies. Déri Huba, Tar Dávid és Dominkó Dániel az elektromos rollerek, illetve a rollermegosztó szolgáltatók számára fejlesztett ki megoldást a töltési költségek és struktúra optimalizálásához. A csapat vezetéknélküli indukciós töltőállomása olcsó, egyszerű és környezetbarát, könnyen használható dokkoló. A rollert használóknak mindössze bele kell helyezniük a járművet az állomásba, máris elindul a töltés. Így a következő felhasználó feltöltött járműhöz jut majd. A fix állomáson a fejlesztők biztosították a kormányok gyors fertőtlenítésének elhetőségét is. Amint elkezdődhet az állomások gyártása, a hazai piac mellett idővel szeretnék meghódítani az európai felhasználókat is, ezáltal támogatva az okosvárosok és a fenntartható lokális közlekedés további fejlődését.

A második helyezett PiggyBanx kétmillió forintos támogatáshoz jutott. Kovács János, Vesztergom Balázs, Szilágyi Ádám, Szliva Anikó és Szabó Dániel szerint a fiatalok többségére nem jellemző a tudatos költekezés. A 18 év alatti korosztálynak elenyésző része van tisztában saját pénzügyeivel, és még kevésbé jellemző, hogy időben kezdene takarékoskodni. A PiggyBanx fintech applikációja újfajta módon támogatja a kiskorúak megtakarítási céljait. A generáció megszólításához a gamifikációt és a közösségi élményt ötvözik a pénzügyi világgal, így a megtakarítás pozitív tapasztalása erősödik. A mobilos applikációban egy malac aranyos interakciókkal hálálja meg a digitális perselybe helyezett összeget. A malac társ, aki örül, ha foglalkoznak vele és segít a kitűzött megtakarítási célok elérésében.

Egymillió forintos támogatáshoz jutott harmadik helyezettként a Solar DAO csapata. Lénárd Adrián és Földes Áron alkotása egy energiaközösségi platform, a termék nevének második fele nem központosított, önműködő vállalati szervezetet jelent. A fejlesztés blockchain technológiával teszi lehetővé, hogy bárki, akár kisebb összeggel is befektethessen megújuló enerigás beruházásokba. A közösségi finanszírozáshoz hasonló elven működő demokratikus befektetési alap a napelemes energiatermelés adaptációját hivatott felgyorsítani. A maga nemében egyedülálló fejlesztés eredményeként a nap- és egyéb megújuló energiák felhasználása a közösség erejével terjedhet el szélesebb körben.

Megnyílnak a lehetőségek

A nyertes csapatok részt vehetnek a Lisszabonban megrendezett Web Summit 2020 rendezvényen, illetve egyéves LinkedIn Premium Business előfizetést is kapnak. A legjobbaknak a későbbiekben esélye lehet egy, legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetés elnyerésére az MVM Csoport inkubátor cége, az Smart Future Lab Zrt. részéről.

Egyre profibbak a fiatal feltalálók

– Nagyon sokféle szempontot mérlegelünk a győztesek kiválasztásánál, és ezt a zsűri összetétele is biztosítja. Fontos, hogy minél szélesebb ügyfélkört érintsen a megoldás, illetve hogy ténylegesen vonzó legyen a fogyasztó számára, életképes legyen hosszabb távon – mondta Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója az eredményhirdetés után. Hozzátette, hogy ahogyan az MVM Edison is minden évben igyekszik megújulni – idén új kategóriaként megjelent a fintech –, úgy a startupok is friss ötletekkel állnak elő. – Egyre jobbak, egyre profibbak a csapatok, mire a döntőbe kerülnek: ez vonatkozik az ötletek és a pitchek minőségére is. A korábbi Edison programok nyertes startupjaiba számos esetben befektetett az MVM inkubátorcége, a Smart Future Lab. Van, amelyiknél második körös befektetés is történt, de olyan is, amelyikből már ki is szállt a vállalat, vagyis a nagykönyvnek megfelelően menedzseljük a startupokat. Ez azt is jelenti, hogy az Edisonon nyerni nem garancia a sikerre, de ez az iparág már csak ilyen. Reményeink szerint folytatjuk majd az innovátorok felkutatását egy következő MVM Edison megméretésen – jelezte az innovációs igazgató.

Fotó: MVM Zrt.

Bertalan Zsolt a döntő estéjén tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy a mostani helyzetben minden eddiginél fontosabb, az innovatív eszközök felkutatása, amelyek nagyban hozzájárulhatnak az energiaellátás hatékonyságának növeléséhez, az MVM Csoport működési mechanizmusainak még gyorsabbá tételéhez. Elmondta, hogy a mai MVM Csoport minden idők legösszetettebb MVM-je, hiszen gyakorlatilag mindent felölel, ami az energetikához kapcsolódik. Termel, tárol, kereskedik, eloszt, szolgáltat, tervez, épít, szállít, adatátvitelt biztosít, inkubál. Az elmúlt pár év, de akár az elmúlt néhány hónap is bebizonyította, hogy a változások felgyorsultak ebben a szektorban is. Akár napok alatt megváltozhatnak trendek, amelyek azonnali reakciókat kívánnak – mint arra a járványhelyzet is rávilágított.

Fotó: MVM Zrt.

A döntős csapatok

AiVenture

Amanda, a chatbot a hotelek és irodaházak recepcióján láthatja el az ismétlődő és monoton feladatokat: a ki- és becsekkolást, vagy az általános információk bekérését. A 3D-s, animált digitális recepciós, aki képes az arcfelismerésre is, beszélgethetünk vagy információt kérhetünk tőle, de üzenetet is küldhet a hotelben tartozkodónak arról, hogy várunk rá. Az AiVenture csapat jelenleg a pilot projekt elindítását tervezi, öt éven belül pedig nemzetközi szinten is ismertté tennék Amandát. A jövőben a virtuális recepcióra fejlesztések várnak, idővel akár mozogni is megtanítanák.

MyEnerGIS

Hová érdemes napelemet telepítteteni? Hány százalékát tudja fedezni a jelenlegi energiafogyasztásunknak? Mennyi idő alatt térülne meg? Ezeket a kérdéseket is megválaszolja a MyEnerGIS szolgáltatás, amely a térinformatika eszközeivel határozza meg a napelemek optimális telepítési helyét egy adott településen. Miután a városról olyan 3D-s modell készül, amelyen szimulálják a Nap látszólagos mozgását is, kiszámolják, hogy mely területre mennyi közvetlen napsütés érkezik. Az eredmények alapján online térkép készül. A szolgáltatást cégek rendelhetik meg, a végfelhasználóik ingyen használhatják a weboldalt, és válszthatnak az adott cég termékei közül. Végeredményként egy olyan dokumentum születik, amely árajánlatként is szolgál, így növelhető a magánszemélyek és az egyes döntéshozók befektetési hajlandósága.

Project Heline

A zöld energiához való hozzáférést demokratizálná a Project Heline csapata egy digitális, felhasználók közötti direkt, leginkább számítógépes kapcsolaton alapuló platformmal. A projekt két ügyfélkor problémáját hivatott megoldani egyetlen felületen. Egyfelől azon lakosok is megújuló energiaforrásból fedezhetik az áramfogyasztásukat, akik nem tudnak otthon napelemet üzemeltetni, másfelől a lakossági napelemes termelők értékesítetik a többletenergiát. A projekt nagyban hozzájárulhat a napelemtelepítés népszerűsítéséhez, buzdítva a lakosságot az ebben rejlő lehetőségek kiaknázására.

Walk’2’Watt

Olyan telefontokot fejleszt ki a csapat, amely a mozgási energiát felhasználva a telefontokba beépített vékony akkumulátort tölti. A speciális műanyagtok a mozgás és a használat közben keletkezett súrlódási energiát alakítja át elektromos árammá. Amikor a felhasználó húsz-harminc százalékkal szeretné tölteni a telefonját, akkor az általa addig megtermelt energiát egy gombnyomással át tudja irányítani a telefonba. A Walk’2’Watt csapat célja, hogy világszinten hasznos és ismert terméket fejlesszenek, a jövőben pedig új termékcsaládokkal kiegészülve jelen legyenek az európai és ázsiai piac szereplői között is.

 

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
Szijjártó Péter: az amerikai és magyar nemzet sokat harcolt a szabadságáért
A magyar külgazdasági és külügyminiszter Mike Pompeo amerikai külügyminiszternek írt gratuláló levelet.
Hétfőn nyit újra a Louvre
A járvány miatti bezárás több mint 40 millió eurós bevételkiesést okozott az intézménynek.
Horvátországban 70 százalékkal kevesebb turista nyaralt júliusig
Eddig 1,6 millió turista látogatott az országba.
Megmentené az eltávolításra ítélt szobrokat egy orosz alapítvány
Megvásárolná a New York-i Roosevelt- és az alaszkai Baranov-szobrot egy orosz alapítvány. A szobrokat rasszistának minősítették és az eltávolításukról döntöttek.
Gyász
„Ahogy jöttél, ahogy jártál, ahogy mentél, ahogy álltál, ahogy néztél, ahogy szóltál, nevettél és ahogy sírtál, ahogy hívtál, ahogy kértél, örvendeztél, szomorkodtál, ahogy adtál és szerettél, a nagyvilágra mosolyogtál - úgy voltál jó, ahogy voltál, csak még lennél, csak még volnál. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyám, nagymamánk, anyósom, testvérem, lányom, rokonunk és ismerősünk, KLEIZER JÁNOSNÉ szül. Horváth Márta Katalin életének 67. évében, hosszú betegség után csendesen elhunyt. Az engesztelő szentmisével egybekötött hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. július 8-án, szerdán 15 órakor lesz a kapuvári Szent Kereszt-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, kit nagyon szeretnek. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagypapánk, dédink, apósunk és rokonunk, BAKSA GYULA csornai lakos életének 96. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. Gyászoló család
„Csak az hal meg, kit elfelednek, örökké él, kit nagyon szeretnek. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagyapám, testvérünk és rokonunk, NAGY BÉLA nyugalmazott ezredes darnózseli születésű, volt rajkai lakos 2020. június 14-én, 76 évesen örökre elaludt. Búcsúztatására 2020. július 7-én, kedden 14 órakor Budapesten kerül sor. Gyászoló család
„Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Most már nélküled jön el a nyár, az ősz, a tél, a tavasz, de bármilyen szép is, nélküled nem lesz ugyanaz. Nem tudtunk megmenteni, pedig próbáltunk. Kérjük az Istent, hogy jól bánjon veled, helyettünk angyalok simogassák fejed. Olyan drága voltál nekünk, hogy azt nem pótolja senki, lelkünk sebeit nem gyógyítja semmi. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapám, fiam, testvérem, apósom, rokonunk és ismerősünk, TÓTH ERNŐ az MVG kovácsüzem nyugdíjasa kajárpéci lakos életének 63. évében, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2020. július 6-án, hétfőn 16 órakor lesz a kajárpéci Teleki úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család „Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani. (Váci Mihály)
„Fáradtságom adom az esti árnynak, Színeimet vissza a szivárványnak. Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek, Mosolygásom az őszi verőfénynek.” (Reményik Sándor) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Édesapánk, Nevelőapám, Nagypapánk és Dédpapánk, KOVÁCS ZOLTÁN könyvtáros életének 88. évében visszaadta lelkét a teremtőjének. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 8-án, szerdán 12 órakor lesz a győr-révfalui temetőben. Előtte engesztelő szentmise lesz 11 órakor a győri Szent Kamillus-templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Fogtuk a kezed, úgy zokogtunk érted, hittük, hogy erőnk visszatart téged. Nem leszel magányos, odafenn már várnak, adj, Uram, nyugalmat Drága Édesapánknak. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Édesapánk, Nagypapánk, Testvérünk, Apósunk, Rokonunk és Barátunk, HORVÁTH JENŐ életének 67. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. július 7-én, kedden 13 órakor a győri Szabadi úti új temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Istenem, vedd térdedre Édesanyánkat, ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt. Ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod; mert ő mindig hitt és sosem kételkedett, megérdemli a mennyei, boldog életet! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédim, testvérem, rokonunk és ismerősünk, GILICZ FERENCNÉ szül. Sipőcz Rozália életének 89. évében csendesen elhunyt. Az engesztelő szentmisével egybekötött hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. július 10-én, pénteken 15.30 órakor lesz a kapuvári Szent Kereszt-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk és rokonunk, VÁCZI MIKLÓSNÉ szül. Varga Piroska 75 éves korában hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. július 10-én, pénteken 13 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk KÁLDI JENŐ halálának 6. évfordulóján Csendes a temető, nem jön felelet. Arcomat mossák a keserű könnyek. Hideg sírköveden kezem pihentetem, itt vagyok nálad, rád emlékezem. Ha majd egyszer én is lehunyom a szemem, nem fáj már semmi, mert ott leszel velem. Hiába borul rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre. Örökre szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk ROZSONICS FERENC Sörös halálának 1. évfordulójára! Egy váratlan percben életed véget ért, búcsúzni sem tudtál, nem volt hozzá időd. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Soha el nem múló szeretettel őrizzük emlékedet. Szerető családod
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk, CSAPÓ MIHÁLYNÉ Bári Magdolna halálának első évfordulójára. Bús temető csendes susogása odamegyünk hozzád, ez marad csak hátra. Ott pihensz ahol nem fáj semmi nyugalmadat nem zavarja senki. Mindig csak egy célod volt a családodért élni ezt a halál nem tudta csak széttépni. Hiába hordjuk sírodra a virágot, eltemettük veled az egész világot. Fájdalmat nekünk csak egyszer okoztál, amikor minket örökre elhagytál. Szerető családod.
Volt valaki, akiért átsírtunk sok éjszakát, volt valaki akit nem pótolhat senki más. Megtört szívvel emlékezünk drága gyermekünkre és testvéremre DUDÁS RÓBERT halálának 6. évfordulóján. Kisfiam, hogyha hallasz! Látod, könnyes a szemem, gyere vissza kérlek, fogd meg mindkét kezem! Nem hallom a hangod, nem vársz, hogyha megyek, s előttem csak akadályok, dönthetetlen hegyek. Fáj nagyon, hogy nem vagy, a csönd is más volt veled. Hidd el, hogyha látsz most, szívem sosem feled! S ha le tudsz jönni hozzám, néha tedd meg, kérlek, s értelmet nyer napom, hogyha látlak téged. Kisfiam, hogyha hallasz! Látod, hogy kereslek, tedd széppé az álmom, és tudd, hogy szeretlek! Téged örökké gyászoló szüleid és testvéred
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, testvérem, nagymamánk, dédink és rokonunk, PINTÉR JÓZSEFNÉ „Nanica életének 92. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 7-én, kedden 15 órakor lesz a jánosi temetőben. Köszönetet mondunk Dr. Nagy Mária háziorvosnak áldozatos munkájáért, valamint mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAZSÓ JÁNOS életének 96. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 6-án, hétfőn 15 órakor lesz a győrszentiváni régi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk CSIGÓ ERNŐNÉ szül: Németh Mária Anna halálának 10. évfordulóján. ,,Másnak talán rég elmúltál, De én látlak holtomiglan: Álom vagy a valóságban, S valóság vagy álmaimban. Szerető férjed, fiaid, unokáid, menyeid, testvéreid.