Támogatott tartalom

2021.12.22. 07:05

Európa jövője rajtad is múlik!

Az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság elkötelezték magukat amellett, hogy meghallgassák az európai polgárokat, s ennek megvalósítására egyedülálló megoldást találtak.

A Konferencia Európa jövőjéről című transznacionális eszmecsere folyamata.

A konferencia Európa jövőjéről című program nem egy valódi konferencia, hanem rendezvények, viták, ötletbörzék, javaslatok sokasága. Virtuális központ, ahol mindenki hangot adhat véleményének. Az eddigi mérleg számokban: 4447 rendezvény, 316.136 rendezvényen részt vevő polgár, 11.680 ötlet, 18.061 hozzászólás. A tárgyalt témák között szerepel az éghajlatváltozás és környezetvédelem, egészségügy, az erősebb gazdaság, a társadalmi igazságosság és foglalkoztatás az elektronikus világban, értékek és jogok, jogállamiság, biztonság, digitális átállás, európai demokrácia, migráció, valamint oktatás, kultúra, ifjúság és sport is. 

 

A helyiek véleményére épít 

 

A programok résztvevői az európai polgárok, európai, nemzeti, regionális és helyi szintű hatóságok, valamint a civil társadalom és egyéb szervezetek, amelyek ötleteikkel szeretnének hozzájárulni a kezdeményezéshez. 

 

A konferencia több elemből épül fel. Egyrészt létezik egy többnyelvű digitális platform, ami lehetőséget nyújt arra, hogy a polgárok megosszák ötleteiket és online beadványokat küldjenek. Megoszthatják saját elképzeléseiket és bármely választott nyelven támogathatják vagy észrevételezhetik mások véleményét. Betekinthetnek a rendezvények térképébe és jelentkezhetnek azokra, továbbá feltölthetik a saját szervezésű rendezvényeikre vonatkozó információkat. Az ötleteket, beadványokat a konferencia során összegyűjtik, elemzik és közzéteszik. 

 

Másrészt decentralizált rendezvények sora várja a különböző témák iránt érdeklődőket Európa-szerte, amelyek lehetnek online, személyes részvétellel zajló vagy hibrid események. 

 

Az európai polgári vitacsoportok a polgárok által a digitális platformon keresztül beküldött hozzászólások alapján különböző témákat vitatnak meg 2022 januárjáig, s előterjesztik kapcsolódó javaslatai­kat. Négy vitacsoport alakul, összesen 800, reprezentatív mintavétel alapján kiválasztott polgár részvételével. A vitacsoportok az Európai Unió sokszínűségét képviselik földrajzi származás, nem, életkor, társadalmi-gazdasági háttér és képzettségi szint tekintetében. Mindegyik vitacsoportban fiatalok, 16 és 25 év közöttiek teszik ki a csoport egyharmadát. 

 

Polgárok párbeszéde 

 

A konferencia plenáris ülései biztosítják, hogy a polgárok párbeszédet tudjanak folytatni a nemzeti és európai döntéshozókkal. A konferencia plenáris ülésének tagságát egyenrangú felekként az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság képviselői, valamint a nemzeti parlamentek képviselői, továbbá polgárok alkotják. A plenáris ülésen a Régiók Bizottsága, a Gazdasági és Szociális Bizottság, a szociá­lis partnerek és a civil társadalom is képviselteti magát. A konferencia 2022 tavaszára fogadja el az Európa jövőjére vonatkozó következtetéseit és iránymutatását. 

 

Helyi munka 

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat által működtetett megyei Europe Direct iroda is közreműködik a konferencia és annak digitális platformjának népszerűsítésében. A konferencia keretében szervezett programjaival igyekszik hozzájárulni, hogy minél több megyei polgár hallathassa véleményét és ezáltal beleszóljon Európa jövőjének alakításába. 

 

Magyarországon közel 380 programot szerveztek a konferencia keretében, melyek nagy többségének (közel 300) Budapest és környéke adott helyet. 

 

A Győr-Moson-Sopron me­­gyében rendezett 10 eseményből egyet a Pannonhalmi Főapátság, egyet pedig a Széchenyi István Egyetem szervezett. A fennmaradó 8 esemény házigazdája – egymás közt egyenlő arányban – a Mat­thias Corvinus Collegium és a megyei Europe Direct iroda volt. Utóbbi szervezésében az érdeklődők véleményt nyilváníthattak a fenntartható közlekedéssel, az oktatás digitalizációjával és az új Bauhaus- zal kapcsolatban, illetve egy német–magyar projekt keretében Európa értékeiről vitázhattak, erről hamarosan bővebb tájékoztatást is olvashatnak. 

 

Az Európa jövőjéről szóló konferenciáról, programjairól, az egyes eseményekről és a megfogalmazott javaslatokról bővebben olvashatnak és ehhez hozzászólhatnak a következő honlapon: https://futureu.europa.eu/. 

 

A cikk a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat támogatásával jött létre.

 

Címkék#hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában