Ország-világ

2019.05.26. 12:32

Zimbabwe engedélyezte a nyilas bivalyvadászatot

Ezzel több "embert csalogatnának Zimbabwéba".

Zimbabwe engedélyezte a nyíllal és íjjal történő bivalyvadászatot. A természetvédelmi parkok és vadon élő állatok felügyeletét ellátó zimbabwei hatóság szóvivője szombaton az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy az intézkedés célja az ország "termékkínálatának" szélesítése, amivel több "embert csalogatnának Zimbabwéba".


A bevételeket környezetvédelmi célokra fordítanák - tette hozzá az illetékes. A délkelet-afrikai országban többszázezer bivaly él. Zimbabwe élővilága sok turistát és vadászt vonz az Egyesült Államokból, Európából, de Dél-Afrikából is. Afrikában emellett egyre élesebb verseny folyik a trófeákra vágyó tehetős vadászok piacán.


Szerdán Zimbabwe szomszédja, Botswana feloldotta az elefántvadászatra vonatkozó ötéves tilalmat. A hararei hatóságok pedig májusban jelentették be, hogy az utóbbi hat évben csaknem száz elefántot adtak el összesen 2,7 millió dollárért (783 millió forint) Dubajba és Kínába. Zimbawe mindezt azzal indokolta, hogy túlszaporodtak az állatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában