PR

2019.06.19. 02:00

Gyakornokként alapozható meg a jövő

A Dana magyarországi programja olyan erős, hogy még külföldről is érdeklődnek iránt.

Bár vannak, akik szerint multinál dolgozni stresszes és megterhelő, ez egyáltalán nincs mindig így. Sőt, akár a világ is kinyílhat, s már gyakornokként megalapozhatjuk a jövőnket.

GYŐR
MUNKATÁRSUNKTÓL

Gyakornoknak lenni már nem azt jelenti, mint régen, amikor az alibifeladatokkal lefoglalt egyetemisták próbáltak felcsipegetni valamit a „való életből", azaz a leendő munkájukból. A nagyvállalatok komoly mentorprogramokkal igyekeznek megszerezni – és megtartani – a tehetséges leendő szakembereket, amire a számos területen tapasztalható munkaerőhiány miatt még inkább szükség van.

A Dana magyarországi gyakornoki programja például olyan erős, hogy még külföldről is érdeklődnek a program iránt – ki hinné, hogy évekkel ezelőtt a vállalat egyik akkori gyakornoka dolgozta ki?! Mária Gerőová, a győri vállalat egyik HR-vezetője gyakornoki projektként vágott bele; a többi között az ő feladata volt kiépíteni a kapcsolatokat a győri Széchenyi István Egyetemmel, megismertetni a vállalatot a régióban.

− Nagy falat volt, de izgalmas kihívásnak éltem meg − mondja a HR-vezető. Ő a példája annak, hogy lehet gyorsan karriert építeni egy multinál: mindössze négy évvel később a menedzsment tagjaként beszélgetünk vele...

Nem fénymásolnak

– Egy jó mentorprogramban nem ideiglenesen a cégnél szemlélődő zöldfülűként, hanem kollégaként tekintenek a gyakornokokra, és szinte főállású kollégaként kezelik őket. Ebbe beletartozik az is, hogy nem fénymásolás a dolguk, hanem valóban komoly szakmai feladatokkal bízzák meg őket. Így valós munkafolyamatokkal találkozhatnak valós munkakörülmények között, így derülhetnek csak ki a képességeik, az ambícióik – mondja a HR-szakember.

Erre a jelentkezőknek minimum három hónapjuk van, de akár másfél évig is lehet valaki a gyakornoki program része. Ennyi idő már arra is elég, hogy átlássa a cég struktúráját, munkafolyamatait – vagy akár arra, hogy eldöntse, ott szeretné-e megtenni az első lé­péseket a munka világában főállású munkavállalóként.

− A gyakornoki helyről ugyanis egyenes út vezethet a leendő munkahelyre, igaz, nem mindenhol van ez így. Érdemes előre utánanézni, mennyi erre az esély − javasolja Mária Gerőová −, mert számos cégnél nagyon korlátozott a szabad helyek száma, s nem tudnak állást kínálni a mégoly tehetséges pályakezdőknek sem. A Dana – köszönhetően a gyors terjeszkedésnek és a folyamatosan fejlődő negyedik győri gyáregységének – szerencsés: a tavalyi tíz, diplomát szerzett gyakornokból nyolc ma már a vállalat munkatársa. Nem véletlen, hogy a vállalatunknál már a gyakornoki interjúk is úgy zajlanak, mintha főállású kollégát keresnénk.

Verseny a gyakornokokért

Az egész országot érintő munkaerőhiány miatt a cégek versenyeznek a jelöltekért. A toborzás a vállalatok saját kommunikációs csatornáin kívül az egyetemek online felületein és az állásbörzéken történik, ahol gyakran a vállalatok volt gyakornokai mutatják be hitelesen a lehetőségeket. Sok helyen bevett gyakorlat, hogy a gyakornokok cégen belül is újabb és újabb területeken próbálják ki magukat; az előrelépést a felelősség szintje, az egyre átfogóbb feladatok jelentik.

Azt, hogy hogyan teljesítenek a különböző területeken bizonyító gyakornokok, a Danánál háromhavonta értékelik, ilyenkor a szakmai felkészültség mellett azt is nézik, mennyire illeszkedett be az illető a csapatba, mennyire aktív. Nemcsak a közvetlen vezetőjük értékel, hanem ők is visszajelzést adhatnak a tapasztalataikról.

Tárt karokkal várják

A gyakornoki lét nem feltétlenül jelent rutinszerű munkát sem: aki tehetséges és ambiciózus, az akár külföldre is nyithat – már a diploma megszerzése előtt. Így tett Horváth Balázs is, aki gépész­mérnök-hallgatóként kezdte a gyakornoki idejét a győri Danában másfél éve, s a belgiumi Brugge-ben értük el, ahol az ottani gyár munkájában vesz részt.

Preisz Judit és Horváth Balázs

Preisz Judit és Horváth Balázs – jelenleg mindketten külföldön kamatoztatják a Danánál szerzett tudásukat.

– Februárban államvizsgáztam, előtte fokozatosan kaptam egyre nagyobb kihívást jelentő feladatokat. Szeretem a változatosságot, önállóan problémákat megoldani, amire most lehetőségem van, megkaptam hozzá a bizalmat. Az egyetemen találkoztam először a Danával, s amikor lehetőség nyílt az Erasmus-programon keresztül külföldön tölteni fél évet, tudtam, hogy velük szeretnék pályázni – mondja Balázs. – Kinyílt előttem a világ, tele lehetőséggel – és én szeretek élni velük!

Preisz Judit is gyakornokként kezdte szakmai pályafutását a Danánál, majd szintén gyakornokként folytatta külföldön, ma pedig − nem sokkal a diplomaosztója után − műszaki menedzserként a németországi Bad Homburgban dolgozik, a beszerzési osztályon. Ő maga kérte a vállalattól, hogy kipróbálhassa magát külföldön is. Szerinte az, hogy készséggel kerestek neki egy fogadógyárat a cégen belül, azt bizonyítja, hogy egy multi sem feltétlenül személytelen, sőt.

− Ez egy sztereotípia, és én éppen az ellenkezőjét tapasztalom: segítenek valóra váltani az álmaimat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában