Anyák napja: mit kell tudni róla?

Az anyák napja világszerte ünnepelt nap, melyen az anyaságot ünnepeljük. Magyarországon ez a nap május első vasárnapjára esik, de több országban május második vasárnapján ünneplik.

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is megköszöntötték.

Angliában az 1600-as években, a kereszténység elterjedésével, az ünnep vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra elkészítették az anyák sütijét, az édesanyák számára.

Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe segítségével.

1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította.

Sajnos azonban Anna Jarvis a népszerűsítésre fordított ideje miatt nem vette észre, hogy hamarosan az ünnepet „felkarolták” a virágkereskedők, üdvözlőlap-gyártók, cukorka- és ajándék-kereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, melynek hatására az gyorsan népszerűvé vált kontinensünkön is. Az eredeti elképzeléshez képest – az élő és elhunyt anyák tisztelete – az ünnep eltolódott az ajándékozás, Jarvis véleménye szerint pedig főképp a virágkereskedők hasznának növelése irányába. További élete során oly hevesen tiltakozott az ünnep üzletiesedése ellen, hogy még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során. Élete végére megbánta tettét és nem akarta nevét Anyák Napjával kapcsolatba hozni.[1]

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.

Gyász
„Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, dédink, apósunk és rokonunk, KONDOR GYÖRGY döri lakos életének 86. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. október 17-én 13 órakor lesz a döri temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 12.15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet. Elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAROSI ALAJOS életének 74. évében, 2019. október 5-én súlyos, türelemmel viselt betegségben csendesen elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló szerettei
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Szerető szíveddel oly sokat adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSERPES JÁNOS (Hanesz) 2019. 09. 06-án, életének 92. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk búcsúztatója 2019. október 18-án 16 órakor a soproni Szent György-templomban tartandó misét követően a templom urnatemetőjében lesz. Drága emléke a szívünkben él! Gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, szeretett édesapám, fiam, papánk, apósom, testvérem, sógorunk, nagybátyánk, keresztapánk, unokatestvérem, rokonunk és barátunk, GYŰRŰ LÁSZLÓ építész 71. évében rövid szenvedés után, családja körében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 18-án, pénteken 12 órakor lesz a győr-szabadhegyi új köztemetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Én a földön csak átvonuló vagyok... (zsoltár) Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy kedves hozzátartozónk, PAP JÓZSEFNÉ szül. Visy Alfonza Jozefa volt tanítónő életének 95. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. október 19-én 13 órakor lesz a rábapordányi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 12.15 órakor a helyi templomban. Külön köszönetet mondunk a győri Szent Anna Otthon minden dolgozójának lelkiismeretes munkájukért, valamint mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló szerettei
„Ha földi sátrunk összedől, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített. (Szt. Pál) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérünk, apósunk és rokonunk, BÓNA GYÖRGY LÁSZLÓ csornai lakos életének 80. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2019. október 18-án 15 órakor lesz a csornai Szent Antal-temetőben. Engesztelő szentmise 2019. október 25-én 18 órakor a Jézus Szíve-templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Hittünk, bíztunk, reménykedtünk, hogy tévedés talán, rettenetes a fájdalom, hogy nem élhetünk együtt tovább. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett fiunk, testvérünk, unokánk, rokonunk, TAKÁCS BENCE (Picur) életének 22. évében, október 9-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. október 17-én, csütörtökön 15 órakor lesz a veszkényi temetőben. Az engesztelő szentmise 14.15 órakor kezdődik a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és mély gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család és a mentős bajtársak
„Küzdelmes volt életed, legyen áldott pihenésed. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Keresztanyánk és Rokonunk, SZABÓ REZSŐNÉ Horváth Anna életének 89. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 18-án, pénteken 16 órakor lesz a ravazdi temetőben. Lelki üdvéért október 19-én, szombaton 18 órakor mondatunk engesztelő szentmisét. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
„Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOCSMÁNDI LÁSZLÓ (dió) életének 88. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. október 18-án, pénteken 14.30 órakor lesz a süttöri temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 14 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nekem már mindenhogyan jónak kell, hogy legyen. (2019. 10. 09.) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapám, nagyapánk, nagybátyánk, keresztapánk, apósom, nászom, rokonunk, BÉLYI GÁBOR (asztalosmester) életének 93. évében csendesen elhunyt. Temetési szertartása 2019. október 18-án, pénteken 17 órakor lesz a vámosszabadi (Vámosi) temetőben. Előtte engesztelő szentmisét 16.15 órakor a helyi katolikus templomban tartunk. Köszönjük mindenkinek, aki utolsó útjára kíséri vagy megemlékezik róla. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Örök az arcod, nem száll el a szavad. Minden mosolyod a szívünkben marad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, lányom, édesanyám, testvérem, menyem és rokonunk, NÉMETHNÉ TELL ANDREA életének 53. évében türelemmel viselt, súlyos betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 18-án, pénteken 14 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRIZSNÁNSZKY LAJOS TAMÁS életének 81. évében elhunyt. Temetése 2019. október 18-án, pénteken 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójából. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy KRASZNAI FERENCNÉ szül. Huszár Margit, a sokak által tisztelt és szeretett Gitke néni 2019. október 4-én, 91 éves korában visszaadta lelkét teremtőjének. Drága halottunkat 2019. október 21-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a sopronbánfalvi temetőben. Részvétnyilvánítások mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérünk és rokonunk, HORVÁTH ISTVÁN „BIMBI” 70 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 18-án, pénteken 15 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet a diáktársaknak, az osztályfőnöknek, akik 45 éves osztálytalálkozójuk alkalmából emlékeztek IFJ. KLEÉ ISTVÁN osztálytársukra. Köszönettel: szülei és hozzátartozói.