PR

2017.04.22. 02:00

Mindenkit feltölt a HEDOTI

Igazi feltöltődést kínál a Győr melletti HEDOTI Autohof azoknak, akik lekanyarodnak az M1-es autópályáról - sofőröknek és járműveiknek egyaránt. Mostantól az elektromos autók is ,,erőre kaphatnak" a pihenőben.

Az M1-es autópálya 115-ös kijáratától egy percre, Győr felé található kamionos parkoló már nyolc éve működik, s egyre több szolgáltatást kínál a megfáradt sofőröknek. A pihenő nem véletlenül népszerű, hiszen a Budapest–Bécs és Budapest–Pozsony útvonalon félúton sokaknak útba esik, kedvelt megállóhelye a Kelet-Európából vagy éppen Németországból érkező fuvarozóknak.

 

A több mint öt hektáron elterülő, nonstop pihenőhelyen őrzött parkolóban várakozhatnak a kamionok és a teherautók, miközben vezetőik felfrissülhetnek a hosszú út alatt. Többek között a magyaros ízeket kínáló Pótkerék Falatozóban, amely a la carte ételekkel és hétköznaponként napi ajánlattal is várja a betérőket, sőt rendezvényekre, baráti összejövetelekre is igénybe vehető.  

 

A sofőrök a finom falatok mellett kulturált tisztálkodási lehetőséget is találnak a HEDOTI Autohofban, aki pedig szeretne hosszabb időre, például éjszakára megpihenni, azt négy légkondicionált motelszoba várja.

A közel 200 kamiont befogadó pihenőben készpénz mellett bankkártyával is fizethetünk, és a különböző utalványokat is elfogadják. Hasonló szolgáltatásokat nyújtó pihenő legközelebb Mosonmagyaróváron található, de könnyű megközelíthetősége miatt mindenképpen a HEDOTI viszi a prímet. 

 

A legfrissebb újdonság az elektromos autók tulajdonosainak szól, az autóspihenőben ugyanis megnyílt az elektromos töltőállomás, ahol gyorsan – s ami legalább ilyen fontos, ingyen – tölthetik fel járműveiket a környezettudatos tulajdonosok.

 

A dokkoló, amely a környéken az első szabadtéri, díjmentesen használható elektromos töltő, kompatibilis az Európában használt elektromosautó-típusokkal, s nemcsak energiát, hanem töltőkábelt is biztosít a feltöltéshez. A 22 kW-os töltőállomás hivatalosan gyorstöltőnek minősül, áramellátását megújuló energiaforrásból fedezik: működését 50 négyzetméternyi napelem biztosítja.   


A HEDOTI Autohofban a közeljövőben újabb fejlesztések várhatók, a tervek szerint hamarosan benzinkúttal, kamionos shoppal és autómosóval bővül a szolgáltatások köre. (X)

Bővebb információ elérhető az alábbi linkeken:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában