Hirdetés

2022.05.03. 19:50

Colas – Több mint 30 éve a közlekedésfejlesztésben

A fejlődés által nyomot hagyhatunk a világban, olyan nyomot, amely sok-sok éven keresztül látható marad. A Colas nevű francia világcég Magyarországon is aktívan jelen van több mint harminc éve, nyomot hagyva az ország közlekedésfejlesztésében.

Munkatársunktól

Az évek alatt bekövetkezett technológiai és szervezeti változásoknak köszönhetően a Colasra a mai napig jellemző az a nagymértékű szakmai tudás és színvonalas minőség, amely ezt a rendszert a kezdetektől működteti, illetve a jövőben is működtetni fogja.

Mára a Colas Magyarország tevékenysége igen sokrétűvé vált, a Colas Hungária holdingvállalat és leányvállalatai − Colas Út, Colas Alterra, Colas Közlekedésépítő és Colas Északkő − együttműködve dolgoznak az ország közlekedési infrastruktúra fejlesztésén. Ennek az összehangolt működésnek köszönhetően az elmúlt évtizedek alatt rengeteg kilométernyi út, autópálya, közműhálózat, hidak és felüljárók épültek.

„Jelenlegi célunk az, hogy sikeresen igazodjunk a környezet folyamatos változásaihoz, továbbá az, hogy a jövő kihívásainak megfelelve hosszú távon versenyelőnybe kerüljünk az építőipari cégek között. Ez komoly felkészülést igényel, hiszen a világ többet változott az elmúlt ötven évben, mint az előtte lévő kétszázban. Ma gőzerővel hódít az informatika: például a BIM-nek köszönhetően a cégünknél is áttekinthetővé, nyomon követhetővé váltak a munkáink. Emellett a fenntarthatóság minden vonatkozásban kulcsfontosságúvá vált az elmúlt években, például olyan területeken, mint az újrahasznosítás vagy a hulladékgazdálkodás. A jövő tehát az, hogy komplexen kell gondolkodnunk a közlekedésről, hiszen az építőiparban dolgozók nemcsak aszfaltot terítenek le, hanem utak és hidak építése által közösségeket kapcsolnak össze, és embereket hoznak közelebb egymáshoz. Mindezt felelősségteljesen, és a körülöttünk élőkről megfelelően gondoskodva.

A munkánk komoly felelősséggel jár, hiszen az általunk épített utaknak, autópályáknak, közműhálózatoknak vagy éppen műtárgyaknak évtizedeken keresztül kell jól és biztonságosan funkcionálnia. A Colas által végzett több ezer közlekedésfejlesztési projektnek köszönhetően városok, községek sokasága vált biztonságosan és gyorsan elérhetővé, vagy éppen szabadult fel a közlekedési teher alól. Országos zúzottkő-termelő és aszfaltkeverő hálózatunknak köszönhetően útépítési, -felújítási projektjeink mögött elejétől a végéig a Colasnál dolgozó emberek munkája húzódik.

Az országos nagy volumenű projektek mellett kisebb helyi érdekeltségű projekteken is nagy odaadással dolgozunk Budapesten, más nagyvárosokban, községekben, illetve több kilométernyi kerékpárút megépítése is mögöttünk van már. A megrendelőink között az állami szektor mellett a magánszektor is megtalálható, az elmúlt években 30%-kal növeltük a magánmegrendeléseink számát.

Így vált a Colas Magyarország vezető építőipari vállalatává, nyomot hagyva az országban és a térképeken egyaránt. Azonban a szemléletmód, amit követünk, mélyen a múltban gyökerezik; ennek alapja a gondoskodás, a közösség és az ösztönzés. Ezek a vállalati kultúránk alapértékei, amelyek már évtizedek óta támogatják a működésünket, továbbá garantálják a Colasra jellemző biztonságot és minőséget az elkövetkezendő évtizedekben is.

Karrier oldalunkon érdeklődhet az aktuális lehetőségekről >>


 

Címkék#Karrierpiac

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában