Ma megtörtént!

Életünk összefonódhat anélkül, hogy szeretnénk...

Még tavasszal írtam, hogy a parlamentben részt vettem egy érdekes ünnepélyes megnyitón. Ez a megnyitó a leendő infokommunikációs akadálymentesítésről szóló munkámhoz kapcsolódott. A projekt olyan sérült embereket szeretne az önrendelkező életbe visszaállítani, akik maguk erre nem képesek, és mások segítségére szorulnak ügyeik elintézésekor.

Október

A munkám másik részét a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületénél végzem. A minap kis kolléganőmmel jártuk a vidéket, hordtuk az éves egyesületi tájékoztatókat a megyében. A gyönyörű őszi idő csak tett hozzá, hogy élvezhessük még a természet csodáit, olyan szép volt a látvány. A reggeli ködben a vidék színei előbújva pazar látványt nyújtottak számunkra. Igaz, mi csak az autóból csodálhattuk a táj szépségét, lehúzott ablaknál az illatát, de ez nem vont le az értékéből. Szeretem az őszt!

Fotó: Artantiq

Fotó: Artantiq

A munkámnak más szépségei is vannak. Rengeteg szén-monoxid érzékelő kiosztásában vehettem részt, amit a Somogyi Elektronic Kft. ajánlott fel, és ezáltal, akár több ember életét is megmenthetjük. Felemelő érzés volt.  Emellett számomra, néha meglepő egybeeséssel találkozom, ezeket olykor nem tudom hova tenni. Ez történt most is! „Ma megtörtént”!

Tegnap az esti híradóban láttam egy sajnálatos motoros baleset végkifejletét, ami a bíróságon végződött. Ma reggel a Kisalföld online oldalán ismét szembe jött velem ez a szörnyű hír.

Neveket nem szeretnék közölni, viszont ezt a kis történetet szívesen megosztanám veletek.

Az életünk összefonódhat anélkül, hogy akarnánk. A munkámmal kapcsolatosan épp azt a lányt kaptam mentoráltamnak, akivel ez a sajnálatos baleset megtörtént.

Ma az anyukájával találkoztam a projekt elindításához szükséges dokumentumok miatt. A kórház bejáratánál beszéltünk meg időpontot, hogy a papírokat elrendezzük.

A folyosón haladva egy beteghordó srác rám kiáltott:

Szia Rocky! Visszaköszöntem.

A beszélgetés folytatódott:

‑ Hogy vagy haver?

‑ Kösz jól ‑ válaszoltam.

- És te?

‑ Én is!

Nevetett. Motorozok ezerrel, mesélte büszkén. Ekkor az anyuka arca megváltozott. Talán soha nem fogom elfeledni ezt a pillanatot. Annyit fűzött hozzá:

‑ Szerintem nem kéne!  

A srác újra nevetett, majd azt válaszolta:

‑ Tudjátok, ha gáz lesz, a beteghordókat itt hamar összerakják, mert nagy szükség van ránk!

 Valahogy itt elhagyott a humorérzékem, csak annyit mondtam az anyukának:

 ‑ Menjünk, mert lassan besötétedik! A srác nem tudta ki az anyuka.

Bárcsak úgy lenne, hogyha valaki ilyen súlyos balesetet szenved, egyszerűen csak összerakják! Bárcsak!
A lánynak innét is kitartást, a családjának sok erőt kívánva elköszöntem és a hazafelé úton az járt a fejemben, hogy milyen szerencsés vagyok, én megúsztam. Csak két lábam vesztettem el, és fel tudtam állni. Újra lábra tudtam állni, és teljes életet tudok élni.

Végezetül egy mondásom szeretném veletek megosztani: „Mások legyőzése néha eltörpül azelőtt, mikor magunkkal kell szembe néznünk”.

 

Fotó: Artantiq

Tomi Rocky

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!