határozatban közölték vele a döntést

2020.07.24. 23:04

Varga-Damm Andreát méltatlan módon zárta ki a Jobbik

Egy aláírás nélküli határozatban közölték Varga-Damm Andreával a Jobbikból történő kizárását. A parlamenti képviselő szerint a Jobbik jelenlegi vezetése elárulta a párt fundamentumait és az alapító nyilatkozatát, egyebek mellett azzal, hogy a régi megbízható munkatársak helyére a párt eredeti szellemisége iránt közömbös ejtőernyősöket tesznek.

Kizárták a Jobbikból Varga-Damm Andreát, a párt parlamenti képviselőjét. Erről Varga-Damm tájékoztatta a Magyar Nemzetet egy más témában tartott pénteki sajtótájékoztatón.

Szavai szerint egy aláíratlan határozatban közölték vele a döntést, amelyben ráadásul azt írták, hogy a képviselőnő lépett ki a pártból.

„Nem kiléptem, hanem elüldöztek. Szerettem volna a határozat ellen fellebbezni, mivel erre lehetőség van, de az elmúlt hét történései bebizonyították, hogy teljesen felesleges ilyen pártelnökséghez fordulni” – fogalmazott.

A Jobbik – folytatta – elvesztette a fundamentumát, amire épült. Évtizedeken át keményen dolgozó, kiváló, lojális embereket fosztottak meg a tisztségeiktől, és ejtőernyősöket tettek a helyükre. Hangsúlyozta: a Jobbik alapszabálya elveszítette az értelmét, maguk a pártvezetők elárulták az eredeti küldetést, és mára nem tudják igazolni a párt létjogosultságát annak jelenlegi formájában. A lap kérdésére a Jobbik nemrégiben elfogadott elvi nyilatkozatát úgy értékelte, hogy aki havonta, hetente alkot új politikai nyilatkozatot a saját önmeghatározására, az maga is bizonytalan.

Varga-Damm Andrea arra is kitért, mivel a Jobbik alapszabálya előírja, hogy MSZP-s, SZDSZ-es és MDF-es politikusok nem lehetnek tagjai a pártnak, az is kérdés, hogy párbeszédes múlttal átléphet-e valaki, mivel a mérhetetlen törpepárt a szocialisták listáján jutott be a parlamentbe. Ezzel arra utalhatott, hogy Csonki Dávidnak, a Párbeszéd korábbi Békés megyei elnökének közreműködésével alakult újra a januárban feloszlott békéscsabai Jobbik.

A képviselő utalt arra, hogy a frakcióból korábban szintén távozó Sneider Tamást és Farkas Gergelyt is az ő esetében alkalmazott módon tervezték kizárni a Jobbikból, ám egy adminisztrációs hiba miatt a korábbi pártelnökkel ezt kétszer is megtették, míg Farkassal egyszer sem. A pártból az év eleje óta távozott öt képviselő lehetséges szerveződésével kapcsolatban Varga-Damm Andrea nem zárta ki egy platform létrehozását a jövőben, ahogy azt sem, hogy mindegyik politikus saját mozgalmat szervez. Ám ezekkel akkor állnának a nyilvánosság elé, ha már kézzelfogható eredményeket hoztak a jelenleg is folyó tárgyalások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában