25 év!

Győr, 1994.04.09. Fontos dátum az életemben. Ezen nap reggelén súlyos üzemi balesetet szenvedtem, a győri teherpályaudvaron munkavégzésközben. Aki nem ismer, még a mai napig érdeklődve kérdezi „de hát ez, hogy is történt?” Most a részletekbe nem mennék bele, de, ha van kedvem el szoktam mesélni.

Kisalföld. 1994.04.09.

Régebben gyakran gondolkodtam rajta, mi lett volna ha…. Mára, már ezt elengedtem, változtatni nem tudok, ezért felesleges volna ezen rágódni.

Biztos más életem lett volna, ha nem így alakul, de úgy gondolom a mostaniból is kihoztam, amit lehetett.

A baleset után, már a kórházi ágyon nyomtam a fekvőtámaszt, húzódzkodtam a kapaszkodó segítségével, és az volt a célom, hogy minél hamarabb újra lábra álljak. Az elképzeléseimmel szemben ez nem úgy történt, ahogy azt vártam, nem ment simán, de elfogadtam a tényt, és örültem, hogy nem kerekesszékben kell ülnöm a hátra levő életemben. (Mindig van rosszabb!)

A rehabilitáció folytatódott. Mindezt a saját bőrömön tapasztalva mentem előre lépésről lépésre. Másfél hónappal később találkoztam az intézmény vezető főorvosával, aki a folyosón járás gyakorlása közben azt a mondatot engedte el felém, ha megtanulok lépcsőzni haza enged. Reggel a lépcsőházban találkoztunk újra.

Mehettem haza! :)

Az életösztönöm, a magamba vetett hitem vitt előre és ez ma sincs másképp!

Bármibe bele kezdtem becsülettel, kitartóan végig vittem, mert tudtam ha valamit nagyon akarok MEG TUDOM CSINÁLNI!

Balesetem 20. évfordulóján a Golden Gate híd mellől San Franciscoból jelentkeztem be, mert ezt anno így terveztem el és megcsináltam.

Közben kötelességem sem feledve felneveltem fiamat, akire mai napig büszke vagyok. Ő valójában még talán jobban is jött ki ebből a helyzetből, mivel állandóan vele lehettem és ha furán is tudtam járni, de teljes mértékben az apja lehettem. Nem volt a fáradt apa, aki haza jön és nem játszik a gyermekével, mert 2-3 munkahelyen kellett dolgoznia. Egy személyben voltam háztartásbeli, főztem, mostam, takarítottam, hogy semmilyen hiányt ne érzékeljen a családom. Feleségem külföldön vállalt munkát. Nem volt egyszerű, de nem adhattuk fel. Telt múlt az idő, a gyermek felnőtt, a családi állapotom változott, ekkor feltettem magamnak egy kérdést.

Tényleg ennyi? Ezért éltem, élek csak?

Új szemlélettel ébredve, egy baráti ráhatás, vagy az akár Amerikában tapasztalt hozzáállás hozhatta ki belőlem, nem tudom, de megráztam magam, neki álltam sportolni és az úszást választottam. Miért pont az úszás?

Egy olyan sportot választottam, ami erőnlétileg és intenzív mozgással is rendelkezik egyaránt.

A kezdetek itt sem voltak könnyedek, volt mikor majdnem feladtam. Bukdácsoltam a medencében, mint egy keljfeljancsi, de úgy éreztem nem adhatom fel aztán egyre jobban és jobban ment. Mára már az 5. Balaton-átúszásomra a 4. tengeri úszásomra készülök, és szinte nincs olyan hónap, hogy ne mennék valami úszóversenyre. Persze ezt sem adták ingyen! Rengeteg edzésóra és több ezer km van a hátam mögött. Megtaláltam önmagam, kiteljesedett az életem a sport segítségével. Nekem nem kell gyógyszereket szednem, nem vagyok soha beteg, jó a közérzetem, hangulatom. Imádom, amit ettől kapok és ezeknek köszönhetően lettem az ország Tomi Rocky-ja a nyílt vízi paraúszó! :)

Példaképekkel, híres sportolókkal, ismert személyekkel ápolok jó kapcsolatot. Azt hiszem, amit lehetett ebből is kihoztam, ám bőven van még bennem amit szeretnék megvalósítani, mert nincs megállás!

A munkám terén is kiteljesedett az életem, próbálok ott is teljes mértékben helytállni, minden erőmmel és tudásommal a sorstársaimat segíteni, mint rehabilitációs mentor.

Így a 25. másod születésnapom alkalmával kijelenthetem, hogy boldog vagyok és 100%-ig teljes életet élek.

Gondoltam ezt a blogbejegyzésemet erre az alkalomra tömören egybeszedve, ajánlanám Dr. Vermes Tamás, Dr. Tömböl Ferenc főorvos Uraknak, akiknek az életem köszönhetem. Köszönöm!

Bejegyzésemmel még azt szeretném üzenni, hogy nem kell minden esetben feladni, még ha a bajok ellenére úgy is tűnne, hogy nincs tovább.

fotó: Tóth Zoltán Gördülő Arcvonások

Ne feledjétek!

"Mások legyőzése néha eltörpül azelőtt, mikor magunkkal kell szembe néznünk"

Üdv: Tomi Rocky