Ország-világ

2020.11.05. 14:45

Egyezség született az EP és az Európai Tanács között a jogállamiságról, Varga Judit is megszólalt

Gyakorlatilag az európai közegészségügyi helyzet kárára kezdődik idegharc a tagállamok és az EU-intézmények között, miután az Európai Parlament (EP) és az Európai Tanács előzetes, a jogállamisági feltételrendszert az uniós kifizetésekhez bebetonozó javaslatot fogadott el csütörtökön. Magyarország és Lengyelország szerint jogszerűtlen, ahogy újra akarják nyitni az országvezetők nyári megállapodását. Az EP szóban forgó tárgyalódelegációjának egyetlen magyar tagja a momentumos Cseh Katalin volt. Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön sokadszorra nyomatékosította: elfogadhatatlan, hogy a magyar ellenzéki EP-képviselők Magyarország gazdasági érdekei ellen dolgoznak Brüsszelben. Hasonlóan reagált Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő is.

Az uniós Parlament és az EU Tanácsának német elnöksége ma kora délután előzetes egyezségre ütötte rá a pecsétet az uniós költségvetéshez és mentőalaphoz csatolandó feltételrendszerről – írja a Magyar Nemzet. Michael Roth uniós ügyekért felelős német szociáldemokrata államtitkár a Twitteren számolt be róla, hogy a megállapodás értelmében ezentúl a jogállamisági feltételekhez lehet kötni az uniós pénzeket.

White smoke on the " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#RuleOfLaw horizon! After long but constructive negotiations between @EUCouncil, @Europarl_EN + @EU_Commission we have an agreement on how to link EU money to the " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#RuleOfLaw! Important milestone in 🇩🇪Presidency’s commitment to strengthen the RoL in 🇪🇺@EU2020DE

— Michael Roth MdB 🇪🇺 (@MiRo_SPD) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">November 5, 2020

Ennél jóval összetettebb a helyzet: a nyáron az uniós tagországok állam- és kormányfői maratoni ülésükön egy általános költségvetési kondicionalitás kialakításáról egyeztek meg, ami a magyar és a lengyel érdekeknek megfelelően nem tartalmazott átpolitizált és egyértelmű jogállamisági fogalmat. Az elmúlt hónapokban pedig

a budapesti és a varsói kormány berkeiből is tudatták, hogy nem ratifikálnak olyan alkut, amely – az uniós szerződésekkel ellentétes módon – megteremti egy újabb jogállamisági mechanizmus lehetőségét a létező hetes cikkely szerinti eljárás mellé.

A Tanácsban a jogállamisági rendelet zöld jelzéséhez elég a minősített többség, de a keretköltségvetés és a mentőalap elfogadásához már egyhangú döntés szükséges.

A két ügy összekapcsolódása tehát elkerülhetetlen, így a jogállamisági vita elhúzódása egyúttal azt is jelenti, hogy az európai gazdaságok megmentéséhez használatos kifizetések folyósítása jócskán csúszhat majd.

Az uniós parlament és a német EU elnökség közötti csütörtöki alkura egyébként még a tagállamokat tömörítő Tanácsnak, illetve magának az EP-nek is rá kell bólintania.

„Az EP a járvánnyal foglalkozzon!”

Magyarország álláspontja szerint az Európai Parlamentnek (EP) a járvánnyal és nem politikai, ideológiai vitákkal kellene foglalkoznia – közölte Varga Judit a Facebookon, elfogadhatatlannak nevezve, hogy az EP a jelenlegi járványhelyzetben és az Európa gazdasága előtt álló súlyos kihívások ellenére sem hagy fel Magyarország politikai és ideológiai zsarolásával.

„Ha már segíteni nem tudnak, legalább ne gátolják a tagállamok, így Magyarország járvány elleni védekezését és a gazdaság újjáépítését” – írta az igazságügyi miniszter, hozzáfűzve:

„Elfogadhatatlan, hogy a magyar ellenzéki EP-képviselők Magyarország gazdasági érdekei ellen dolgoznak Brüsszelben.”

Varga Judit szerint ideje lenne, hogy az EP a probléma helyett a megoldás részévé váljon, és ne veszélyeztesse az uniós költségvetés elfogadását. E nélkül az EU nem tud segítséget nyújtani azoknak a tagállamoknak, amelyek erre leginkább rászorulnak – hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta:

Magyarország tartja magát a szerződések rendelkezéseihez és az állam- és kormányfők júliusi megállapodásához.

„Ezt várjuk el valamennyi uniós intézménytől is. Az EP meg akarja kerülni a szerződéseket és fel akarja rúgni a történelmi költségvetési alkut, ami felelőtlen és elhibázott lépés” – írta.

Kiemelte azt is, az uniós költségvetés egyetlen eleméről sincsen megállapodás addig, amíg az összes részéről meg nem állapodtak.

Magyarország letette az asztalra a saját javaslatát, amely valódi költségvetési ellenőrzési mechanizmust hozna létre, nem pedig ideológiai zsarolási eszközt

- közölte.

„Most a járványügyi védekezésnek és az európai gazdaság talpra állításának van az ideje. Ha az európai intézmények és a magyar ellenzéki EP-képviselők ezt nem ismerik fel, viselniük kell ennek történelmi felelősségét” – fogalmazott az igazságügyi miniszter.

„Ízléstelen, ahogy a baloldal örömtáncot jár”

A legízléstelenebb a csütörtöki brüsszeli döntésben, hogy a „magyar baloldal most örömtáncot jár” – reagált Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője a Facebook-oldalán arra, hogy az Európai Unió Tanácsának német soros elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak az uniós költségvetéshez kötődő új politikai feltételrendszer létrehozásáról, köztük a jogállamisági feltételek teljesülésének szükségességéről.

Hidvéghi Balázs kiemelte:

a magyar baloldal nem a járvány elleni védekezéssel foglalkozik, nem az számít neki, hogy hány ember hal meg akár a járványban, akár iszlamista terrortámadásban, neki mindez nem fontos.

„Dobrev Klárától Donáth Annáig nekik csak egy a lényeg: gyűlölik Orbán Viktort” – fogalmazott a képviselő, hozzátéve: „bármit gondoljanak is valójában, tényleg úgy tűnik, hogy igaz a mondás: jobban gyűlölik Orbánt, mint amennyire szeretik a hazájukat.

A képviselő szerint a

”brüsszeli fejekben lekapcsolták a villanyt„.

Kifejtette: egy világjárvány kellős közepén van a világ, mindennap emberek ezrei halnak meg, az európai gazdaságok nagy bajban vannak, most minden perc számít.

A lehető leggyorsabban kell jó döntéseket hozni. Ehhez képest az Európai Parlament számára az elmúlt három hétben az volt a legfontosabb, hogy az EU-s pénzeket a jogállamisághoz kössék – rótta fel. Felhívta a figyelmet, hogy a jogállamiságnak nincs általános definíciója. A különböző nemzeti alkotmányok eltérő módon értelmezik. ”Vagyis, ha ehhez a nem egyértelműen definiált fogalomhoz kötnék az uniós pénzek kifizetését, akkor az egyenlő lenne a politikai zsarolás intézményesítésével„ – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.

Hozzátette: az elmúlt években már próbálkoztak ezzel: ideológiai támadásokat jogi és jogállamisági kritikáknak álcáztak. Kiemelte:

”holott valójában azért támadtak minket, mert merünk mást gondolni Európáról, nemzetről, keresztény hagyományról, migrációról, multikultiról, mint ők„.

Hidvéghi Balázs úgy értékelt: az állam- és kormányfők nyáron kötött megállapodásának megtorpedózása, amelyet most az Európai Parlament erőltet, hazárdjáték. Mindenki számára elfogadható megállapodás hiányában nem lesz uniós költségvetés, sem helyreállítási alap – mutatott rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában