2023.03.20. 00:08
WHB Group: Interjú Krivarics Ádámmal, a WHB vállalkozási igazgatójával
Amikor új beruházók jönnek, meg kell tanulni a nyelvükön gondolkodni.
Krivarics Ádám
Bő másfél évvel ezelőtt, rendkívül gyorsan változó piaci körülmények között lett a West Hungária Bau Kft. vállalkozási igazgatója Krivarics Ádám. A vezető, aki 12 fős csapatával együtt felelős az új projektek megszerzéséért a több mint 25 éves vállalat számára, kihívások közepette érkezett – és megtalálta rájuk a választ.
A vezető szakember még pont az orosz−ukrán háború kitö-rése előtt, egyben a Covid-járvány lecsengése idején érkezett a pozícióra a cégen belülről. Ekkor már nagyon hullámzó állapotban volt a magyar gazdaság, miközben az építőiparban a munkaerőhiány és az alapanyagok áremelkedése évek óta jelentős gondot okozott. Mindez azonban nem tántorította el az építőmérnöki és gazdasági végzettséggel is rendelkező Krivarics Ádámot a feladattól, sőt, nagy lendülettel vett részt olyan sikeres cégszemléleti újítások beveze-tésében is, amelyeknek köszön-hetően olyan jelentős projekteken dolgozhat a vállalat, mint a debreceni Semcorp-gyár tervezése és kivitelezése.
110 százalékot tesz mindenbe
Amikor megkérdeztük az igazgatót a szakmai hátteréről, rögtön kiderült, egy olyan emberről van szó, aki 110 százalékot tesz bele abba, amibe belevágja a fejszéjét.
„A BME-n végeztem építőmérnök szakon, az első osztott diplomás évfolyammal. Mivel az ágazat gazdasági vonatkozása már akkor is érdekelt, mesterképzésben elvégeztem a műszaki menedzser szakot is.” A diplomamunkáihoz külföldi tanulmányútra is ment: „A szennyvíztisztítók építése és a működésük üzleti vizsgálata volt az a téma, ami mindkét irányvonalhoz illeszkedett. Három hónapot töltöttem el Mexikóban, egy hónapot Németországban, és egy magyar szennyvíztisztítót is vizsgáltam. Ezt követően egyből lehetőségem adódott Németországban dolgozni egy közepes méretű cégnél, az egyetem után ott helyezkedtem el. 2014-től öt éven át dolgoztam ott, eleinte munkahelyi mérnöknek megfelelő pozícióban, majd projektvezetőként.”
A folyamatosan felfelé ívelő karrierje akkor sem tört meg, amikor a West Hungária Bau Kft.-hez érkezett, ahol többek között rövid ideig munkahelyi mérnökként, majd létesítményfelelősként dolgozott egy budapesti, közel 100.000 m2-es szerkezetépítési projekten másfél évet.
„Egy nagyobb, de mégsem multi típusú cégnek képzeltem el a WHB-t, és ez be is igazolódott. Szakmailag egy nagyon professzionális környezetbe kerültem, ugyanakkor sokkal családiasabb és rugalmasabb, mint a legtöbb multinacionális vállalat” − foglalta össze az első benyomásait a szakember.
Meghallgatták a véleményét
Krivarics Ádám már a fent említett első projektjén is a tehetsége és képességei szerint tudott hozzájárulni a közös feladatokhoz.
„Én olyan ember vagyok, aki, ha megtalálja a közeget, ahol nyitottak arra, hogy befogadják az észrevételeit, el is mondja a véleményét – természetesen tisztelve a többiek szakértelmét, tapasztalatát.” A WHB-nál erre nyitottak voltak, a projekt során a későbbi vállalkozási igazgató már szerepet vállalt olyan egyeztetésen is, ahol a majdani területéhez szólhatott hozzá.
„Az első WHB-s projektem egy összetett szerkezetépítési munka volt, miközben bekapcsolódtam pályázati szakaszban lévő új projektek előkészítésébe és tárgyalásaiba is. Ekkor már kapcsolatban voltam a vállalkozási osztályunkkal, és az észrevételeim hasznosnak bizonyultak ezeknél az előkészítő pályázati szakaszban járó feladatoknál. Ezért is gondolhatta azt a vezetőség, hogy az affinitásommal, az eddigi tapasztalataimmal, valamint a stabil angol- és németnyelv-tudásommal alkalmas leszek a feladatra.” Ez be is igazolódott, hiszen a projekt végén felkínálták Krivarics Ádámnak a vállalkozási igazgatói pozíciót.
