Hirdetés

2024.12.05. 08:00

Állatira – gyors segítség – A Patent felhívására másfél óra alatt összejött a támogatási pénz

A Patent elkötelezett abban is, hogy segítse azokat a célokat, amelyek fontosak az emberek számára. A cég ezért döntött úgy, hogy támogatja a Szurkolók az Állatokért Győr Állatvédelmi Alapítványt, azt a szervezetet, amely az egyik leghatékonyabb állatmentő és állatvédő szervezet Győrben és környékén.

 

Az egyszeri támogatáson kívül a Patent a közösségi felületén indított kampányt. Az ebben résztvevők, akik megosztották kedvencük képét a facebook post alatt, minden egyes ilyen fotójukkal 1000 Ft-ot adtak az alapítványnak, amit a Patent fizetett ki.

Mint arról a Patent Csoport is beszámolt honlapján, a facebook kampányra hihetetlen sok bejegyzés érkezett. Nagyon jól látható volt, hogy az emberek számára kiemelt fontossággal bír az, hogy kis kedvenceiket biztonságban tudhassák. Különös tekintettel a közelgő szilveszterre, amikor a tűzijátékok miatt százával szöknek el kutyusok a gazdáiktól.

Ma már a képet feltöltők száma meghaladta az ezret. A kampány első elérni kívánt határát a 300 képfeltöltőt pontosan másfél óra alatt érte el a Patent. Az egész kampány nyitányaként az állatmentők vezetőjével Csillag Balázzsal két patentos vezető Kövecses Roland ügyvezető és Angyal Viktor értékesítési igazgató beszélgetett. A podcast, valamint a kedvencek fotói megtekinthetők a Patent facebook oldalán, illetve a honlapján. Az ezekből készült kollázst hamarosan a securitypatent.hu oldalon is megtalálják majd.

A Patent számos sport és kulturális szervezetet, rendezvényt támogat, mert elkötelezett abban, hogy támogassa a helyi szervezeteket, alapítványokat, közösségeket. A tervek szerint indítanak még segítő kampányokat, amelyekben a pénzügyi hátteret a biztonság minőségét jelentő cég, az aktív közreműködést pedig a közösségi médián is aktív emberek jelentik majd. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában