kritikus

2020.06.01. 17:14

Új ebolajárványgóc alakult ki Kongóban

Új ebolajárványgóc alakult ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban a nyugati Mbandaka városában, amely több mint ezer kilométerre található az ország keleti felében lévő góctól – jelentette be hétfőn Eteni Longondo egészségügyi miniszter Kinshasában.

A tárcavezető szerint Mbandakában eddig négy halott szervezetében mutatták ki a halálos vírust.

„Megerősíthetem, hogy van egy új ebolajárványgócunk Mbandakában” – közölte Longondo újságírókkal. „Nagyon gyorsan küldjük oda az oltóanyagot és gyógyszert” – tette hozzá.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Twitter-üzenetben szintén megerősítette az új ebolajárványt.

Az afrikai ország 2018 augusztusától küszködik az immáron tizedik ebolajárvánnyal, amely azóta 2200 ember halálát okozta a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Az ebola április közepén ismét megjelent, néhány nappal azelőtt, hogy a kinshasai vezetés hivatalosan kihirdette volna a járvány végét. Ugyanakkor az utóbbi 30 napban nem jelentettek új fertőzöttet az ország keleti feléből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában