Ország-világ

2016.04.13. 19:23

Zoltán számláját névrokona tartozása miatt zárolták

A végrehajtó az igazságügyi tárca szerint nem hibázott.

munkatársunktól

Igazat adott a szlovák igazságügyi tárca annak a nyitrai férfinak, akinek a számláit decemberben zárolta a végrehajtó, holott egy centtel se tartozott - írja az Új Szó. Kártérítést követelhet, de csak az adósságbehajtó cégtől, a végrehajtó a minisztérium szerint nem hibázott.


Zoltán Lakatos számláit már nem élő névrokona, Zoltán Lakatoš gáztartozása miatt zárolták karácsony előtt, az ünnepekre teljesen pénz nélkül maradt. Utólag kiderült, hogy névrokona öt évvel ezelőtti tartozását próbálták rajta behajtani, és a behajtót nem érdekelte, hogy más a vezetéknév írásmódja, más a lakcím, és hogy az adós már két éve nem él. 


Zoltán Lakatos a sajtóhoz fordult, ennek hatására oldották fel a számláján lévő zárat január végén.


Zoltán Lakatoš 928 euróval tartozott a gázműveknek, az adósságot 2010-ben egy behajtó társaságnak adta tovább, amely bírósághoz fordult. A fizetési parancsot az adós figyelmen kívül hagyta, 2013-ban pedig meghalt. Ekkor a bíróság már elrendelte a végrehajtást, és a végrehajtó cég a behajtó cégtől kérte ki az adós adatait. Valahol ebben a fázisban csúszott be a hiba.


A felelősök egymásra mutogattak, a jelek szerint azonban a behajtó cég hibázott, a tévesen adósnak hitt férfi tőlük követelhet kártérítést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában