2025.04.22. 00:00
Mi történik a szemünkkel 40 év felett?

Forrás: shutterstock
Negyvenéves kor felett sokan tapasztalják, hogy valami megváltozott a látásukban. Eddig gond nélkül elolvasták az apró betűket, most viszont már távolabb kell tartaniuk a könyvet, telefont vagy újságot, hogy ki tudják silabizálni a sorokat. Vagy éppen közelről végzett munka után, amikor felnéznek, egy pillanatra homályosan látják a távoli dolgokat. Ismerős? Ha igen, itt az ideje egy szemvizsgálatnak…
Ezek a tünetek egy természetes, életkori változás jelei, melynek során a szem alkalmazkodó képessége fokozatosan romlik. A szemlencsénk fiatal korban rugalmas, könnyedén változtatja formáját attól függően, hogy távolra vagy közelre nézünk. Ez teszi lehetővé, hogy például egy könyvet olvassunk, majd felpillantva élesen lássuk a szoba másik végében lévő órát is. Ahogy azonban öregszünk, a szemlencse fokozatosan veszít rugalmasságából, így egyre nehezebben tud alkalmazkodni a különböző távolságokhoz. A folyamat általában 40 éves kor körül kezdődik, és 60 éves korra már szinte mindenkinél jelentkezik valamilyen mértékben.
Milyen tünetek utalhatnak rá? Az olvasnivalót egyre távolabb kell tartani a szemtől, hogy éles legyen a kép, közeli munkavégzés, például számítógépezés után a távolba nézve egy rövid ideig homályos lehet a látás, telefonon az apró betűk olvasása nehézkes, gyakran kell nagyítani a szöveget. Emellett gyakori szemfáradtság, fejfájás is jelentkezhet, különösen este, amikor a szem már fáradtabb.
Mit lehet tenni? Az első és legfontosabb teendő: időben elmenni szemvizsgálatra, amelyet negyvenéves kor felett évente javasolt megtenni. A Trend Optika legmodernebb eszközökkel felszerelt szemészeti rendelőiben a teljes körű szemvizsgálat során a látásromlás célzott vizsgálata mellett szemfenék-vizsgálat és szemnyomásmérés is történik, miközben a szakember felméri, milyen mértékű a probléma, és milyen korrekcióra van szükség. A megoldás lehet szemüveg – olvasószemüveg, multifokális vagy progresszív lencse -, vagy kontaktlencse. A lényeg, hogy semmiképpen ne hagyjuk figyelmen kívül a tüneteket, hiszen a látás lassú romlása egyben az életminőség, a mindennapok kényelmének romlásához is vezet!