Vélemények a minimálbérről

Hamarosan eljuttatja a szociális partnereknek az országos keresetemelési ajánlásról szóló javaslatát a kormány.

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) a napokban már közzétette a keresetemelési mértékre, illetve a minimálbérre vonatkozó javaslatát. Ennek egyes elemei nem állnak messze a kormányzat korábban közölt számaitól.

Veres János pénzügyminiszter a költségvetési tervekről szólva a közelmúltban 3 százalékos reálbéremelést tartott lehetségesnek jövőre, illetve 2 százalékban jelölte meg az inflációs mértéket. Az MSZOSZ javaslatában alig magasabb, 4 százalékos reálbér-emelési igény szerepel. Az eddig megismert adóelképzelésekkel és a 2 százalékos inflációval kalkulálva bruttó 6,5 százalékos keresetnövelést tart indokoltnak a szakszervezeti szövetség.

A kormány korábbi közlése szerint a létminimumhoz igazodó, háromelemű minimálbért kellene alkalmazni jövőre. A kormányzati javaslat szerint a szakképzettség nélküli személyeknél a minimálbérnek el kellene érnie az egykeresős, egyszemélyes háztartások létminimumát, amely a kormányzati kalkuláció szerint 63 ezer forint. A középfokú végzettségűeknél ennek 110 százaléka lenne a minimálbér, a felsőfokú végzettségűeknél 120 százalék. Az MSZOSZ ezt az elvet elfogadja, de a kormányzat által megjelölt kategóriában magasabb, 65 ezer forintos létminimumot számított. Ez még nem nagy eltérés a kormányzati javaslathoz képest, ám a további szorzóknál jelentősebb a különbség.
Szakmunkásoknál 125 százalékot, azaz 81.250 forintot, felsőfokú végzettségnél 150 százalékot, azaz 97.500 forintot tart indokoltnak az MSZOSZ. A szövetség indoklása szerint legalább ilyen garantált minimálbérekkel lehet csak elérni, hogy ne legyen nagy különbség a bejelentett, a járulékfizetés alapját képező és a ténylegesen kifizetett keresetek között.

Az idei évre még egyszintű volt a minimálbér, összege 57.000 forint. A minimálbér 2004-ben 53.000 forint volt. A legkisebb bért 2001-ben emelték meg jelentősen, 25.500 forintról 40.000 forintra. Ezt követően 2002-ben is jelentős emelés volt, ekkor 50.000 forint lett a minimálbér. A bruttó 50.000 forint nem változott 2003-ban sem, de az adójogszabályok miatt ez nettóban többet ért, mint az előző évben. (mti)

Gyász
„Beteg teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek, csak az, kit elfelednek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, apósunk és rokonunk, NAGY BÉLA életének 80. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetés 2019. szeptember 20-án, pénteken 15 órakor lesz a soproni evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Egész életeden át szívesen dolgozva, szerényen éltél. Most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, Drága Édesanyánk, Isten Veled! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Jó Édesanyánk, Testvérem, Nagymamánk, Dédnagymamánk, Anyósom, Üknagymamám, Rokonunk és Ismerősünk, ORBÁN IMRÉNÉ szül. Horváth Anna Kapuvár, Rába sori lakos életének 92. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án, pénteken 16.30 órakor kezdődik a kapuvári Szent Kereszt-temetőben. A lelki üdvéért aznap 7.30 órakor a Szent Anna-templomban emlékezünk meg. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, minket és mindent, amiért küzdöttél. Szorgalmas két kezed nem dolgozik többé, megpihent a szíved mindörökké. Nem leszel magányos, odafent már várnak, adj, Uram, örök nyugalmat édesanyánknak!” Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, sógornőm és rokonunk, NAGY TIBORNÉ Magyar Ilona szerető szíve életének 72. évében megszűnt dobogni. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 20-án lesz 16 órakor a bödögei temetőben. Előtte engesztelő szentmise 15.15 órakor a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Elmegy lassan a berek, az erdő El a nádas, a tél, a nyár. A hegy, a völgy, a nappal és az éjjel A szemem látta egész határ. Elmegy? Talán mégsem egészen, Meglátom tán az örök vízen, Hiszen a Szépség maga az Isten. S lelkemben ott lesz: hiszem, hiszem. (Fekete István) Szeretett hozzátartozónk elvesztésében megrendülten tudatjuk, hogy édesapánk, nagyapánk, NÉMETH JÁNOS született Celldömölkön, 1928-ban, volt GYÁÉV-dolgozó 2019. szeptember 15-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Engesztelő szentmise 2019. szeptember 19-én 12.15 órakor a győr-szabadhegyi Szent Anna-templomban. Temetés 13 órakor a szabadhegyi temetőben. Gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni. Nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARCZA FERENCNÉ szül. Horváth Terézia Piroska szeretett feleség, édesanya, nagymama 63 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 18-án, szerdán 15 órakor lesz a fertőd-eszterházi temetőben. Gyászmise előtte, 14.30 órakor kezdődik a fertődi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára – egy szál virággal – elkísérik. A gyászoló család
„Ha majd alszom zúgó lomb alatt, ne zavarjátok édes álmomat. Boruljatok le halkan, csendesen, s gondoljátok, hogy nem fáj semmi sem. Ha majd rátértek ti is erre az útra, megyek elétek, találkozunk újra. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették, hogy NÉMETH SÁNDOR veszkényi születésű, soproni lakos életének 76. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására 2019. szeptember 20-án, pénteken 15 órakor a soproni Szent György-templomban kerül sor. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. Gyászoló felesége, gyermekei, unokái, menye és veje
„Hosszú volt az út, mely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamám, dédmamám, anyósom és rokonunk, ÖZV. PÁPAI JENŐNÉ szül. Varga Anna, a döri Katalin Otthon lakója, volt bodonhelyi lakos életének 86. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. szeptember 19-én 15 órakor lesz a bodonhelyi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 14.15 órakor a helyi katolikus templomban. Külön köszönetet mondunk a döri Katalin Otthon dolgozóinak, valamint mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg kit elfelednek, Örökké él, kit igazán szeretnek. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szeretett Édesanyánk, Anyósunk, Nagymamánk, Testvérem és Rokonunk, MÁTIS FERENCNÉ Bozzai Márta életének 69. évében hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Utolsó útjára 2019. szeptember 20-án, pénteken 13 órakor kísérjük a győrszentiváni új temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik ezen útján elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nem bírtad hát tovább, tested megszökött, de lélekben itt maradtál szeretteid között. Ha meghalok, ne sírjatok, Isten hívott és rám hajolt. Ha emlegettek, én ott leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már Istenhez közel vagyok. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett nagynénénk és rokonunk, LOVAS ISTVÁNNÉ szül. Spitzer Jolán életének 93. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 20-án, pénteken 14 órakor lesz a győr-révfalui temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Kérjük, emléke előtt egy szál virággal adózzanak. A gyászoló család
„Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Drága Édesanyám, Isten Veled!” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesanyám, Nagymamánk, Dédink, Anyósom és Rokonunk, HORVÁTH REZSŐNÉ Váczi Erzsébet életének 95. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni temetés szeptember 19-én, csütörtökön 16 órakor lesz a nyúli temetőben. Lelki üdvéért a temetés előtt, 15.15 órakor tartunk engesztelő szentmisét. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, fájdalmunkban osztoznak, és sírjára a kegyelet virágait elhelyezik. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Pihenj, te drága szív, már megszűntél dobogni, szerető jóságod nem tudjuk feledni. Mert elfelejteni Téged soha nem lehet, csak meg kell tanulnunk ezután élni Nélküled. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Jó Férjem, Édesapánk, Nagypapánk, Apósunk, Testvérem, Rokonunk, NAGY JÓZSEF életének 67. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. szeptember 18-án, szerdán 16 órakor lesz a püski temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapám, apósom, sógorom és rokonunk, VARGA JÓZSEF KÁROLY a volt FERRO-VILL villanyszerelője és a Gábor László szakiskola karbantartója életének 72. évében hosszan tartó betegségben, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. szeptember 19-én, csütörtökön 15 órakor lesz a nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Onkológiai Osztálya és az Ambulancia orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, dédink, testvérem és rokonunk, FÉL JÁNOS 83 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. szeptember 19-én, csütörtökön 14 órakor lesz Győr-Ménfőcsanakon, a Koroncói úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk KOVALOVSZKI ZOLTÁN halálának 6. évfordulójára. Még fáj, s talán örökre így marad, de mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad, Szívünkben a helyedet nem pótolja semmi, őrizzük emlékedet, nem fogunk feledni. Szerető feleséged, lányod, fiaid, unokáid, vőd, menyeid és dédunokáid
„A világ vándora voltál, s most az egek országútját járod. Nézz vissza mosolyogva, ha szemünket könnyezni látod. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett fiunk, édesapám, párom és rokonunk, WARENICH ÁKOS életének 48. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 20-án, pénteken 15 órakor lesz a győri Szentlélek-templom altemplomában, szentmisével egybekötve. A szertartás után hamvait bátyjával, Zsolttal együtt helyezzük örök nyugalomra. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család