Ország-világ

2019.06.12. 20:04

Úzvölgyi katonatemető - A román védelmi minisztérium tárgyalást javasolt Magyarországnak

A tárgyaláson a katonai temetők, kifejezetten az úzvölgyi katonai sírkert ügyében egyeztetnének, hogy megfelelő megoldást találjanak a kialakult helyzetre.

A román védelmi minisztérium tárgyalást javasolt Magyarországnak a katonai temetők, kifejezetten az úzvölgyi sírkert ügyében, a megbeszélésre a június 24. és 28. közötti időszakot jelölte meg szerdán kiadott közleményében.


A dokumentum szerint a román fél által javasolt megbeszélést a román minisztérium részéről a Hősök Emlékének Országos Hivatala (ONCE), magyar részről a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei folytatnák le.

    

A román fél javaslata szerint a munkamegbeszélés Bukarestben lenne, ezen elemeznék a hadisírok és háborús emlékművek helyzetét a két ország erre vonatkozó kétoldalú megállapodása értelmében, amelyet Bukarestben írtak alá a felek 2008. március 6-án. A közlemény szerint a román védelmi minisztérium várja a magyar fél válaszát.

    

A közlemény szerint a tárgyaláson az úzvölgyi katonai sírkert ügyét is napirendre tűznék, hogy megfelelő megoldást találjanak a kialakult helyzetre abból a 2008-as megállapodás aláírásakor mindkét fél által elfogadott elvből kiindulva, miszerint a két világháború katonai akcióiban életüket vesztett katonáknak és civileknek méltó nyughelyhez van joguk, összhangban a nemzetközi humanitárius joggal, illetve a román-magyar alapszerződéssel.

    

A moldvai, Bákó megyei Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi, Hargita megyei Csíkszentmárton kezelésében lévő úzvölgyi sírkertben. Csütörtökön több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen annak román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

Címkék#Románia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában