megoldáskeresés

2021.09.29. 19:18

Varga Judit: Magyarország kiáll Litvánia határvédelmi erőfeszítései mellett

A miniszter Facebook-bejegyzésében üdvözölte Litvánia azon lépését, hogy elkezdte megépíteni a kerítést a fehérorosz határon, így védve országát a bevándorlóktól.

Hazánkhoz hasonlóan Litvánia is bebizonyította, hogy a határok védelmére kizárólag tagállami szinten lehet sikeres megoldást találni. Az Európai Bizottság ennek ellenére ragaszkodik ahhoz az új európai migrációs paktumhoz, amely továbbra is a migránsok szétosztását szorgalmazza! – fejtette ki Varga Judit közösségi oldalán tett bejegyzésében.

A politikus szerint hazánk határozottan kiáll Litvánia határvédelmi erőfeszítései mellett, amely nemcsak szavakban, de tettekben is megnyilvánult, hiszen olyan határzár-berendezéseket adományoztunk korábban Vilniusnak, amelyek hatékonyan segítik közös schengeni határaink védelmét.

Az EU eközben szemmel láthatólag továbbra sincs felkészülve az újabb migrációs válságra. Ahelyett, hogy a már jól bevált gyakorlatokat alkalmazná, rendkívüli üléseket tart, és ad hoc intézkedésekkel húzza az időt pont úgy, mint 2015-ben – írta az igazságügyi miniszter.

Litvánia ugyanazon eszközökkel védi meg a határait, mint Magyarország, s ez az eszköz hatékony és működik.

Az uniós migrációs politika reformja megrekedt, a tagállamok magukra maradtak az illegális migráció elleni küzdelemben, holott a migrációs nyomás új utat talált az unió felé. Ebből kifolyólag arra kellene inkább összpontosítanunk, hogy segítsük a tagállamokat abban, hogy saját politikai prioritásaikkal összhangban kezeljék a migrációs kihívásokat.

Végezetül Varga Judit ezekkel a sorokkal zárta bejegyzését:

Litvánia, akárcsak Magyarország, sikeresen védi az Európai Unió külső határait és az európai polgárok biztonságát. Ezért pedig mindenkinek hálásnak kéne lennie nekik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában