Ország-világ

2015.09.11. 17:36

Utolsó útjára kísérték Czeizel Endrét

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével is kitüntetett, valamint Semmelweis- és Kennedy-díjas tudóst, akit pénteken kísértek utolsó útjára az Óbudai temetőben.

Czeizel Endrét nagy tudás, nagy bölcsesség, nagy képesség jellemezte - emlékezett gyászbeszédében az emberi erőforrások minisztere a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével is kitüntetett, valamint Semmelweis- és Kennedy-díjas orvos-genetikusra, akit pénteken kísértek utolsó útjára az Óbudai temetőben.

[namelink name="Balog Zoltán"] kiemelte: [namelink name="Czeizel Endre"] megpróbált belelátni az öröklődés, a születés titkaiba, életműve középpontjában pedig "életünk legnagyobb ajándéka", a gyermek állt, miközben segített abban, hogy minél több gyermek születhessen.

A tudós úgy tett a közösségért, hogy közben dolgozott a leendő édesanyákért, édesapákért, megszületendő gyermekekért, a magyar egészségügyért - idézte fel a miniszter, hozzátéve: imponáló volt, ahogy Czeizel Endre számot tartott az elismerésre, és tavaly elfogadta a Semmelweis-díjat egy olyan kormánytól is, amellyel vitája volt számos ügyben.

"Munkája eredményét azoknak is ajánlotta, akikkel a közéletben nem volt egy oldalon (...), munkája gyümölcse mindenkié" - emelte ki.

Annak idején a televízióban egy egész ország hallgatta áhítattal - méltatta Czeizel Endre ismeretterjesztő tevékenységét, hozzátéve: a kutató bebizonyította, hogy a tudomány befogadhatatlannak tűnő titkaiba is be lehet avatni másokat, egyszerű földi halandókat.

Balog Zoltán a kutató eredményei között megemlítette a veleszületett rendellenességek nyilvántartását, a Kóroki Monitort, a genetikai tanácsadást, az optimális családtervezési modellt és a magzatvédő vitaminok fejlődési rendellenességeket megelőző hatásainak kutatását.

Balogh László, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének (MATEHETSZ) elnöke a második világháború utáni tehetségkutatás legnagyobb magyar alakjaként búcsúzott Czeizel Endrétől. Mint emlékeztetett, Czeizel professzor vizsgálódásai eredményeként hadat üzent annak a téveszmének, hogy a tehetség utat tör magának, rámutatott a tehetségkutatás és -gondozás fontosságára, de a tudományos tevékenység mellett a szakmai közéletben is jelentős szerepet vállalt.

[namelink name="Merhala Zoltán"], Czeizel Endre tudományos titkára elmondta: a kutató magzatvédőként azon dolgozott, hogy a fejlődési rendellenességek megelőzése "győzedelmeskedjen" a magzati diagnosztika felett, ezen munkásságát pedig előbb ismerték el az Egyesült Államokban, mint hazájában. Czeizel Endrének köszönhető, hogy évente a világon évi több mint 30 ezer gyermek esetében lettek megelőzhetők bizonyos betegségek a magzatvédő vitaminok segítségével - hívta fel a figyelmet Merhala Zoltán.

[namelink name="Nagyváradi Erzsébet"] színművész felidézte, hogy a neves orvos tanácsaival egykor megmentette fia életét, majd "34 ezer gyermek nagypapájaként" búcsúzott Czeizel Endrétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában