Bukás

2022.04.04. 21:19

Márki-Zay Péter kimondta a baloldali kudarc okait

Még éjjel a Partizán című műsorban értékelte a választási eredményeket a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje.

Még tegnap éjjel, közvetlenül a vereség után a Partizán című műsorban értékelte a választási eredményeket Márki-Zay Péter. A baloldali összefogás bukott miniszterelnök-jelöltje szerint két fő oka volt a vereségének: 

Gyurcsány és az orosz–ukrán háború. 

Továbbá az is problémát jelentett, hogy a Jobbiknak sem sikerült hozni a 2018-as szavazóit az összefogásba, mert a négy évvel ezelőtti egymilliós tábor nagyjából harmadolódhatott a Mi Hazánk, a Fidesz és az ellenzék között – állapította meg. Jakab Péter szavaira, aki szerint Márki-Zay megbuktatta az ellenzéket, Hódmezővásárhely polgármestere szintén elismételte, hogy 

a Jobbik volt az, aki elveszítette a szavazóit, majd arról beszélt, hogy a Jobbik-elnök közönségének nagy része DK-s szavazó.

Mint kiderült, Márki-Zay azért sem neheztel a DK, a Jobbik és az LMP tagjaira, amiért nem jelentek meg a közös eredményvárón. 

– Én értem azt, hogy ők adott esetben konkurenst láttak bennem, már eddig is, most pedig különösen, tudomásul vettem azt is, hogy ezt nehezen viselték az elmúlt időszakban, de végülis egy célunk van

– fogalmazott.

A baloldali miniszterelnök-jelölt ugyanakkor kiemelte, hogy továbbra is hisz a baloldali összefogásban, amely nélkül – mint mondta – nem ment volna, tehát abban nem lát kivetnivalót. 

Mikor Gulyás Márton felvetette, hogy mindenhol, listán és az egyéni körzetekben is kevesebb szavazója volt az baloldalnak, mint 2018-ban, amikor még nem fogtak össze, Márki-Zay azzal felelt, hogy ezt célozta a Fidesz kampánya, amely arra irányult, hogy elbizonytalanítsa az ellenzékieket. Kérdésre válaszolva a szivárványkoalíció miniszterelnök-jelöltje beismerte, hogy

senki nem gondolta, hogy ez lesz az eredmény, hiszen az exit polluk is listás ellenzéki fölényt jelzett. Tehát meglepően sikeres volt a gyűlöletpropaganda 

– jegyezte meg. 

A hódmezővásárhelyi eredményekre térve úgy fogalmazott, hogy nagyon szoros volt a verseny, fej fej mellett haladnak, de néhány tucat szavazattal ő kerekedik majd felül.  Számításaival ellentétben azonban Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyet is elveszítette, hiszen jócskán alulmaradt a fideszes Lázár Jánossal szemben. 

Borítókép: Márki-Zay Péter / Magyar Nemzet / Mirkó István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!