Támogatott tartalom

2022.11.25. 08:00

Energiahatékonyabb gyártás a Danánál

Komoly változást hozhat az ISO 50001-es szabvány és az Ipar 4.0 megoldások ötvözése

Minden lépés számít” – ez a Dana Hungary Kft. hitvallása az energiatakarékosság témakörében. A vállalat időben és komoly fejlesztésekkel reagált az energiagazdálkodási kihívásokra, amit hamarosan nemzetközi minősítés is tanúsít. 

Ahogy az ipar − azon belül a járműipar − minden szereplőjének, a Dana számára is az energiagazdálkodás jelenti a jelen és a közeljövő egyik legnagyobb kihívását. A gyártási költségek optimalizálása, az alapanyag-feldolgozás hatékonyságának növelése elsődleges vállalati érdek, amely ma már egyre inkább együtt jár a fenntarthatóság és a környezetvédelem szempontjaival. Tisza-Kiss László, a Dana Light Vehicle gyáregységének igazgatója szerint a környezetkímélőbb gyártás és a profitorientált működés között ugyan feszül némi ellentmondás, de ennek feloldása, az egyensúly megtalálása jelenti egyben a feladat szépségét is. Mindezt úgy, hogy a Dana mind a négy gyáregységét tekintve folyamatosan fejlődik, immár összesen ezerkétszázan dolgoznak a vállalat győri campusán.

Nem várhattak a fejlesztések

„Az energiahatékony gyártásra ösztönzik a vállalatot a jogszabályi követelmények is, amelyek a károsanyag-kibocsátás jelentős mértékű csökkentését írják elő, hogy elérjük az uniós célt, a zéró emissziós gyártást. Ahhoz, hogy 2050-re elérhetővé váljon a klímasemleges gyártás, 2030-ig jelentős mértékben kell csökkenteni a károsanyag-kibocsátásunkat az 1990-es szinthez képest” – tudtuk meg a gyáregység vezetőjétől. Hozzátette: változásra azért is szükség van, mert a járműipari gyártás kiemelten energiaigényes ágazat, a gáz és villamos energia ára pedig − amely nagyban függ a gyorsan változó geopolitikai helyzettől − gyorsan és kiszámíthatatlanul változik, tervezhetetlenné téve a költségeket. Az elmúlt évhez képest az erőátviteli rendszerek gyártásában világelső Danának 70−80 százalékos energiaár-növekedéssel kell szembenéznie, amit természetesen nem lehet teljes mértékben érvényesíteni a vállalat vevői – a prémium személy-, haszon- és nehézgépjármű-gyártók −, felé.

„Elengedhetetlen volt tehát, hogy komoly intézkedéseket hozzunk, egyrészt az energiafelhasználásunk optimalizálása, másrészt az elfogyasztott energia mennyiségének csökkentése érdekében. Ez még azokon a területeken is fontos, ahol nem folyik konkrét gyártás, például a vállalat európai disztribúciós központjaként működő Dana-gyáregységben, hiszen ilyen nagyságrendben az összeszerelés, a fűtés, a világítás költsége is tetemes” – mondta 
Tisza-Kiss László.

Tisza-Kiss László, a Dana 4. gyár­egységének igazgatója szerint minden apró lépés számít, de komoly beruházások is megvalósultak az energiatakarékosság jegyében.
Forrás: Dana

A veszteséghőt is újrahasznosítják

Az első kézenfekvő lépés a Dana-gyárak világítás-korszerűsítésének újragondolása volt, ami nemcsak a régi világítótestek cseréjét jelenti korszerű LED-es izzókra, hanem a világítás szakaszolására, a fényerősség változtathatóságára tett törekvéseket is. Ez a folyamat a Dana egyes részein már megvalósult, máshol még folyamatban van, de a jövő év elején mindenhol befejeződik.

„Minden lépés, minden apró ötlet számít, ez világszinten is a Dana hitvallása az energiatakarékosság és a környezetvédelem témakörében. Ennek jegyében komoly beruházásokat is megvalósítunk, a többi között az LV gyáregységünkben elektromos fázisjavítót telepítünk, amely évi 30 millió forintos megtakarítást jelent. Gázfűtéses kemencéinket pedig gázoptimalizáló berendezéssel szereljük fel, elősegítve a földgáz hatékonyabb égését; ez éves szinten 25 ezer eurót takarít meg a vállalatnak” – tudtuk meg Tisza-Kiss Lászlótól a Dana energiahatékonysági fejlesztéseiről.

Ezek közé tartozik a veszteséghő újrahasznosítása is, amelynek során a Dana 1. gyárában a festőüzem meleg vizes fűtésű kemencéjének veszteséghőjét áramoltatják vissza és használják fel – egy hőcserélő berendezést beiktatva – a kabinok, illetve az előkezelő meleg víz fűtésére. Az új rendszer jelenleg telepítés alatt van, a beruházás egy-két hónap múlva fejeződik be, újabb energiatakarékos lépéssel járulva hozzá a Dana ez irányú céljaihoz.

Valamennyi energiahatékonysági törekvés összefogásaként és tanúsításaként a vállalat a jövő év áprilisának környékére tervezi − megelőző belső auditokat követően – a Dana minősíttetését az ISO 50001-es szabványosított energiagazdálkodási rendszerben. Ez nemcsak a cég elkötelezettségét jelzi a kisebb környezeti lábnyom és a zöldebb gyártás elérése iránt, de a segítségével időben kiszűrhetők a rendszer esetleges hibái, elakadásai is.

Valós idejű mérésekkel az energiahatékonyságért

Tisza-Kiss László elmondta: az ISO 50001-es szabvány bevezetése egyben új lehetőségek kiaknázását is jelenti, ötvözve a rendszert az ipar 4.0 megoldásaival.

„Ennek segítségével, a legmodernebb digitális technológiát használva már menet közben mérhető például, mennyi energiát fogyaszt egy kemence, megmunkálóberendezés vagy szállítószalag, így a valós idejű mérésekkel azt is meg tudjuk majd mondani, hogy egy-egy termék előállításához mennyi energia szükséges. Ezeknek az adatoknak a tudatában pedig még kedvezőbb energiafogyasztás mellett állíthatunk elő alkatrészeket. Sőt, a karbantartási ciklusok előrejelzése is pontosabb lesz, mert a rendszer jelzi, ha csökken egy folyamat hatékonysága vagy meghibásodás lép fel” – világított rá a szakember a rendszer bevezetésének előnyeire. „Némelyik, nagyon magas szinten digitalizált gyáregységünk IT-infrastruktúrája már most lehetővé teszi a fentieket, de a többiben is folyamatban vannak a szükséges fejlesztések. Bár az energiaszolgáltatók is kínálnak megoldásokat − például havidíjas elemzéseket az energiafogyasztás optimalizálására −, többet profitálunk abból, ha ezt magunk oldjuk meg. Így jobban megértjük a saját folyamatainkat, és az adataink sem kerülnek külső kézbe. Az új gépbeszerzések, gyártóberendezések fejlesztésénél pedig már kiemelt szempont az energiahatékonyság. Ez tehát egy folyamatos fejlődés számunkra” – zárta a gyárigazgató.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában