Ország-világ

2014.07.07. 13:55

Új egyházi eljárás indul Hegedűs Loránttal szemben

A volt jobbikos országgyűlési képviselővel szemben a budapesti a Horthy-szobor tavaly novemberben tartott avatásán történtek miatt indult új eljárás.

A Magyarországi Református Egyház honlapján, a reformatus.hu-n azt írták, másodfokú határozat született a 2013. november 3-i Szabadság téri szoboravatással és az azt megelőző istentisztelettel kapcsolatosan indult fegyelmi eljárásban, ennek értelmében az eljárást az elejéről kell ismét lefolytatni.

"A lelkészt nem marasztalták el és nem is mentették fel: súlyos eljárásjogi szabálysértés miatt új eljárást kell kezdeni első fokon, egy kijelölendő egyházmegyei bíróságon" - közölték.

Felidézték, tavaly ősszel a Hazatérés templomában istentisztelet keretében avatták fel Horthy Miklós mellszobrát, az istentiszteleten számos beszéd, megemlékezés elhangzott, felszólalt [namelink name="Gyöngyösi Márton"], a Jobbik alelnöke is.

Az avatás utáni nap [namelink name="Szabó István"], a dunamelléki egyházkerület püspöke közleményt adott ki, amelyben a történtek miatt fegyelmi eljárás lefolytatását kérte [namelink name="Hegedűs Loránt"] ellen az illetékes egyházmegyétől. A Budapest-Északi Református Egyházmegye bírósága 2014. március 7-én hozta meg elsőfokú határozatát, amelyben írásbeli megrovásban részesítette a lelkipásztort. Álláspontjuk szerint Hegedűs Loránt magatartása "az evangélium mértéke szerinti tiszta erkölcsbe" ütközött, ezért fegyelmi vétséget követett el.

A másodfokon eljáró Tiszáninneni Református Egyházkerület bírósága azonban úgy döntött, hatályon kívül helyezi az elsőfokú határozatot, arra hivatkozva, hogy az első fokú eljárásban súlyos eljárásjogi szabálysértés történt - írták a honlapon.

Tavaly november 3-án több száz megemlékező, köztük jobbikos országgyűlési képviselők jelenlétében avatták fel a Szabadság téren, a Hazatérés temploma előterében Horthy Miklós kormányzó bronz mellszobrát.

Az istentisztelet idején több száz, zömében sárga csillagot viselő ellentüntető demonstrált a templom előtt a szobor felállítása ellen.

[namelink name="Bölcskei Gusztáv"], az egyház zsinatának lelkészi elnöke az egyházi testületnek szóló levelében a november 3-án történtek után azt írta: a Hegedűs Loránttal kapcsolatos ügy súlyossága indokolja az "akkurátus és fokozatos" egyházjogi eljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában