Ország-világ

2018.11.29. 20:17

Trump lemondta találkozóját Vlagyimir Putyinnal

Az amerikai elnök közölte: kész "érdemleges találkozóra" az orosz elnökkel az Ukrajnával való konfliktus rendezése után.

MTI

Donald Trump amerikai elnök az orosz-ukrán konfliktusra hivatkozva lemondta a G20-as országcsoport argentínai csúcsértekezletén tervezett kétoldalú találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.


"Mivel az ukrajnai hajókat és a legénységüket Oroszország nem szolgáltatta vissza Ukrajnának, úgy döntöttem, hogy minden érintett fél számára az lesz a legjobb, ha lemondom korábban tervezett találkozómat" - jelentette be csütörtöki Twitter-bejegyzésében az amerikai elnök.


Donald Trump egyúttal közölte: kész "érdemleges találkozóra" az orosz elnökkel az Ukrajnával való konfliktus rendezése után.


A Fehér Ház kertjében az elnök nem sokkal korábban újságíróknak még azt mondta: "nagyon kedvező a pillanat", hogy megbeszéléseket folytasson az orosz elnökkel. "Valószínűleg találkozom Putyin elnökkel. Gondoltam rá, hogy lemondom, de végül ezt nem tettük meg" - fogalmazott. Hozzátette azonban: a repülőgépen áttekinti a kercsi incidensről készült teljes jelentést, és - ahogyan fogalmazott - "ez dönti majd el, hogy mit teszünk".


Az elnöki különgépen - útban Argentína felé - a Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy lemondják a találkozót, mint ahogy lemondják Donald Trump találkozóját a török elnökkel és a dél-koreai vezetővel is.


A Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders azt közölte az újságírókkal, hogy az elnöki gépen Donald Trump tanácskozott Mike Pompeo külügyminiszterrel és John Kelly kabinetfőnökkel, majd telefonon egyeztetett a már Buenos Airesben tartózkodó John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóval is. A szóvivő elmondta azt is, hogy amerikai és orosz kormányzati tisztségviselők telefonon felvették a kapcsolatot egymással.

 

Kreml: nem érkezett hivatalos értesítés a Putyin-Trump találkozó lemondásáról


A Kreml egyelőre nem kapott hivatalos értesítést Donald Trump amerikai elnöknek arról a döntéséről, hogy lemondja szombatra tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a Buenos Aires-i G20-csúcson.


Ezt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője jelentette ki orosz hírügynökségeknek csütörtök este Moszkvában.


"Elrepülünk Argentínába. Egyelőre csak a hírekben megjelent Twitter-üzenetet láttuk (a lemondásról). Hivatalos értesítést nem kaptunk" - nyilatkozott a szóvivő.


A TASZSZ jelentése szerint hozzátette, hogy Putyinnak több ideje marad a kollégáival tartandó hasznos megbeszélésekre, ha valóban elmarad a Trumppal korábban tervezett eszmecseréje.


"Ha valóban így van, akkor az elnöknek két órával több jut majd a programjában hasznos találkozókra a csúcs margóján" - fogalmazott.


Twitter-üzenetében Trump a Putyinnal fontolóra vett argentínai különmegbeszélését a Kercsi-szoros közelében lezajlott vasárnapi orosz-ukrán tengeri incidens során elfogott ukrán hajók visszaszolgáltatásától és legénységük szabadon bocsátásától tette függővé.


Donald Trump egyúttal közölte: kész "érdemleges találkozóra" az orosz elnökkel az Ukrajnával folyó konfliktus rendezése után. Az amerikai államfő a hét elején már meglebegtette a Putyinnal tervezett különmegbeszélés lemondásának lehetőségét, és azt hangoztatta, hogy az ezzel kapcsolatos döntése az amerikai nemzetbiztonsági tanácsnak a kercsi incidensről elkészítendő végleges jelentésétől függ.


Peszkov a nap folyamán korábban azt közölte, hogy Putyin a stratégiai stabilitásról, a kétoldalú kapcsolatokról és a regionális konfliktusokról kíván tárgyalni Trumppal Buenos Airesben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában