Magyar Közösségi Összefogás

2019.12.23. 14:17

Valódi képviselete lehet a felvidéki nemzetrésznek a szlovák parlamentben

A szlovák parlamentbe való bejutás a legfontosabb célja a Magyar Közösségi Összefogásnak. A három felvidéki magyar párt alkotta formáció ennek érdekében tartott százötven jelöltjének találkozót Érsekújváron. A rendezvényre a 150 fős választási listán szereplő valamennyi jelölt meghívást kapott.

- Olyan csapatunk van, amelynek tagjai otthon vannak a felvidéki magyar közösségben, tehát ismerik annak problémáit – nyilatkozta a köztévé Kárpát Expressz című műsorának Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, a Magyar Közösségi Összefogás listavezetője.

A felvidéki magyarság legégetőbb problémái között Menyhárt József, a választási együttműködésben résztvevő Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke az oktatásügyet, a magyarok lakta dél-szlovákiai régió gazdasági leszakadásának problémáját, az infrastruktúra fejlesztésének kérdéseit és a szülőföldön maradás problematikáját említette.

Az MKP elnöke szerint a programalkotás a három párt – vagyis a Magyar Közösség Pártja, az Összefogás Mozgalom és a Magyar Fórum – elvárásai alapján történt. A cél egy tiszta és tisztességes politikai platform létrehozása volt – tette hozzá.

Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke arról beszélt, azt akarják, hogy Szlovákiában is tartsák tiszteletben az emberi és a kisebbségi jogokat, mert hiába rögzítik azokat törvények, ha a jogszabályok nincsenek betartva.

Az Összefogás Mozgalom elnöke, Mózes Szabolcs két pillérre építené politikájukat: az egyiket a magyarság megmaradása és fejlődése, a másikat Dél-Szlovákia felzárkóztatása jeleni. Rámutatott, hogy a másik két párt programjában is szerepelnek ezek, így nem volt nehéz összeegyeztetniük közös céljaikat.

Forró Krisztián, a Magyar Közösségi Összefogás kampányfőnöke elárulta: a párszövetség január 9-én mutatja be részletes programját, amikortól „teljes gőzzel” dolgoznak majd azon, hogy a február 29-én esedékes szlovákiai parlamenti választásokon sikerrel járjanak, és a felvidéki nemzetrésznek „valódi magyar képviselete” legyen.

A három párt együttműködésével létrejött magyar listán tapasztalt és kezdő politikusok, civil szervezetek képviselői egyaránt szerepelnek. Vannak közöttük olyanok, akiknek parlamenti képviselőként, miniszterként már több évtizedes tapasztalatuk van, és olyanok is, akik most ismerkednek a politikával. A találkozó célja az volt, hogy őket egységes csapattá kovácsolják.

A találkozón nyilvánvalóvá tették, hogy mindenkinek a saját régiójában kell megtennie a legtöbbet a Magyar Közösségi Összefogásért. Ha ugyanis a települések szintjén meg tudják szólítani a választókat, országosan lesz látható az eredmény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában