Újszülöttként elcserélték a gyerekét, most visszaköveteli őt az apja

Egy hat éves fiú apja idén bizonyosodott meg róla, hogy nem vér szerinti gyermekét neveli. A csere egy házaspár válásához is vezetett.

Hat évvel ezelőtt született és a kórházban véletlenül elcserélt gyermekét követeli vissza egy hanoi férfi, aki idén tavasszal bizonyosodott meg róla, hogy nem vér szerinti gyermekét neveli, és bár az egészségügyi intézmény elismerte, hogy hibázott, a két gyermek még mindig nem került vissza a biológiai szüleihez, mert az egyik édesanya nem hajlandó lemondani a fiúról, akit majdnem hat éve sajátjaként nevel.

A 28 éves Phung Giang Son és felesége már 2012. november 1-jén gyanakodva nézett a kezükbe adott újszülöttre, mert a gyermeken más pelenka volt, mint amilyenben utoljára látták. A hanoi Ba Vi Közkórház személyzete azonban kitartott amellett, hogy nem történt hiba, a gyermek az övék – írta a Vnexpress internetes oldal.
    
Sonék szeretetben nevelik a gyermeket, de az elmúlt évek alatt nem tudták nem észrevenni, hogy a fiú egyáltalán nem hasonlít rájuk. Idén áprilisban végül rászánták magukat egy DNS-vizsgálatra, amely beigazolta legnagyobb félelmüket: valaki más gyermekét nevelik.
    
Amikor áprilisban szembesítették a DNS-vizsgálat eredményeivel, a kórház elismerte, hogy annak idején hibázott és valószínű, hogy a gyermeket egy másik párnak adták, amelynek tagjai nagyon hasonlítottak Sonra és a feleségére.
    
Az intézmény megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy az elcserélt gyerekek visszakerüljenek a biológiai szüleikhez, ám miután az ügyben három hónap elteltével sem történt előrelépés, Son az egészségügyi minisztériumhoz fordult. Beadványában a 2012-es eset kivizsgálását kérte és azt írta, vissza akarja kapni a fiát, valamint szigorú fellépésre szólította fel a tárcát a kórházzal és a cseréért közvetlenül felelős dolgozókkal szemben.
    
A férfi egy keresetet is benyújtott az illetékes helyi bírósághoz, amelyben anyagi kártérítést követelt a kórháztól az elszenvedett fizikai és mentális sérelmekért.
    
Az egészségügyi intézmény szóvivője szerint a késlekedés oka, hogy a másik édesanya, a 29 éves Vu Thi Huong, akinél Sonék gyermeke van, a többször megismételt DNS-vizsgálatok eredményeinek ellenére sem hajlandó megválni a fiútól, akit majdnem hat éve sajátjaként nevel. A szintén Hanoiban élő Huong 2015-ben elvált a férjétől, miután az hűtlenséggel vádolta meg őt, arra hivatkozva, hogy a fiuk egyáltalán nem hasonlít rájuk.
    
A kórház korábban már mindkét családtól nyilvánosan bocsánatot kért a történtekért és ígéretet tett arra, hogy kárpótolja őket mindazon lelki fájdalomért és anyagi veszteségért, amelyet a gyermekek elcserélésével okozott. Az intézmény igazgatója szerint a 2012-es incidensben érintett dolgozók ellen fegyelmi eljárás indult gondatlanság és hanyagság miatt.
    
Mindkét fiú találkozott már a vér szerinti szüleivel. Son szeretne szoros kapcsolatban maradni a másik családdal, hogy a gyerekek ne sérüljenek túlságosan.
    
A vietnami egészségügyi minisztérium a héten felszólította a hanoi hatóságokat és a kórházat, hogy július végéig rendezzék az ügyet.

Gyász
„Elmegyek, mert el kell mennem… Az elválás nagyon nehéz… belátom! Szólítottak, nincs mit tennem... isten veled, földi élet, s családom. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szüleink, nagyszüleim, testvéreink, rokonaink és barátaink, WÖLLER LÁSZLÓ és WÖLLER LÁSZLÓNÉ Mátyás Erika váratlanul elhunytak. Temetésük 2019. 09. 20-án, pénteken 15 órakor lesz a győr-ménfőcsanaki, Koroncói úti temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjukra elkísérik őket, és mély gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elmentél, itt hagytál bennünket, hatalmas bánat ül szívünkben. Amíg élünk, megőrizzük emlékedet, szereteted elárasztja a kék eget. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, sógornőnk és rokonunk, SZEKERES LÁSZLÓNÉ szül. Czitó Mária 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 18-án, szerdán 15 órakor lesz a győr-újvárosi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elmentem, szeretteim, nehéz volt már élni, kopogtatok a Jóistennél bebocsátást kérni. Búcsúzom tőletek, nekem már könnyebb, értem néhanapján ejtsetek egy könnyet. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédink és rokonunk, OCSKAI JÁCINTNÉ szül. Varga Erzsébet életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése szeptember 18-án, szerdán 15 órakor lesz a püski temetőben. Előtte, 14.30 órakor engesztelő szentmise a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Pihen a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Itt hagytál minden álmot, vágyat, nem mesélsz már az unokáknak. Csak a könny és a bánat marad utánad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. BOGNÁR VIKTORNÉ szül. Magyar Terézia életének 81. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. szeptember 20-án, pénteken 13 órakor lesz a fertőszéplaki temetőben. Előtte, 12.30 órától engesztelő szentmisét tartunk a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, anyósom, testvérem, rokonunk és ismerősünk, FENYŐSI JÓZSEFNÉ szül. Enzsöl Olga életének 91. évében csendesen eltávozott. Hamvasztás utáni temetése 2019. szeptember 20-án, pénteken 13 órakor szentmisével egybekötve a győri Szent Imre-templomban lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak, és utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MENYHÁRT JÓZSEFNÉ szül. Koloszár Erzsébet életének 64. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 19-én, csütörtökön 15.30 órakor lesz a fertőszentmiklósi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.45 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló fiai
Megtört szívvel emlékezünk HORVÁTH TIBOR halálának 1. évfordulóján „Miért sirattok? Isten arca volt, mely simogatón Rám hajolt. Én mentem. Most fényözönben élek, s nem vagyok más, csak tisztuló lélek: ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha Rám gondoltok, mosolyogjatok, mert Én már Istennél vagyok. Bánatos feleséged, gyermekeid, vejeid, unokáid Emléked szívünkben örökké él!
Annyira szerettem volna még élni értetek, de az Úr magához hívta lelkemet. Tiszta szívből azt kérem tőletek, szeressétek egymást, mint én titeket. Mindig ott leszek köztetek, s féltve vigyázom minden léptetek. Fájó szívvel emlékezünk ÁBRAHÁM JÓZSEF halálának 1. évfordulóján. Szerető felesége és fia
Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Itt hagytál bennünket, mint a lenyugvó nap emléked szívünkben örökké megmarad. IN MEMORIAM Fájó szívvel emlékezünk imádott férjem RING LÁSZLÓ halálának 3. évfordulóján. Szerető felesége Ildikó és családja
Fájdalommal emlékezünk DOBAI BARBARA tragikus halálának 19. évfordulójára. Az évek múlnak de feledni nem lehet, hogy fiatalon kettétört életed. Szívünkben őrizzük kedves arcod emlékét. A jó Isten adjon neked ott a fent az égben nyugalmat, amit itt a földön nem élhettél meg. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk KERTÉSZ BÉLÁNÉ halálának 6. évfordulójára. ,,Csendesen elmentél, mint a lenyugvó nap. Szívünkben élsz, s örökre ott maradsz. Szerető testvéreid és családjaik
Fájó szívvel emlékezünk POLCZER CSABA halálának 4. évfordulóján. Álmok, emlékek, szép szavak, ez minden ami a múltból megmaradt. Ott pihensz ahol már nem fáj semmi, nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, de emléked ragyog mint a fényes csillag. Édesanyja és testvére
Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok hiszen napként az égen nektek ragyogok! Ha szép idő van, s kék az ég jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha rám gondoltok soha ne sírjatok, inkább a szép dolgokon kacagjatok. Ha telihold van, az értetek ragyog s azt jelenti, hogy boldog vagyok. Ha hullócsillag száll az éjféli égen, akkor mondjatok egy imát értem. Én is imát mondok majd értetek, hogy boldog lehessen szívetek. Ha rám gondoltok soha ne sírjatok hiszen szívetekben jó helyen vagyok. Fájó szívvel emlékezünk Horváth Györgyné született Kovács Márta halálának 5. évfordulóján Szerető családja
A Kazinczy Ferenc Gimnázium 1994-ben végzett IV.E osztálya szeretettel emlékezünk HORVÁTH PÉTER osztálytársunkra. Emlékét megőrizzük.
Hálás szívvel mondunk köszönetet az osztálytasaknak, akik a kisbaboti temetőben UNGER MÁTYÁS sírján a szeretet virágait elhelyezték. Testvérei