Fontos a kommunikáció fejlesztése
A szakember a felmérési időszak után a három helyszínen dolgozó csapatával olyan átalakításba fogott, ami egyrészről lehetővé tette a még hatékonyabb együttműködést az üzletágon belül, másrészről a változó gazdasági környezetnek, a befektetői körnek való megfelelést is. Végül de nem utolsósorban pedig a cégcsoport kivitelező- és tervezőrészlegeivel, leányvállalataival, illetve partnereivel is szorosabb párbeszédet alakítottak ki.
Elmondása szerint a csapat kommunikációjának fejlesztésekor fontos volt a logikus felépítés.
„Mindig igyekszem úgy gondolkodni, hogy bármilyen lépést is teszünk, bármilyen átalakítást csinálunk, az egy egyértelmű struktúrát kövessen. Ne ad hoc alapon, »bemondás alapján« működjenek a dolgok, hanem rendszerbe illeszkedjenek, de ugyanakkor bizonyos fokú rugalmasság is megmaradjon. Nálunk a vállalkozási osztály három városban tevékenykedik, de a távolságot a digitalizációval át tudjuk hidalni, és további terveim is vannak, hogy még nagyobb lehessen az összhang.”
Öt-hat projektje fut egyszerre
Ezen a területen az egyik fő kihívás az, hogy egyszerre mindenkinek több projekten kell dolgoznia, amelyek különböző szakaszokban vannak, és különböző sebességgel is haladnak.
„A kezünk alatt minimum öt-hat projekt biztosan fut párhuzamosan, különböző stádiumokban. Ez adja talán a legnagyobb nehézséget, de ebben van a legnagyobb fejlődési potenciál is. Ezeket a párhuzamosságokat kell megtanulni kezelni” − mondja.
Ebben sokat segít az az átfogó digitalizációs folyamat, ami jelenleg a WHB Groupnál zajlik. Elkezdődött a többi között egy oktatási és innovációs központ létrehozása, amelynek része egy mentorprogram is. Jelentős célkitűzés a cégcsoporton belül az, hogy a tervezés a legmodernebb szoftverek használatával, interaktívan történjen, és a vállalatcsoport tagjai között is meglegyenek a standardizált digitális kommunikációs csatornák.
„Nincs hiány feladatokból”
A vállalkozási igazgató szerint az ágazati aggodalmak nem alaptalanok, ugyanakkor megfelelő rugalmassággal, nyitott szemlélettel meg lehet találni a piacon azokat a feladatokat, ahol nagyobb energiabefektetéssel ugyan, de sikereket lehet elérni.
Erre jó példa a debreceni Semcorp-építkezés. Itt a WHB Group az alapozás és az előregyártott betonelemek elhelyezése utáni feladatrészekbe kapcsolódott be „design and build” konstrukcióban, tehát kivitelezés tervezéssel együtt, beleértve a technológiai tervezést is. Nemrég írtak alá egy újabb szerződést, immár a projekt befejezésével kapcsolatos utolsó csomagra, ami jól mutatja, hogy csapatmunkával áthidalhatók a nyelvi és kulturális nehézségek.
„Nagy kihívást jelent jelenleg a különféle nemzetiségű beruházók nagyszámú térhódítása az építtetői oldalon. A Semcorp is számos kihívás elé állított minket mind az előkészítési, mind a kivitelezési stádiumban. Erős cégcsoportként, folyamatosan elhárítva az akadályokat, és áthidalva a nehézségeket haladtunk előre az egyes tenderek során, és jelenleg a kivitelezés alatt is. Nem volt könnyű feladat, és jelen pillanatban sem egyszerű a kivitelezés, de az elért eredmények, továbbá a pozitív megrendelői visszajelzések igazolják a befektetett munkát. Tekintettel a jelenlegi piaci környezetre, az állami beruházások mértékének beszűkülésére, folyamatosan szükség van a vállalkozási osztály célirányos fejlesztésére, hogy egyre hatékonyabban tudjunk megfelelni az aktuális építőipari helyzetnek és a megrendelői elvárásoknak.”

Megszűnik a súrlódás
Egy másik fontos területen is jelentős fejlődést tudtak elérni a kooperációban. Krivarics Ádám elmondása szerint a legnagyobb feladat – és talán a cégen belül eddig a leginkább látható eredmény is − a kivitelezés és a vállalkozás összhangjának javítása volt.
„Vállalkozási osztályként nekünk az a célunk, hogy elhozzunk egy munkát, ehhez nyilván a legjobb árat, a legrövidebb átfutási időket kell adni a tender során. A kivitelezés során pedig ebből a büdzséből kell dolgozni, tehát a kivitelezésnek inkább az lenne az érdeke, hogy ez a büdzsé nagyobb, a kivitelezés időtartama pedig minél hosszabb legyen. Ez egy súrlódási pont − ez minden nagyvállalatnál így van az építőiparban −, amin javítani kellett, és folyamatosan oda kell figyelni rá.”
A kihívást úgy oldották meg, hogy megosztják a feladatot. „Vállalkozási osztályként külön működve csak a végső ajánlatadás előtti időszakig visszük el a projektet, ekkor bekapcsoljuk a kivitelezésért felelős kollégákat. Feláll a teljes projekt-stáb, és a záró ajánlat megadásakor egy közös mérlegelés-elemzés előzi meg a végső ár kialakítását. Végül egy tulajdonosi konzultáció és jóváhagyás után születik meg a döntés.”
Mindebben sokat segít a szakembernek, hogy eredetileg a kivitelezői oldalra érkezett a West Hungária Bau Kft.-hez, így ezek a feladatok ismertek számára, és a személyes kapcsolatai is jók a kivitelezőkkel.
A tulajdonosok elérhetők és racionálisak
Visszatérve a tulajdonosi körrel való kapcsolatra, a vállalkozási igazgató hangsúlyozza: a tulajdonosok elérhetőek, napi szinten jelen vannak, részt vesznek a döntésekben.
„Működik egy olyan fajta csapatszellem a teljes cégcsoporton belül, amire lehet támaszkodni. Megvan az a támogatottság, a nyitottság a tulajdonosoknál arra, hogy olyan újításokat is át tudjunk vinni a rendszeren, amelyeket esetleg első ránézésre nem tartanak jónak. Egy-két oldalról körüljárva, átbeszélve a dolgot, így egy esetleges kezdeti ellenérzés ellenére mégis zöld utat kaphat egy jelentős újítás. Azt gondolom, ez az egyik kulcsa annak, hogy amit csinálok, azt szeretem is csinálni, és hogy látható eredményeink is vannak.”
Az előrelátó hozzáállás kulcsfontosságú
Itt mutat rá arra is, hogy az előrelátó tulajdonosi hozzáállás sok projektnél fontos segítséget jelentett.
A WHB múltja és jelene is ugyanúgy ezt az előrelátást tükrözi.
„Sokat segít a vállalkozási-előkészítési munkánkban az is, hogy a cégcsoport már számos leányvállalattal rendelkezik. A legnagyobb jelentősége a szakági cégeknek van, mint a speciális mélyépítő PBM Kft., amely országosan elismert mérnöktudással és saját gépparkkal rendelkezik, a teljes elektromos kivitelezést vállaló WHB Elektro Kft. vagy a légtechnika és gépészet területén ugyanezt nyújtó CLH Kft.” Rámutat: vannak olyan cégcsoporthoz tartozó vállalatok is, amelyek akár teljes generálkivitelezést is tudnak végezni, vagy szükség esetén erőforrással tudnak hozzájárulni egy-egy nagyobb kivitelezéshez. Összefoglalva: a cégcsoportban megvan a teljes vertikális integráció, és van jelentős horizontális extrakapacitás is.
Krivarics Ádám még azt is hozzátette: „A WHB Group nagy cégcsoport, de a hozzáállása nem olyan, mint egy multinak. Az elmúlt időszakban ezért sem volt olyan jelentős beruházásunk, amit erőn felülinek vagy akár határesetnek lehetne mondani. Ez nyilván korlátokkal is jár, másrészről viszont azt a szerencsés helyzetet eredményezi, hogy a cég financiális szempontból nagyon stabil, így a projektek kapcsán sem szorulunk arra, hogy belemenjünk abba az irreális árversenybe, amit most látunk a piacon. Sok vállalat – valószínűleg előremenekülve − olyan árakat és olyan határidőket mond bizonyos projektekre, amelyek már szinte az irrealitás határát súrolják. Nekünk ezekben nem kell részt vennünk, meg tudjuk tartani azt az árszintet, ami még a tisztes és reális haszon mellett működőképes lehet.” (x)
