gyökeres változás

2021.03.03. 08:06

Új finanszírozási rendszer jön ősztől az egyetemeken

Nem csak a modellváltásban érintett egyetemek élete változik meg gyökeresen, a következő tanévtől a teljes felsőoktatási rendszerre új finanszírozási rendszert vezetnek be. Míg eddig az állami támogatás jórészt a felvett diákok számától függött, a jövőben meghatározó szempont lesz a tudományos, kutatási tevékenység is.

A kormány tervei szerint az egész felsőoktatásra vonatkozóan bevezetnek egy „háromlábú” finanszírozási rendszert, amelyben

külön támogatás vonatkozik az oktatás költségeire (továbbra is hallgatóarányos elosztásban), az üzemeltetés, az épületek fenntartásának fedezésére és a tudományos, kutatási tevékenység finanszírozására

- írta a Magyar Nemzet. Az osztrák mintán alapuló megoldás célja, hogy a felsőoktatási intézmények versenyképesebbé váljanak.

A szereplőket az objektíven mérhető és számon kérhető minőségi és mennyiségi teljesítményelvárások meghatározásával teszik érdekeltté a hatékonyság és a minőség javításában – közölte a lappal az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A részletszabályok kidolgozása még folyamatban van, de az biztos, hogy

az egyetemek gazdálkodása kiszámíthatóbbá és stabilabbá válik

- tették hozzá.

Pavlik Lívia miniszteri biztos korábban a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a tervek szerint az állam 15-20 éves keretszerződéseket köt a felsőoktatási intézményekkel, amelyben kijelölik a fő fejlesztési irányokat, és ezen belül rövidebb, három-öt éves ciklusokra szóló finanszírozási megállapodásokat hoznak létre, így az egyetemek hosszabb távra tudnak tervezni. A szerződésekben az állam rögzíti a megrendelését, a többi között azt, hogy milyen indikátorokkal, mekkora hallgatói létszámmal, milyen szakok indítására van szükség az adott időszakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában